Varga Simon KristófBármennyire abszurd, vagy talán sokaknak nem elfogadható, nekem életem első komolyabb gyászélménye a kutyám elpusztulása volt. Egy kullancsbetegség támadta meg, leállt a veseműködése, infúzión volt otthon egy hétig nagyjából, én annyira belebetegedtem, hogy kihagytam az iskolát is. Amikor elpusztult, szüleim jó szándékkal akkor temették el, mikor nem voltam otthon. Nem tudom, segített volna, vagy még nehezebbé teszi, hogyha látom a halott testet. Apai Nagynapám egyik napról a másikra ment el, egyik nap szüreteltek, éjjel felült az ágyban, a szívéhez kapott, és leesett. Az ő nyitott koporsóját meglátva, homlokán az esés sebével, a fehér arcát látva egy pillanat alatt olyan kicsire ugrott össze a gyomrom, mintha valaki markában szorítaná vasököllel. 23 évesek voltunk, zenésztársak, barátok, közös cél, közös vágyak, közös álmok, több formációban is játszottunk, zenéltünk, színjátszottunk együtt, de mélyen tudtuk, hogy körülöttünk változhatnak az emberek, de mi ketten vagyunk az alap, ő a kerekek, én a motor. Ezt ő mondta így. Gimlinek hívták, mert alacsonyabb volt, mint a többiek, mikor általános iskolában ráragadt ez a becenév, szűkszavú volt, sokszor kellemetlenül is, érzékeny, otthon a számítógépe rejtett mappáiba rengeteg verset írt, szobagitáros volt. És született dobos, és zseniális hangmérnökpalánta. Az első koncertünkre néhány hónap alatt megtanult dobszerkón dobolni. Aki próbálta, ült már dobszerelés mögött, tudja, hogy ez mekkora dolog. Elképesztő humora volt. Mások mondták ki hangosan az ő orra alatt eldörmögött zseniális vicceit. Az egyik nyáron, színjátszótábor alatt fel kellett utaznia Pestre valami vizsgálatra, mert volt egy kis seb a nyelvén, ami nem akart begyógyulni már egy ideje, mintát vettek belőle. Megyek ki érte a vonathoz, na, mi volt? Hát, izé. Rosszindulatú. Nem is értettem először, kérdeztem valamit, őt ez elkezdte zavarni, úgyhogy amíg visszaértünk a többiekhez, csendben ültünk az autóban. Másfél év kínszenvedés, operációk, kemoterápia után elment. Akkor volt 23 éves. Már nem volt nyelve, mert darabonként kivágták. Az utolsó hónapjaiban nem találkozhattunk vele, titokban volt tartva, mennyire súlyos az állapota. Nekem Gimli egy űr, egy seb, ami talán begyógyult már az elmúlt tíz évben, talán ennél jobban nem tud begyógyulni, az emlék, a hatalmas heg ott van, a részem, nélküle nem az lennék, aki vagyok, nélküle az élethez és a halálhoz sem így állnék hozzá. Ennyi idősen nem "normális" elveszíteni valakit, nem ennek lenne az "ideje". Legalábbis sokáig így gondoltam, haragudtam, szomorú voltam. Igazságtalanság. Emberi szemszögből mindenképpen. Csak emberi szemszögből az ilyesmit kár nézni, úgysem érthetünk belőle semmit. Én mindent köszönök, bennem tovább él, és eszembe szokott jutni, hogy ez egy olyan üzemanyag, hogy talán veszélye is van, hogy magadra veszel elhunyt szerettedet, az ú álmait, vágyait, félbetört életét, és a saját életedben akarod kompenzálni, kettőtök helyett beteljesíteni, amiből ő kiszállt. Mindenesetre azon kívül, hogy erre igyekszem ébernek lenni, kiiktatni őt nem tudom és nem is szeretném, bennem él, dolgozik bennem, ahogyan dolgoznak bennem Nagyapáim, Dédapáim, minden ősöm, akiket nem is ismerek az eszemmel, dolgozik bennem az elpuszult gyerekkori kutyám, a lovam, igen, ilyen életem volt, volt saját lovam is. Álmodni szoktam velük, hogy még élnek. Rettenetes lelkiismeret-furdalással tudok ébredni, hogy nem tettem meg minden értük, amíg itt voltak velem. Azokkal, akik most itt vannak, mindent megteszek, hogy ne kelljen később így éreznem. Hiszek az örökkévalóságban. Hiszek a feltámadásban. Hiszem, hogy az élet örök, Istenben, és amit korábban nem értettem a keresztény tanításban, hogy testben támadunk fel, a zene és a fizika, hangok rezgése, frekvenciák által nem olyan régen erre is megkaptam magam számára a választ. Úgyhogy tudom, találkozunk még - és nem kell félni, hogy ez valami zombi-horror lesz :D
1- Varga Simon Kristóf
30 éves korom után, már kisgyerekes család fenntartójaként kellett először valójában teljesen állású munkahelyen, alkalmazottként itthon elhelyezkednem. Rettegtem ettől. Teljesen alkalmatlannak gondoltam/éreztem magamat erre. Mintákat kellett átírnom magamban, legnagyobb félelmeimmel kellett szembenéznem, ehhez többek között szükségem volt arra is, hogy bő fél évre teljesen megszakítsam a kapcsolatot az édesanyámmal, akinek addig különböző vállalkozásaiban dolgoztam. Rengeteg munkát, időt, energiát fektettem a zenébe, elvégeztem a Bartók Konzit klasszikus gitár szakon, az ELTE Zenei Tanszékét klasszikus zenekultúra szakon, mert tízéves koromtól részben belőlem fakadóan, részben menekülésként a zenélésben találtam meg magamat, egy utat, amiben kifejezhetem magam, megélhetem az érzéseimet, és kapcsolódhatok, adhatok magamnak és másoknak is. Nem voltam hajlandó, ezáltal képes sem a zenélést pénzre váltani, így kénytelen voltam váltani, hogy eltarthassam a családomat. Így talált meg egy ösztöndíjas iskola, ahol operatőrnek tanulhattam, majd az iskola befejezése után, négy hónap kínkeserves munkakeresés és kőkemény, munka világával való fájdalmas találkozások során át megtaláltam az első helyet, ahol ebben a szakmában, teljes állásban el tudtam helyezkedni. Ez egy kormányközeli propagandagyár volt, ahol majdnem egy évet lehúztam, és sok konfrontációval, alázattal, és gyomromban emészthetetlen dolgokkal, sikerült több lépésben eljutnom oda, hogy tavaly októberben még egy szállodában voltam reggeliztető felszolgáló, most pedig kb két és félszeres fizetéssel ahhoz képest, csinálhatok valami olyat, amiben örömömet lelem, kreativitás, szépérzék, játékosság, alkotás a mindennapjaim része újra sok idő után. Az, hogy anyagilag stabilizálódunk szépen lassan az elmúlt hosszúra nyúlt időszak után, elhozza azt a biztonságot, hogy a zenéléssel, ami mostanra családi szemszögből "hobbi" címke alatt kell, hogy fusson (pedig bennem mélyen ez hivatás, legalábbis ahhoz jelenleg legközelebb lévő dolog az életemben), mostmár könnyedén, örömmel, pénzt, időt jó szájízzel rászánva tudok foglalkozni. Emiatt gyümölcsözőbb az életem ezen a területen is sokkal, mint az elmúlt hosszú-hosszú években bármikor, mikor nem dolgoztam, pénzem sem volt, rengeteg időm és elvileg energiám lehetett volna a zenélésre, de semmi sem történt. Áldás. "Ember, küzdj, és bízva bízzál!":)
- Varga Simon Kristóf
Úgy hullott rám a családalapítás áldása, mint megérett alma a fáról. Nem számítottam rá, de már nagyon rosszul voltam, el voltam veszve, és a Covid alatt sírva imádkoztam Istenhez, hogy szörnyű magányomban adjon mellém valódi társat mostmár, mert így nem tudok működni tovább. 2020 augusztusának végén találkoztam egy kenutúrán a feleségemmel, akivel rá három hétre kiköltöztünk Angliába (ez az út már nekem egyedül egy eldöntött vállalás volt, amibe ő hittel és bátran, valójában kérdés vagy kételyek nélkül csatlakozott hozzám), decemberben már úgy jöttünk haza, hogy kideült: gyerekünk fog születni. Vince fiunk találkozásunk 364. napján született meg. Innentől kezdve következett életem eddigi legnehezebb és legcsodálatosabb időszaka, ami még most is tart, a kisfiunk már 4 éves elmúlt, én elképesztő helyeken jártam és mondanám hogy a nemlétező ellenségeimnek sem kívánom amiket átéltem, de ha ez az ára annak ami most van - márpedig ez - akkor meg mindenkinek ezt kívánom. Nap mint nap megéljünk, hogy Isten a tenyerén hordoz minket, és óriási hála van bennem. Pedig ez aztán nem rózsaszín köd, megvannak a problémáink vastagon.
Esztergomi KatalinSegítsÉG! Annyira nagyon szeretem a magyar nyelvet. Hihetetlenül beszédes nyelv a mienk, és 48 évesen újra meg újra rácsodálkozom, mennyire. A munkám során tapasztalom, sokan nehezen kérnek segítséget. Testorientált önismereti terapeutaként értem a biológiai, holisztikus gondolkodásúként a transzgenerációs okait. De mindig lenyűgöz, amikor szakrális értelemben is elér a tudatomig valami. Hiszen, gondoljunk csak bele: amikor segítséget kérünk, kiengedjük a kontrollt a kezünkből, és egy másik emberre, de közben a Teremtő erőre (vagy ki hogy nevezi) is rábízzuk a megoldást. Mekkora hit kell ehhez, és nem elsősorban vallási értelemben (bár a vallom kifejezés is megér egy misét... :-) ). Segíts, Ég! - ebben minden érzés, hit, remény benne van, mégis egy szóban sűrűsödik e kifejezés esszenciája. Bennem egyre erősebb ilyenkor a támogatás és a támogatottság, hogy merjek kérni, mert lesz, aki meghallja!
Gábor KondorHa épp van egy esemény az életemben, ami kapcsán nincs bennem elfogadás-megengedés, az ellenállást szül. Nem akaroommm: hopp felhúzok egy falat, egy gátat e kapcsán. Ez olyan gondolatokat hoz, melyek az adott helyzetet negatívnak, kellemetlennek, elfogadhatatlannak tűntetik fel. Minden gondolat erre a megélésre érzéseket hoz elő az emlékeimből a múltból. És ez az ítélet ezeket a gondolatokat fixálják, kialakul egyfajta hurok. És jövőkép. Olyan, mintha egy követ felforrósítanék. Aztán ez a kő belekerülne a vízbe, ami szintén felforrósodik. Ilyenkor az érzelmek is hevesek, negatívak, forranak. Szóval maga az ellenállás “ennek nem így kellene lennie” ellehetetleníti az elfogadást-megengedést és így az életenergia-áramlás is lelassul, részben megakad, vagy épp túlgyorsul-pörög és túlárad. Belső örvény alakul ki egy helyzet kapcsán, ami csak befagy vagy épp forrong. Az élmény, a mozi öngerjesztő örvénybe kerül. Negatív gondolat–negatív érzés pingpong. Vagy leállás vagy rohanás. Mindegy, csak ne ez legyen, ami van! Más kép is használható hasonlatnak: a gát. A folyónak megvan a maga mozgása, ami medret váj ki magának és a maga módján az áramlás megvan. Ha ez elé gátat építek, ez az áramlás megáll, az energia felduzzad és ahol a víz és a gát találkozik feszültség jön létre, vagyis fájdalom. Az az érdekes, hogy ez az ellenállás nemcsak hőt tud létrehozni, hanem pont a másik végletet is: hideget. Ilyenkor a negativitás inkább befagyasztja az érzelmeket és fagyos gondolatokat ápol. Ami az áramlást úgy állítja meg, hogy jégkása és fagy jön létre. Ezek testi érzetekben is jelentkeznek. Bizonyos negatív helyzetben pont felforrósodik (düh, harag, szégyen), máskor lehűl (tehetetlenség, félelem, szorongás). Mindenesetre végletes élményt hoz minden ellenállás. Ez a tapasztalatom. A nem-ellenállás, a megengedés, áramlás feltétel nélkül meg valahogy békét. És nem létrehozza a békét, hanem engedi, hogy az alap természetemmel legyek, ami békés.
EszterMessziről kezdek, vagyis inkább kronológiailag a legvégéről. Egy éve váltam…, a hosszú, félelemmel, kétségekkel teli vajúdásnak végül felszabadító gyümölcse lett. Ámde a válás után (valójában már azelőtt is) az instabil önbizalmam atomjaira hullott. Sokan leírtátok már…csak ismételem azokat a tipikus kérdéseket,amik cikáztak az én fejemben is: Kinek kellek 2 gyerekkel? Plusz kilókkal, amit a múlt terhe égetett rám és amivel mindig is védtem magam a sérülésektől? Elég jó lehetek így is? Látja valaki a lényeget bennem? Tudom majd látni a lényeget én is a másikban? Nem voltam kezdeményező(most tanulom:)), de annál inkább sérülékeny, bizalmatlan, sokszor kritikus, mert rettegtem/gek az elutasítástól, miközben magamat is elutasítottam. Megfosztottam magam a szabadságtól, az új megtapasztalásoktól, a megnyílástól a lágyulástól, miközben az elmém csak pakolta az újabb falakat. A bennem megfogalmazott kritika az ismerkedés terén, mind-mind a belső félelmeim kivetülései voltak. Féltem megismerni mást, megmutatkozni, átadni magam a hibáimmal, hiányosságaimmal együtt, féltem, hogy nem kellek. Lassan gyógyul a lélek, épül a bizalom, bátorodik a tett, de ma már egyre többször kap helyet, szót a belső lényegem, hogy elmondja, mi fáj, vagy éppen kit/mit akar, mire vágyik, ki is akar lenni valójában, mit érez IGAZnak. Az őszinteség önmagamhoz, ez a fajta “vetkőzés” a legfelszabadítóbb! Mennyi energia szabadul fel, mennyi felismerés talál meg ezáltal! Most azt érzem nyílik a nő, erősödik a hitem, egyre kevesebb a felesleges kör, tisztul az, hogy kivé,mivé akarok válni. Sok meló van már ebben, és még mennyi előttem:). De ez így jó.., egyre izgalmasabb:)! Így változom napról-napra. Ma már igent mondok magamra és kicsit remegő lábakkal ugyan, de nyílok a Másikra. Minden megtapasztalás épít, teret adok Neki. Köszönöm, hogy elolvastad!🙏
András KardosSokat idealizáltam. Érzelmileg elérhetetlen nőkbe zúgtam bele. Gondolatban a köztünk lévő távolságot a képzeletemmel hidaltam át, egy álomképet kergettem. Mára felismertem a mintát és csak azt figyelem, mit akar ez nekem üzenni. Mert megmutatja, merre van még dolgom, magammal. Lehet spontán, a pillanatban, tervek, szándék, álomképek nélkül is kapcsolódni. Most ezt tanulom.
3
Krisztina SiposEgy darabig gyógyultam Tőle,egy idő utàn màr kevès lett.Mert nem tud igazi lenni benne semmi.Megöli az èrzèseket amikor felhuzza a nadràgjàt ès becsukódik utàna az ajtó.Traumatizàltam magam ezzel is....hogy benne voltam,hogy megelègedtem,hogy elhittem,hogy azt hittem.Mostanra a legjobb baràtom.9èv.
2- Krisztina Sipos
100èletút tapasztalati tőkèjèvel,kudarcok ,erőssègek realizàlàsa okàn,elfogadva a múltam kúzdók a jelenemmel.keresem a tàrsam.vàrtam a tàrsam.most keresem újfent.egy mintâzat közben làthatóvà vàlt....akinek èn tetszem,az nekem nem,aki nekem tetszik ,annak èn nem....gyanús....😊
2 - Krisztina Sipos
Megfejtèsre vàr ,hogy erős szemèlyisèggel rendelkezem,àm a 3 legfontosabb ember az èletemnen,a Mesterem,a volt fèrjem,s a baràtnöm mindhârmuk erősen nàrcisztikus emberekkè vàltak idősebb korukra.Màr nincs velük kapcsolatom,àm mind3 30 èvig tartott,egyenkènt....
1