GergőSziasztok! Az elmúlt 3-4 évben volt pár nekifutásom ismerkedés/párkapcsolat címszóval. Valahogy úgy érzem, látom hogy az emberek nem szeretnének energiát egy kapcsolatba forditani, ergo saját magukba. Mert ha meglátják a tükröt, elfutnak. Természetesen én is kaptam, és foglalkozom a mintáimmal amiket hozok magammal, de úgy érzem, az elmúlt fél évben, hogy elértem egyedül a határt. És szeretnék bepillantást tenni egy valódi, harmonikus kapcsolodásba.
0
Marosvölgyi AnnaMit jelent a Húsvét valójában? Jól érzem, hogy ez a bűnös Ember halála és Krisztusi minőség újjászületésére alkalmas időszak Mindannyiunkban? Én épp egy teljes újrakezdést élek, félig választottan, félig pedig erőteljes égi vezettetéssel sodródva. Lenulláztam magam anyagilag, új munkahely, költözés, szeretői viszony felbontás, traumatizált énrészek lopott idejében tudatos (jószülői) részvétel. Mindez egyszerre és eljutottam határig, mondhatjuk hogy egy kisebb idegrendszeri halálig. Most innen jelent meg bennem az őszinte kíváncsiság, István vajon hogy szemléli ezt az időminőséget, ami biztos vagyok benne, hogy nem csak nekem egyszerre pokoli és szent. Azt sejtem, hogy ez is lehet az egyik lényege, hogy a figyelem azon részébe húzódjunk, ami sérthetetlen és örök. Köszönöm, ha megosztod a tapasztalatodat, ha már megtetted korábban, akkor érdekel annak kiegészítése is:) Szeretettel, MAnna
Kinga,, Amikor valaki első gondolata vagy reggel, és az utolsó este, nem csupán romantika — ez biztonság. Azt jelenti, hogy egy zajos világ közepette te élsz valaki elméjének a csendes sarkaiban, ami nem igényli a hangos kijelentéseket, csak a következetes jelenlétet.Te válsz azzá a békévé, amit keres, nem csak a szenvedéllyé, amit kíván. És ebben a csendben rádöbbensz: valaki lelkének otthona vagy.” Az ilyen jelenlét? Ritka.
Edina BaloghSziasztok! :) Nem tudom, Ti hogy vagytok vele, de én régóta azt gondolom, hogy vágyom az elköteleződésre. Nem igazán akart összejönni az elmúlt években. Volt egy nagyobb törés az életemben 10 éve, a (királylány korszak vége lehetett), és azóta se veled se nélküled kapcsolódásaim voltak nagyrészt. Volt amelyiket élveztem, volt amit kevésbé. Sok értékes férfit ismertem meg, de egyszerűen vagy ők vagy én nem voltam kész a valódi kapcsolódásra. Vagy igazából egyikünk sem. Nem értettem. Sokáig. Még most sem vagyok biztos benne, h teljesen értem,bár István korszakos ábrája sok mindenre választ ad. Tőbb évet töltöttem egyedül is, igazából élveztem. Rájöttem, hogy magammal kell foglalkoznom, így is teszem. Önismeret otthon, családállításokra járok, építem a karrierem. Nyitottam egy szalont, ahol sport és svéd masszázzsal foglalatoskodom, azt most nagyon szeretem. Randizom is ha úgy adódik, hisz minden kapcsolódás taníthat vmit...most itt tartok...úton vagyok...nyitott vagyok. És itt végre igazán őszinte is lehetek..
MMáriaTöbb hétig tartó betegség kapcsán jött fel egy gondolat arról hogyan is éltem meg a múltban azt ha segítségre, támogatásra volt szükségem a szeretetteimről. Hosszú házasságom során a "gyenge" periódusaimban szinte sosem támogatott a volt férjem. Kialakult egy rossz minta, és azt hittem nekem mindig erősnek kell lennem. Onnantól kezdve kellemetlen érzéssel töltött el ha másra szorultam és ki voltam szolgáltatva. Nem szívesen vagy egyáltalán nem kértem segítséget. Ha pedig nem jöttek rögtön akkor elkeseredtem és haragudtam magamra, hogy minek is szóltam, miért nem próbáltam egyedül megoldani? Aztán sajnos továbbvittem ezt a mintát, és későbbiekben is elfelejtettem bizalmat adni. Fogadalmat tettem hogy soha senkitől nem kérek segítséget, pedig nagy hiba azt hinni hogy hozzátartozóink nem szívesen segítenek. Mindenkinek szüksége van arra hogy segíthessen és jót cselekedjen és érezze hogy fontos valakinek, és tudja a másik hálás ezért. Már tudom hogy arrogancia azt hinni hogy a párunk, gyerekünk, barátunk nem szívesen segít. A lányom az utolsó betegségem során is elmondta "hidd el hogy nem terhelsz ezzel, örülök hogy visszaadhatom azt amit tőled kaptam kicsi koromban." Megkönnyebbültem, és elengedtem ezt a rossz hiedelmet. Rájöttem nem szabad elszigetelődni, általánosítani néhány rossz tapasztalat után sem. És ne féljünk attól sem hogy nemet mondanak. Hinnünk kell abban hogy a másikban is van empátia és ne vegyük el tőlük a lehetőséget arra, hogy a szeretetüket kifejezhessék felénk, mert ez nagyon hamar elszigetelődés felé vezet mindkettő oldalon. Köszönöm hogy elolvastad és örülnék bármilyen reakciónak. :)
Máté KissNehéz volt kategóriát választani, mert a gyászfolyamat az ami a mindenséghez való kapcsolódást a hitemet és a küldetés tudatomat erősítette. Korábban már megdolgoztam a tényt, hogy szüleim nem akartak és el szerettek volna vetetni, viszont egy Isteni erő meggyőzte őket, hogy mégse. Múlt héten elhunyt nagymamám, akivel az élők sorában nem volt kapcsolatom, viszont úgy éreztem halálával tanít és egyben átad nekem valamit. Temetésén leborultam előtte és jelképesen a világ előtt is. Fennmaradt egy írása, amiben Erdélyben egy faluban a fekete mágia / sátán ellen küzd a világosság fegyvereivel. Első sikeres küzdelme után álmában volt egy látomása egy kisdedről, egy szakállas ember kezébe helyezte, aki ennyit mondott, hogy: Boldog lehet, fiú unokája született. (Ez 1984-ben volt, Én 99-ben születtem) Azóta hiszem azt, hogy a küzdelméből származó erő az, ami engem megmentett, mert fontos dolgom van a világban, egy különleges erővel felvértezve!
Faragó TimiÉn is rengeteget foglalkoztam önismereti utakkal, sokféle segítő módszert kipróbáltam, de aztán rájöttem, hogy van egy pont, ahol a belső munka szép és jó, de már nem elég. Van egy olyan része ennek, amit nőként egyszerűen a tettek mezején kellett kihoznom magamból. Egy ideig nagy reménykedésben voltam, és csak vártam úgy, amiről talán te is írsz. Aztán valahogy egyre bátrabb lettem, és belevágtam, fejest ugrottam az ismerkedés sűrűjébe. Rájöttem valamire, ami eleinte számomra elég furcsa volt. Valójában nemcsak kapcsolódásra vágytam, hanem arra a hatalmas adag figyelemre, megerősítésre és visszacsatolásra, amit csakis a férfiak rajongása tud adni. Elkezdtem tudatosan használni a nőiességemet, az öltözködésemet, a kisugárzásomat, a szexi oldalamat, és azt kell mondjam, élvezni kezdtem, hogy én "osztom a lapokat". A táncparketten, az éjszakában, a zenészek, énekesek és imádó szempárak bűvöletében tanultam meg, mekkora hatással tudok lenni a férfiakra. Ez az időszak nem a mély szerelemről szólt, hanem arról, hogy én töltődjek be az ő csodálatuktól. Utólag azt értettem meg, én nem is a férfiakba voltam akkor szerelmes, hanem abba a fantasztikus vonzerőbe, amit rajtuk keresztül éltem meg. Ez a szakasz hozta el számomra a fokozatos megnyugvást a saját női erőmben. Ma már ugyan nem vágyom erre a fajta őrületes imádatra, de ez kellett ahhoz, hogy ma már elég stabilan tudjak a nőiségemben létezni, hogy ne hódítani, csábítani akarjak, hanem egyre inkább hasznosan és praktikusan tudjak jelen lenni minden eddigi tapasztalatommal. Nekem ez a fajta megélés adta meg azt a belső békét, amit a terápiák önmagukban nem tudtak. Ez a felismerés segített, hogy végre ne csak várjak, hanem én is alakítsam a kapcsolódásaimat.