Schlotter EdinaSzia Katica! Nagyon egyetértek, én is tapasztaltam ezt hogy nincs olyan hogy fejben eldönti az ember hogy na most akkor elengedem. Ha el tudom mondani magamról hogy mindent megtettem ami tőlem tellt és ennek ellenére nem sikerült, akkor ez annyira megnyugtató tud lenni, hogy az elengedés magától megtörténik mert tudom mindeközben hogy a másik ember is egy külön sziget saját mintázatokkal meg neveltetéssel meg gondolatokkal és a cselekedeteit meg érzéseit nem tudom irányítani. És attól még van gyász de nincs már frusztráció meg ilyen "mi lett volna, ha.." gondolatok. És ez munkában is igaz.
0
Katica TothAhogy olvastam, amit írtál, az volt az első érzésem, hogy igen… ezt én is végigjártam. Az én legutóbbi kapcsolatom is nagyjából három évig tartott, és én is próbáltam letenni. Többször is. Mondtam magamnak, hogy most már elengedem, lezárom, megszakítom, de közben éreztem, hogy nem tudom igazán letenni, nem tudom elengedni, mert volt még benne kérdés, volt még benne vágy, volt egy halk remény, hogy talán mégis az, aminek én szeretném látni. Ma már azt gondolom, amíg nincs meg a tisztánlátás, addig nem lehet letenni. Addig csak elszakadni lehet, de lezárni nem, és amíg van elvarratlan szál, addig a szív visszavágyik. Én is visszamentem (többször is). Tettem még bele 1-1,5 évet. Mert azt éreztem, ha már benne vagyok, akkor menjen el a végéig. Adjak oda mindent, de tényleg mindent, és valóban el kellett mennem egészen a falig. Volt egy pillanat, amit ma már ébredésnek hívok, amikor ott álltam teljesen nyitott, élő, lélegző szívvel, mindent odaadva, és abból nem lett valódi kapcsolódás. Ott történt meg a józanodás. Nem drámával, nem haraggal, hanem egy tiszta felismeréssel, hogy ez nem az. Most már tudom azt is, egészen biztosan, hogy az „elég jó” az még nem jó. Az „elég jó” még nem az, amire belül, intuitíven, minden kétséget kizáróan azt érezzük, igen, ez az. Érdekes módon a józanodás után már nem ő hiányzott, nem maga az ember. Hanem az a fajta kapcsolódás, amiben én jól éreztem magam: a nő, aki mellette voltam, a vibrálás közöttünk, az otthonosság érzése, az a minőség, amit megéltem és amiben hinni akartam. De közben már pontosan tudtam, ki ő, és azt is, mennyire nem vagyunk kompatibilisek egymással és én mennyire beleálmodtam, ami ő még nem volt. Amikor a vágy és a tisztánlátás végre összeért, akkor szűnt meg a fájdalom. Maradt egy csendes gyász, de már nem volt benne kapaszkodás. Inkább egy nyugodt, belső integritás, igen, ez így jobb. Rengeteget tanultam ebből a kapcsolatból, legfőképpen önmagamról. Arról, hogyan szeretek, hogyan kapcsolódom, milyen mélységeim vannak és milyen vakfoltjaim voltak. Nem volt mindig kellemes belenézni ezekbe a tükrökbe, de ma már hálás vagyok értük. Jó volt látni az ő tükrében önmagam. Utólag ez az egyik legnagyobb ajándék.
BalázsEgy évvel ezelőtt megpróbáltam letenni. Aztán jött éppen a te videód, amiben azt mondtad (nem pontosan idézve), hogy addig kell beletenni, amíg el nem fogyok, amíg már nem tudom feldolgozni. Újra kezdtem. Fél évig tartott, mert újra csak én tettem bele megfelelő erőfeszítést. Aztán tavaly év végén megint újra beletettem. De nem megy. Egyedül nem megy. Tehát belehaltam. És most tényleg azt érzem, hogy ez így jobb. Mindenkinek.
0
Joós IstvánTapasztalatom, hogy veszélyes-nehéz-káros-öngól-megfutamodás a kapcsolatot letenni / letenni próbálni. Hanem belehalni jobb. Amihez nem letennem “kell”, hanem épp többet beletenni, amennyit már NEM tudok feldolgozni, ha nem sikeres az erőfeszítésem. 👍
0
- Schlotter Edina
Szia Edit! Az összeköltözéses gondolataidra reagálnék: nem biztos hogy olyan rossz az hogy nem éltek együtt. Ha minden nap beszéltek az szorosabb, gondolj bele mennyi ember él egymás mellett rutinból. Ha választanom kellene inkább azt választanám hogy külön éljünk de beszéljünk minden nap. Ennek is lehet jó oldala, ha más szemszögből nézed.
0 - Balázs
A helyzet ugyanez. 3 év, "igazi" nő, dolgunk van egymással stb. Neki - a házasságát kivéve - 2-3 éves kapcsolatai voltak. Kezdem érteni (vélni), miért. Bár én egyelőre ott tartok, hogy elengedésben vagyok, már nem érzem, hogy jönni fog. Akinek más fontos, több kell, annak nem elég, ami van. Aki magával sincs rendben, az a kapcsolatával sem lesz. Én is elfáradtam. Mindig adni, és csak szeretetmorzsákat kapni, már nem engem szolgál. Le kell tennem - ezt érzem. Pedig vele tényleg jó volt.
0 - Balázs
Senkit nem lehet szerelembe szeretni. Megpróbáltam, de részsikerek mellett mégiscsak elbuktam. Mégsem érzem feleslegesnek azt a három évet. Átalakított, érzékenyebbé és figyelmesebbé tett. Egyszerűen jobbá lettem. Kifelé is és befelé is. Viszont mostmár én is fontos lettem magamnak :)
2 
Alexandra KertiErős, határozott nő vagyok, az életem képes vagyok egyedül megoldani. Közben pedig szeretném önmagam megmutatni, hibáimmal együtt. A "sors" folyamatosan hasonló dinamikájú kapcsolatokat kínál. Nem értem hol a hiba a "készülékemben".
0