
A kapcsolataink legmagasabb szintje a párkapcsolat, amire leginkább minden más kapcsolatunk hatással van. A jelenlegi párkapcsolatunk, vagy annak hiánya az előző párkapcsolatok mezején gyökeredzik. Nem létezünk se vele sem nélküle addig, amíg önmagunkra nem találunk. A párkapcsolati helyzetünk: - saját személyiség állapotunk fokmérője. - saját magunk iránt érzett szeretetünk előszobája. - családi mintáink lenyomata - nemi szerepeink rendezőelve - az élettel való kapcsolatunk mutatója - az élet átadásának, reprodukcióhoz való hozzáállásunk aktuális mintaképe. Tükör, bástya, béke és harc küzdőtere egyaránt. Harc önmagunkért, a szabadságunk kiteljesedéséért, a szeretet átadási képességeink kiélesítéséért. Úgy tapasztalom, hogy jelen világunk egyik legkiemelkedőbb feladata, az emberi létünk leg vágyottabb és leg félőbb tapasztalati hálója. Célom, hogy megmutassam neked, nektek, hogy kapcsolódni társként nem oly nehéz akkor, ha nem félsz ÖNMAGADTÓL. Ha felismered saját viselkedésed mögött meghúzódó személyiség elakadásaidat, menekülési stratégiáidat, rajtad kívül működő szerep csapdáidat. A környezeti elvárások és a saját igényeid, szükségleteid, tanulási folyamatai mögött álló önszolgálatba ágyazott szerelmi minőség az életünk egyik leggyönyörűbb küldetése. Gyere velem, megmutatlak önmagadnak.

41 évesen egy tollvonással hagytam ott mások által csodált és irigyelt magas beosztásom. Robbantottam, a környezetem nem kis meglepetésére. Szívesen osztom meg a tapasztalataim és hallgatom meg másokét is. 🙃

Igyekszem minden nap gyakorolni. Karma-Dharma. Rendszeresen járok tanításokra, elvonulásokra. Mantrázás. TM. Nepál.

Több mint 10 éve járom a saját önismereti utamat. Ez alatt egyes technikákat is elsajátítottam. Szeretettel várlak egy nyugodt, biztonságos térben, ahol találkozhatsz az AuraSoma-val, Bach virág esszenciákkal, vagy elmerülhetsz egy lágy metamorf érintésben.

13,5 év közigazgatás. Ebből 8 év vezetői pozícióban. Érteni fogom a speciális munkahelyi problémáid. Szívesen segítek a tapasztalataimmal.

..És megtettem. Elváltam. Az akkor 1 és 3,5 éves kislányommal. Nagyon szépen hoztam a mintákat 29 éves koromig...megvolt a jó apa, a szerető férj, a társ...a baj az volt, hogy inkább "játszó"társ..."testvér". 9 év...felemésztett. Azt hittem fel kell adnom magam, hogy kell a kompromisszum a gyerekek miatt. Boldogtalan voltam és kezdtem belebetegedni. Főleg a gyerekek után...aztán léptem. Ennek már 5 éve...és nem bántam meg. Szeretem a volt férjemet, a gyermekeink Édesapját. A mai napig nagyon szoros a kötelék közöttünk, segítjük egymást. De az egy kalitka volt nekem. Benne voltam egy kalitkában, illetőleg a minták által meghatározott, tudattalan énem volt ott...ezért volt a boldogtalanság, magány...
Amit megtanultam és hálás vagyok, érte, hogy rá tudtam jönni mekkora lelki erőm van és tudok NEM-t is mondani.

Ötéves lehettem, amikor bátyámmal fára mászásban versengtünk. Úgy éreztem, én jutottam magasabbra, egészen a fa csúcsáig – amely azonban letört alattam. A háztető kúpcserepe fölötti magasságból zuhantam le, és mintha az idő lelassult volna. Olyan érzésem volt, hogy valaki az ölében vitt le és óvatosan helyezett a földre. Amikor körülnéztem, balra a homokozó vastag fa gerendáját láttam, jobbra pedig egy fém kapa hegyes villáját - közvetlenül a fejem mellett. Még vonalzóval sem lehetett volna párhuzamosabban elhelyezni őket. Sem törésem, sem zúzódásom, sem agyrázkódásom nem lett. A szüleim értetlenkedve néztek rám, míg én valami mást éreztem: a Gondviselés és Védelem valóságát. Útkeresés az istenihez A szomszédunkban egy idős baptista házaspár lakott, akik imaházat építettek. Gyakran bementem hozzájuk, amikor a néni a virágokat locsolta. Tőle hallottam először Jézus szavait: "Bizony, bizony mondom néktek: Aki hisz én bennem, az is cselekszi majd azokat, amiket én cselekszem; és nagyobbakat is cselekszik azoknál." Ez a mondat a lelkem mélyéig hatolt. Tudtam, hogy igaz. Hatéves voltam, amikor kiderült, hogy nem kereszteltek meg. Akkor úgy döntöttem, hogy elindulok megkeresni Istent önmagamban. Kíváncsian kutattam a vallásokat, tanokat, kerestem, hogy hol találhatom meg az igazságot, és hol keresztelkedhetnék meg. Sorra ellentmondásokba ütköztem, de a kíváncsiságom és hitem töretlen maradt. Beavató tapasztalatok az Egységről Azóta az élet számtalan beavató tapasztalattal ajándékozott meg az Egységről, a Mindenségről és a Teremtésről. Rájöttem, hogy nem kell egy rendszerbe vagy hitbe illeszkednem – inkább nekem kell befogadnom és elfogadnom a világot. A belső tanítások és tapasztalatok felülírták a hitbéli kérdéseimet. Már nem az igazságot keresem, hanem élem az egység és a Teremtés mindennapi csodáját. Hiszem, hogy mindez bennünk rejlik, és ha elcsendesedünk, válaszokat találunk. Ha beszélgetnél, keress bizalommal. Ha mélyebben foglalkoznál ide kapcsolódó témákkal, nézd meg a kihívásaimat!

Én egy olyan vidéki családban nőttem fel, ahol menő volt, hogy apukám rengeteg nőt megkapott édesanyám mellett, bátyáimnál is természetes volt hogy mindig voltak csajok a feleségek mellett, és így természetesnek tűnt hogy én is ilyen legyek. Ilyen is lettem. Aztán az egyetem elején egy nagyon jó barátomtól kérdeztem hogy az esti buliban azért majd csak becsajozunk ugye? Persze mindkettőnknek komoly kapcsolata volt. Erre ő teljes bizonyossággal hogy isten őrizz neki barátnője van. Döbbenet volt számomra. Érthetetlen. Azóta ismerem a szüleit is és az apukája mindegy hogy ha Győrben dolgozik is nappal, aludni hazamegy Miskolcra a szerelméhez. Na ilyen szerelemre vágyok én is...és azt szeretném hogy a gyermekem is ezt lássa

Érdekes dolog az elválás. Számomra először van ez a tapasztalat, hogy hogyan éli meg egy nő és egy férfi a szakítást. Én mint tipikus férfi az első pár hónapban úgy éreztem, mint aki kiszabadult, ő 2-3 hónapig gyászolt. Ezután találkoztunk és beszélgettünk egy nagyot. Talán 2-3 éve nem beszéltünk ilyen jót. Ezt követően otthon hetekig emésztgettem a dolgokat, rájöttem mi vezetett a szakításig, milyen sokat hibáztam, hányszor volt az egom miatt veszekedés és arra is hogy még mindig szeretem. Ő viszont már tovább lépett... Esküszöm ez most sokkal rosszabb, mint mikor szakítottunk. Minden percben írnék neki, meg szeretném beszélni de nem teszem, mert tisztelem őt és a döntését. Olyan mint egy leszokás egy függőségről, mintha nem gyújthatnék rá, pedig le se akarok szokni. Tudom én, hogy ez a gyász időszak és egyszer majd elmúlik, de milyen kár hogy nem léphetek egyből oda.