Mihály Mészáros48 éves vagyok. Van egy csodás kisfiam, anyukával szétmentünk, de nagyon jó maradt a kapcsolatunk. Van aranyos kutyám, szép helyen élek, vannak terveim, igaz barátaim, de mégse kerek az egész! 40 éves koromig egy sikerorientált egocentrikus boldog embernek hittem magam nulla önismerettel és önkritikával. 40 éves koromat igazan megünnepeltem számos élménnyel utazással, stb. Úgy éreztem, hogy minden rendben van körülöttem, az élet kegyes hozzám, “király” életem van. Aztán egy év múlva jött a reccs!!! Pár hónap alatt elvesztettem a testvérem, a nagyon jó munkám, a cégem, az egzisztenciám, és végül szakítással 7 éves kisfiammal a családomat is. Cserébe kaptam idős összeomlott szülőket, egy stroke-t kapó édesapát, egy problémás lelkileg instabil kamaszt a tesómtól rám maradt gyerekét (anyuka is meghalt korábban). Egy Covidot állás nélkül. És még egy extra csomagot ami nem publikus, de nem kívánom azt se senkinek. Összeomlott az addigi felépített életem. Volt minden, mély depresszió, önsajnálat, harag a világra és a világgal, önbecsülés teljes hiánya, elfojtott aztán extrán kiventilált düh, munkanélküliség. Szerencsére semmi szerhez nem nyúltam, párszor leittam magam. Ebben erős voltam, inkább túlsportoltam magam. Évekig estem keltem. Egyik szarból léptem bele a másikba. 5 év alatt 9 költözés/házkipakolás. Közben lett egy párkapcsolatom, ami nagyon sokat adott emberileg, tartott amikor már én se akartam magam tartani. Adott és támogatott mikor már nem hittem magamban. Extra érzelmes és hullámzó volt. Sok mély élménnyel sok jóval, de számos szakítással, és vitával. Akkor, kérésére (amiért örökre hálás leszek neki) 4 éve kezdtem el önismerettel foglalkozni, teraphoz járni, családállítás, iszonyat sok könyv és podcast. Hol jobban hol kevésbé, hol hívőn hol elutasítóan. Lassan enyhébb lett minden, az új életünk lassan megalapoztuk, magam mögött hagytam a “kupac zömét” és jobba lettem magammal, de nyomot hagyott rajtam sok tekintetben az a pár év. Csökkent Koncentráció, higgadtság, türelem. Más lettem!! Ez idők alatt közben elment két babánk, és ezt is túléltük. Aztàn végre sikerült közös új házba költözni, és elindulni egy közös élet felé. (Addig 5 évig külön éltünk, ingáztunk egymás házai között) Aztán a költözés után két hónap múlva egyik napról a másikra elhagyott. Ez volt egy éve…. Sok nehezet kellett feldolgoznom, de ez fájt mind közül a legjobban…. De bármi fájó kimondani kellett!! Egyedül kell lenned magaddal ahhoz, hogy megismerd magad, rájöjj a hibáidra, rossz kapott és hozott mintáidra, sémáidra, hibás gondolkodásodra. De erényeidre és igazadra is! Ami nem öl meg az megerősít. Óriási és igaz mondás! Tanulom magam és próbálok jóba lenni magammal. Örülni a kicsinek, értékelni ami van, hálásnak lenni olyanért amit természetesnek veszünk, de nem az!! A MOST-ba lenni-t tanulni!! Jobb emberré válni, áttranszformálni hibást jóra vagy legalább jobbra. Olykor nehéz, van, hogy hullámzik. De ezekbe a fájdalmakba ismered meg igazán önmagad, mégha rohadtul fájdalmas is!! Most már sokkal jobb! De ehhez kell az idő, és még több. Türelem és kitartás, és valami addig életbe tart és motivál……
0
Tot Viktória1,5 éve élek egyedül, és gondoskodom sajat magamról először az életem során. Emlékszem, amikor a szakítás után átmeneti szállásomon ülök egy kis szobában, egy ágyon, idegen cuccok között. Úgy láttam és éreztem, hogy a szoba egyre kisebb lesz, a falak össze fognak szorítani, és egyre kevesebb a levegő...aztán észrevettem, hogy kapaszkodok...saját magamba. Átöleltem magam, megfogtam a kezemet, egyiket a másikkal... Ott kezdődött el igazán az önismereti utam, a kapcsolódásom saját magammal. Általában hajlamos voltam a nehéz érzéseim elől elmenekülni, pl. sorozatnézéssel, szórakozással, aztán egy beszélgetős műsorban megragadt egy kérdés bennem: Mit tennél, ha látnál az utcán egy síró kisgyermeket? Hát oda mennék, és próbálnék segíteni, megkérdezném tőle, hogy mi a baj? - mondtam magamban. Mit teszel, ha TE szomorú vagy, vagy nagyon nehéz, mély fájdalom van benned? Jól kisírom magam, vagy elmondom egy barátnőmnek, ha éppen nem szégyenlem magam, de általában ennyi, itt megállok. És bekapcsolok valami háttérzajt, vagy pótcselekszem - futott át rajtam a felismerés. Azóta leülök a fájdalmam mellé, a szomorúságom, vagy haragom mellé, és megkérdezem miért van itt? Miben tudok segíteni?
Szarka ElizabetaGyakorlatilag egész életemben rejtőzködtem, láthatatlan voltam. Mindig úgy éreztem, van körülöttem egy burok, ami meggátolja a kapcsolódást, elválaszt másoktól, elválaszt az élet áramlásától. Mindig azt hittem, másokkal azért nem tudok kapcsolódni, mert valami baj van velem...hisz ez mindenki másnak megy...én hogy lehetek ennyire béna...hogy lehetek ennyire kicsi...hogy lehetek ennyire kevés...mindneki más szebb és jobb és okosabb... Később megtanultam, hogy ez a csökkentértékűség-szégyen séma hangja. Egész életemben volt bennem egy űr...egy érzés...hogy én valahogy sosem kapom meg azt az érzelmi támaszt, figyelmet, törődést, szeretetet, támogatást, amire vágyom, amire szükségem van...bármennyit adok is én mindebből másoknak, valahogy sosem jön érdemi viszonzás...valahogy nekem nem jut ezekből... Később megtanultam, hogy ez az érzelmi depriváció séma hangja. Már ismerem a saját működésem, ismerem az önfeladó megküzdési módom és ismerem a sémáim hangját. Már tudom, hogy azért nem tudtam kapcsolódni másokhoz, mert magamhoz nem kapcsolódtam, a saját szükségleteimre nem figyeltem, nem vállaltam felelősséget a saját érzelmi jóllétemért - és ez mind, bár megvédett a csalódásoktól, csak erősítette az elszigetelődést és a bennem lévő űrt. Ha kapcsolódom saját magamhoz és felelősséget vállalok magamért, akkor bizony ki kell jönnöm a kis elefántcsont tornyomból és el kell ismernem, hogy szükségem van kapcsolódásokra, emberekre, nevetésre, ölelésre...Más minőségű kapcsolódásokat szeretnék gyakorolni és megtanulni. Még nem tudom, hogyan fogom ezt megvalósítani, de ez a platform jó ötletnek tűnik. A célom, hogy hetente legalább egyszer megosztok itt valamit magamból. Még azon az áron is, hogy lehet, semmi reakció nem lesz rá. (egyébként ez is a két séma hangja - az a default gondolat, hogy minek erőlködni, úgysem érdekel senkit. Innen szép nyerni :-) ) Másokra figyelni nagyon jól tudok. De nyílni és magamból őszintén adni számomra kihívás. Az erős belső kritikusom hangja ellnére is "kitenni magam" kihívás. Ezt szeretném gyakorolni. Talán másnak is segít...
Móni KörtvélyessyIgen,én vállalom, egyre jobban. Megéri. Nem mindig könnyű, de utána jobban kihúzom magam.
0
Georgina NagyAz elmúlt màsfél év igen megdolgoztatott lelkileg. Amit persze akkor nagyon nem kedveltem, harcoltam ellene. Aztàn kiderült értem volt/van. Lett egy letisztultabb énem.
0
Bertalan BaloghHárom fèrfival ülök szemben. Èn vagyok a legfiatalabb. Arcuk minden ránca az èletükről mesèl. Egy szelíd hang azt mondja: Mondd el nekik, hogy mièrt, mièrt csinálják vègig, mondd el nekik, hogy mièrt èrdemes èlni... miközben a válaszon gondolkozom...zuhanok. Mint egy fa az erdőben, ami egyre csak növekszik de gyökeret nem ereszt. Oldalra nyújtja ágait, hogy támaszt leljen társaiban, de ő maga nem támasza a többieknek, nem ad otthont állatoknak, csak kívülről olyan mint a többi fa, de valójában nem rèsze az egèsznek. Nekem ilyen èrzès volt fèlve èlni az èletem. Talán meghalni sosem akartam igazán, inkább megszűnni. Fellèlegezni, azt èrezni , hogy újra megpróbálhatom. Amit elrontottam, újrakezdhetem, amit szerettem, újra èrezhetem, amit nem mertem, visszakaphatom. Kell legyen valami több, kell legyen valami. Hiszen annyi mindent nem úgy akartam. Annyi mindent megbántam ès csak azèrt döntöttem úgy... Mert nem ismertem magam. Mert nem is mertem magam... ...elkötelezni az èletem mellett. Ès ebben benne van az èletemhez fűződő minden fèlszegsèg. A hibáztatás, a hiányèrzet, a halogatás, a remènykedès, visszavágyás, a telhetetlensèg, az elègedetlensèg...stb, de legfőkèpp a felelőtlensèg. Hogyan is èlhetnèm az èletem, ha nem vagyok elèg bátor felvállalni azt. Nehèz ezt megfogalmazni. Olyan èrzès volt, mintha egy olyan hajót kellene átvinnem a tengeren amin nincs tőkesúly ès iránytű. Lebegtem a vizen. Remèltem, imadkoztam, hogy valami vigyen át a túlpartra mert bármit teszek az vègzetes lehet. Így jobbnak tűnt óvatoskodni vagy nem tenni semmit. Ha mègis, csak olyat amièrt valaki vállalja a felelőssèget. Számomra az èlet a bátorsággal kezdődik. Merem-e őszintèn felvállalni magam? Merek-e igaz emberkènt èlni? (Hűnek lenni magamhoz) Merek-e szeretni? Nem gondolom, hogy a bevezetőben leírt jelenetnek kell legyen tanulsága. Nem szeretnèm megfejteni az èlet èrtelmèt, legfőkèppen nem egy bejegyzèsben. Úgy èrzem ez volt az a pont, ahol először talajt èrt a lábam. Ahol olyan útra lèptem, amin előttem nem járt senki. Nekem ez az èlet.
ZitaIgnác Ady, megadom a számom, kèrlek írj rám viberen, ott tudok hangüzenetet küldeni. 06304418187
0