Humania lényege az a megfigyelésünk, hogy tapasztalatok őszinte megosztása által automatikusan vagyunk idegenek számára is hitelesek. Nézz szét – és kapcsolódj azzal, akinek a megosztása megérint!
50 leszek idén, és szeretem a korom. Lassabb, igen, de sokkal nyugodtabb, és azt hiszem, hogy boldogabb is: valahogy a lényeget látom sokkal jobban, és így az erőmet tudom helyesebben tehát hatékonyabban használni (avagy Az Erő engem). Világért nem lennék újra 20 éves...
Soká volt napi kihívásom a pornó... hogy nem tudom nem megnyitni azokat a fránya oldalakat, húszas éveimben (amikor még lassú volt az internet) sorozatosan fordult velem elő, hogy pirkadatkor veszem magam észre, sietve zárom az irodát, mielőtt az almázottaim megérkeznének. Megoldás számomra két dolog volt. (1) megélt szexuális kapcsolatok sorozata, mert mint kiderült elfojtásban voltam, nem mertem vállalni, tehát nem tudtam megélni a vágyaimat, és (2) hogy küldetést találtam, tehát Célt az életemnek, ami fontosabb, mint hogy pornó által magamat kényeztessem.
A pályám a regionális 2009-2013-ig tartó gazdasági válságban kezdtem. Nem volt más választásom, minthogy kiműveljem magam az álláskeresés művészetéből. 8 év alatt 7 különböző munkahelyem volt, legtöbbet a közszférában húztam le főleg a közigazgatási specializációm miatt - nyilván, mert amikor a tanulmányaim e téren elkezdtem, komolyan gondoltam a köz szolgálatát, csak aztán ezt megváltoztatták a tapasztalataim sajnos. Végig bennem volt, mit akarnék igazán, ami egy ilyen nagy és furcsa elegy volt, amiben volt nemzetközi jog - ezen belül is EU-jog, szoftverjog, szellemi alkotások joga, nyelvhasználat, mediáció, kreatív munka pl szabályozások kitalálása, tárgyalás, és hasonlók, de nem tudtam megtalálni a helyem. Utóvégre egy HVG-állásbörzén egy íráselemzésen szembesítettek vele, hogy tudom-e, hogy ugyanannyira fejlett a műszaki része az agyamnak, mint a humán. Miután dobtam egy hátast ettől, megértettem, hogy nem lesz könnyű utam, mert túl speciális a tudásom. Sok hasonló emberrel találkoztam azóta. Long story short miután Isten kezébe tettem az egészet, és beletörődtem, hogy a közszférában fogom lehúzni most már nyugdíjig, beindultak a dolgok: megkerestek több a szívemnek kedves projekttel és az egyik projekt vezetője támogatásával az adatvédelem területét mind jobban elsajátítva elkezdtem felépíteni a vállalkozásom vele társulva. Aztán jött a Covid és éreztem, hogy el kell mélyítenem az információbiztonsági tudásom. Ez ment kb öt hónapig, utána pedig megkerestek a mostani munkahelyemről, hogy nekik műszakilag kompetens adatvédelmi szakjogász kell. De az út friss diplomás koromtól eddig a pontig 11 évig tartott. Nem máról holnapra ment, ahogy sokan gondolják, hogy ez működik, vagy működnie kéne. Ahogy pedig a régiek mondják, minden alkalmat meg kell ragadni, mert nem tudhatod, milyen munkahelyi tapasztalatod, ott szerzett kapcsolat milyen későbbi lehetőség előtt nyit utat.
Három nagy megélésem van, amit itt megosztanék. 1. Az a hiány és szűkösség helye, amelyről sok ember ismerkedik. Úgy élik meg, hogy fal mellett mennek, hogy egyedülállók, egy nyűg nekik, mert miért nincs már meg az a valaki, az igazi és különben sem kezdődhet el az életük, amíg ez a személy nincs meg. De nem értem, miért nem tudnak lehetőségként tekinteni erre az állapotra! Amikor 2018-ban indíttatást éreztem online társkeresőre regisztrálni, egy darabig minden héten több randim volt. Egyfelől szeretek új embereket megismerni és a randizás egy tanulás, egy tükör, amiben mindenképp meg fogsz tudni valamit magadról, másfelől meg azt éltem meg, hogy itt ez a sok facér fiú és válogathatok! Mint a mesebeli királykisasszony a toronyban, aki kezéért hercegek, grófok, bárók és mindenféle válogatott cigánylegények versenyeznek! Amikor házasságban vagyunk, ez az életérzés már nem lesz elérhető, egy valaki van, véget ért a küzdelem, aztán vele boldoguljunk, jó napot! Minden fejben dől el és ez is. Ha elhiszed, hogy megtaláljátok egymást azzal a valakivel, akivel tudnátok együtt jól működni, úgy lesz. De ha nem hiszed is a hited szerint lesz. Node hol van az megírva, hogy közben tilos jól éreznünk magunkat? (Nyilván ésszerű határokon belül egymás szívére vigyázva.) Nem értem, lányoknak mióta lett ekkora teher, hogy a fiúk a kegyeiket keresik, randira hívják őket, fizetnek nekik ezt-azt, amikor a közös időtöltés közben fogyasztanak. Hogy hogy, miért lehet és kell erre szörnyű Isten-csapásként nézni... Egy férfi megérzi, ha az ember úgy áll hozzá, mint a mesebeli királylány és várja, mit bizonyít, megfelel-e egy vagy több kihívásnak vagy sem, és - azzal a mainstream-mel szemben, ahogy minket nőket nevelnek - imádják! Ami még ehhez kapcsolódik, az az, hogy persze ehhez úgy érdemes ismerkedni, hogy az ember egy kicsit szerelmes magába és az életébe. Az a megélésem, hogy egy férfias férfinak egy boldog nő a vonzó, akit ő még boldogabbá tehet. 2. Szintén az intenzív 2018-as randizásaim során ghostolt engem egy magát elváltnak beállított ember, akinek túlságosan kiadtam magam az elején. Kicsit nem tudtam mit kezdeni vele, az ember ilyenkor szégyelli ezt bárkivel megosztani. Aztán rájöttem egy azóta eléggé híressé vált amerikai pásztornak is köszönhetően, hogy aki eltűnik, annak magával van baja, leginkább azt látja meg, mennyire nem valódi. Ez a jelenség azóta a Covid-nak is köszönhetően még sokkal intenzívebb lett. Én 2021-ben férjhez mentem, de akikkel beszélgetek, foglalkozunk, sokat mesélnek hasonló sztorikról. 3. Friend-zone. Mintha szitokszó lenne. Megértem, nekem is az volt. Olyan apróságok nem érdekeltek, hogy a Biblia mellett a szakemberek is azt mondják, azok a kapcsolatok a legreziliensebbek, amelyeket barátságra építik. Nem, mert az ember nem szeretetet akar, ami csomó áldozattal jár, hanem ilyen kis bolyhos szirupízű vattapamacsokat, amik jól esnek és bizsergetnek. Mindenki. Én is. De a dolog már csak úgy van, hogy mi nők teljesen máshogy működünk, mint a férfiak. (Amúgy férfi példám is van erre a konkrét esetre, ha valakit érdekel, amikor a férfiban nem igazán mozdult meg a most már feleségére semmi, de miután Isten világosan megmondta neki, hogy márpedig őt választotta a feleségéül, és ő ezt elhitte és komolyan vette, egy kis kikupálás után beleszeretett, mai napig több, mint 25 éve boldogságban együtt vannak.) Nem csak a Biblia írja, hanem a népi hagyomány is úgy tartja, hogy egy nőnek udvarolni kell, hogy kedvet kapjon a szerelemhez. (A Bibliában úgy írják, fel kell ébreszteni a szerelmét). Azt meg lassanként lehet, apránként építkezve - például barátságon át. De ezt nem értjük, nem látjuk, mert annyiszor utasítottak már vissza - legelőször saját apáink, testvéreink - hogy mi csak ezt látjuk benne, illetve annyiszor bántottak már meg - főleg férfiak - hogy mi akarjuk a kontrollt a kezünkben tartani, mert akkor többször nem történik meg - mekkora tévedés. Ahogy én is. Már hetek óta mantráztam, sőt, kértem Istentől, hogy az legyen a jele, hogy a megfelelő ember közeledik, hogy nem durr, bele akar ugrani egy kapcsolatba, hanem barátkozni szeretne, megismerni. De amikor a férjem - hogy egyébként próbára tegyen - közölte, hogy barátkozni akar, megszakítottam a kapcsolatot vele! Az a Szentlélek szűnni nem akaró birizgálásának köszönhető, hogy elfogadtam végül a férjem döntését, és újra elkezdtem hozzá kapcsolódni. Nem kellett sok idő, hogy feltárja a lapjait, hogy csak próbára akart tenni és elmondja, mennyire tetszik neki, amit belőlem megismert. De férfi. Neki adatott a kapcsolatban a vezetés, tetszik ez nekünk nőknek vagy sem.
Harminc év totális gátlásossága után bombaként robbant a szexualitásom. Sok szeretőm volt, és, igen, "bújtam a szekrénybe" (távoztam tempósan a hátsó kijáraton ruháim kapkodva) az idejekorán hazatérő férj elől... Érdekes és izgalmas volt, míg aztán egy idő után többé már nem. Szívesen segítek, ha megérteni, megengedni, vagy meghaladni szeretnéd a szeretői viszonyt.
Miért fogtam bele? 💯Hiszen adott volt minden, amire vágytam: siker, fény, csillogás, magas pozíció, befolyás. 💯Hiszen szerettem a munkám, jó állásom volt, sokat is kerestem vele. 💯Hiszen büszkélkedhetett velem a családom, az ismerőseim, a barátaim. ❓Ki akart volna ezen változtatni?! A mókuskerék egy ideig biztonságban megtart, majd egy idő után fogva tart, és észre sem vettem, hogy a rabja lettem. Bár éreztem, hogy az életem egyensúlya felborult, a munkám felemésztette az időm, energiám nagy részét. Így volt természetes, így volt megszokott, ez volt komfortos, és kiutat nem is láttam, és nem is kerestem. De az élet nagy tanítómester! Sosem felejtem azt a bizonyos születésnapot, a negyvenediket. Meghozta az életembe a gyökeres változást. 🔆Szép májusi nap ragyogott be a kórterem ablakán. Csak úgy fénylett, melegítette az arcomat. Tudtam, hogy mindent felforgat, de gyenge és tehetetlen voltam. Tudtam, ha innen egyszer kijutok, ugyanott már nem folytatom, nem folytathatom. A változás végérvényesen eljött. Először büntetésnek éltem meg, fájt nagyon. Vajon hogyan lesz tovább? A bizonytalanság ijesztő volt. Hogy jutottam ide? “Végre” volt időm megállni, fékezni, ránézni az életemre. Tudjátok a kórházban hétvégén megáll az élet, nincsenek vizsgálatok, nincs műtét sem. ☀️Napokig ültem egyedül a kórházkertben egy padon, mire rájöttem, hogy mekkora születésnapi ajándékot kaptam: egy új élet lehetőségét. 💫Lehetőséget arra, hogy kialakíthassak egy hosszú távon is fenntartható működést a karrieremben. 💫Lehetőséget arra, hogy másoknak is segíthessek kikerülni a mókuskerékből. 💫Támogatást tudjak adni azoknak, akik hasonló helyzetbe kerülnek, akiknek a munka, a pénzszerzés, az anyagi biztonság megteremtése felborítja az életük egyensúlyát. 🤩Örülök, hogy elindultam az önismeret útján, tanultam más képességeket, és megerősödött egy másik oldalam. Tovább képeztem magam és hatékony eszközök birtokába kerültem, amivel az eredeti pénzügyi szakmámat egyéni életutak fejlődéséhez tudom hasznosítani. 🤩Örülök, hogy volt bátorságom váltani, mert így igazán minőségi életet élhetek, miközben azt csinálom, amit szeretek❤️ #pénzügy #coaching #fenntarthatóság
Az önismereti válság a szüleim válásakor (1997-ben) kezdődött. Bár rengeteg munkát beletettem ennek orvoslásába, de a helyemmel kapcsolatos végső felismerést, illetve annak meglátását, hogy mindezek a traumák csak figyelemelterelésként szolgáltak, hogy ne álljak bele a feladatomba, hogy a családunkban mintaváltó legyek, illetve, hogy másoknak is ebben segítsek, a Covid-időszak kristályosította ki számomra. A mintaváltás lényegét, a helyem, a küldetésem úgy foglalnám össze, hogy mindenben mindig és egyre jobban meglátni Isten szeretetét, gondoskodását és tökéletes tervét: nem hagyni magam lekapcsolni a tökéletes szeretetről. A polgári állásom valójában ehhez az egészhez csak egy díszlet. Szeretem a munkám, és állítólag jó is vagyok benne, de az életem telitalálatának a szolgálatom, az életem, élményeim más emberekkel való megosztását érzem. Épp ma mondta egy kedves barátom, hogy ahány emberrel való beszélgetésemről mesélek neki, mindig azt mondom, hogy micsoda párhuzamok voltak-vannak az életeink között. Elgondolkodtató volt, de rájöttem, hogy a válasz is egyszerű. Ha valaki sok embernek akar segíteni, Isten feltehetőleg és szükségszerűen sok nehéz, kemény dolgon fogja átvinni, hogy valódi közösséget tudjon vállalni sokféle bajban, szenvedésben lévő társával. Így vált, válik valóra az a prófécia, amit 2016 táján kaptam: "Ne vegyél minden annyira magadra! Vedd észre, hogy csomó mindent másokra tekintettel kell átélned és megküzdened!"
Kapni akartam. Először konkrét dolgokat. Aztán egy idő után már csak bármit. Valójában nem értettem magamat,mert szerelmes voltam a feleségembe. Hittem,hogy megbeszéljük, és hittem,hogy közös megoldást és együtt fejlődést lehet találni. Erre vártam, hittem és tettem is érte, és eközben a saját alapvető szükségleteim kielégítetlensége felőrölte mindenemet. Ez az őrlődés annyira felkorbàcsolta az éhségemet és vàgyaimat, hogy belereccsentem. Aztán megtörtem, többször is. Tehát kapni akartam. És igen, először csak beszélgetés, figyelem és megértés volt. Aztán kiderült az is,hogy van nő,akinek türelme van hozzám, érdekesnek és értékesnek talàl engem és én értékesnek találom magamat,amikor vele vagyok. És igen töltekezni tudok. Segít, tàmogat, kísér, fejleszt. Ja és ez kölcsönös,mert én is őt. Aztán megjelent a szexualitàs is. Megmutatkozott,hogy ebben is megtalálhatom mindezeket. Megélhettem azt,hogy értékes voltam mindazzal, amim màr volt. És mindig van fejlődési lehetőségem. Ami a legjobb mindebben,hogy az eközben felfedezett értékeimet és értékességemet tovàbb vihetem más kapcsolatba is. Akár a házasságomba. Óriási tapasztalat. És a döbbenet része a dolognak. Csodás,hogy tisztába kerülhettem a saját értékeimmel, felemelő, hogy tudom mit adhatok másnak. És sokkolóan fàjdalmas,hogy nem én döntök arról,hogy amit adhatok, ki fogadja, és ki nem.
40 után újra kezdeni, megélni mindent, amit eddig elfojtottam magamban – szinte tankönyvszerű. A legintenzívebb évek, a leginkább önmagamra találás, ösztönszerű, szabad megélések, a legragyogóbb hegycsúcsok; ugyanakkor a türelmetlen várakozás, az akarás, a nélkülözés, a felvállalatlanság, olykor a pokol legmélyebb bugyrainak megismerése egyben. Mégis az egyik legjelentősebb időszak, a nagybetűs NŐ-vé válás időszaka az életemben, tűéles tükrökkel. Több mint 3 éven át voltam szerető, saját élményem van az érzelmi hullámvasutazásról, és nem, nem lett belőle végül kapcsolat. Joggal merülhet fel benned tehát: három évet pazaroltam el az életemből siker nélkül. Az egyik nézőpontból tekintve igazad is van. Nem tudok garanciát adni arra, hogy a férfi téged fog választani, és nem hiszek abban, hogy ezt bárki biztosíthatja. Ugyanakkor ez a 3 év, a legintenzívebb átalakulás, a legmélyebb önismeret, a “gondolni sem mertem arra, hogy ez mind bennem van” élmények megélésének időszaka. Nem őt nyertem meg benne, hanem ÖNMAGAM és az értést: a kapcsolat minőségében pontosan az tükröződött vissza, ahogyan éreztem magam. A jelenből visszatekintve hálás vagyok mindazért, amit ez az időszak és benne ez a kapcsolat hozzáadott ahhoz, aki ma vagyok.
Soká vergődtem a szüleimmel (mintáimmal, Istennel) való kapocslatomban. Aztán meglett. Meglett, hogy felnőttem, és immár rajtam múlik. Azóta minden megváltozott... és működik.