Humania lényege az a megfigyelésünk, hogy tapasztalatok őszinte megosztása által automatikusan vagyunk idegenek számára is hitelesek. Nézz szét – és kapcsolódj azzal, akinek a megosztása megérint!
Korábban többször előfordult, hogy a szorongásaim miatt elkerültem az elköteleződést, és ez visszatartott attól, hogy előrelépjek. Ráébredtem, hogy nemcsak a kezdés jelentett kihívást, hanem az is, hogy sokszor elindultam, de menet közben saját magamat szabotáltam. Ahogy közeledtek a nehézségek vagy a valódi elköteleződés pillanatai, a belső kritikus hang és a félelem a kudarctól gyakran megállított, és visszahúzódtam. Ez a minta hosszú ideig akadályozott, de most már tudatosan dolgozom azon, hogy a szorongásaim ne álljanak az utamba, és végig tudjak menni az utamon.
Korábbi tapasztalat megosztása kapcsán (válás és felismerés) jöttem rá, hogy szép és jó, hogy úgy érzem, hogy külön utakon kell járnom, de nagyon nem szabad bele esnem egy olyan kapcsolatba, ahol a gyerekkorom mintái visszaköszönnek pl.: ahol az érzéseket és igényeket magunkban tartjuk, az intimitást és közelséget kerülni kell vagy pl. a sebezhetőséget nem merném felvállalni (a tökéletesség álcája mögé bújva). Egy szeretői szerep ezeket tökéletesen hozná. Nagyon nyitott szemmel kell járnom a lehetőségek között, hogy bármilyen csábító helyzet és férfi is állna elő, határt tudjak húzni a másnak való megfelelés vs. saját igények képviselete mellett: intimitás, figyelem, magam felvállalása, kiteljesedés egymás mellett.
Két éve végeztem el a TM meditációt. Amikor elkezdtem nagyon rendszeresen a napi 2x20 perc meditációt három hónap alatt olyan gyökeres változást értem el, amit először nem értettem. Azt vettem észre magamon, hogy "érzéketlenné" válok. Először így fogalmaztam meg magamnak ezt az állapotot. Aztán szépen letisztult, hogy annyi változott, hogy már sok olyan dolog nem nyomja be a piros gombomat, ami azelőtt aktiválta azokat és könnyen kibillentettek az egyensúlyomból. A TM után egy fél évvel rátaláltam a Zen-re és úgy érzem hogy a zen az az út, amely a leginkább segíthet az önvalóval kapcsolatba lépni. "Just do it".
Közel 5 éve váltam el húsz év házasság után. Ha kellő önismerettel rendelkeztem volna korábban, akkor felismertem volna időben, hogy méltatlan kapcsolatban éltem hosszú éveken keresztül. A félelmeim voltak amelyek visszatartottak, de amikor már a testem is jelezte, hogy valami nincs rendben az életemben, akkor muszáj volt lépni. Azóta igyekszem megismerni minél jobban önmagam, megfigyelve az érzéseimet különböző helyzetekben, megélésekben. Szeretnék ismerkedni, beszélgetni,nyitott vagyok az új dolgok iránt.
Az ismerkedésben keresem a mélységet. Amikor ismerkedem, nem a klasszikus kérdések érdekelnek elsősorban, hanem az, hogy mit érzel, érzünk a pillanatban. A kapcsolatépítés számomra mindig egyfajta tánc, amelyben a nyitottság, a figyelem,a kíváncsiság és az empátia vezérel. Az ismerkedés számomra nem csupán arról szól, hogy megismerjem a történetedet, hanem hogy valódi kapcsolódást teremtsünk együtt – legyen az baráti, romantikus, vagy akár csak egy rövid találkozás veled. Az, hogy folyékonyan beszélek franciául, valamint a francia kultúra belső eleganciája szintén formálja a hozzáállásomat az ismerkedéshez. Számomra az elegancia nem csupán külső megjelenés, hanem belső tartás is. Hiszem, hogy a NŐ ereje és belső tartása az, ami igazán vonzóvá teszi őt – a finomság, az önazonosság és az önbizalom együttesen hozzák létre a valódi vonzalmat. Emellett nagyon fontos a mozgás, az illat. A hang rezgése. Minden új találkozás egy tükör, amiben önmagamat is jobban megismerhetem: a te reakciód, válaszaid és viselkedésed reflektál majd arra, amit én is hozok a kettőnk kapcsolatába.
Hosszú utunk volt, több hullámvölggyel. Sokáig a minták győzedelmeskedtek: a család és a pár fontossága szemben az önazonossággal. Nem volt viharos kapcsolat, a hétköznapokban jól kiegészítettük az anya-apa szerepet. A két gyerek után az anya szerep felerősődött, míg a női szerep fokozatosan elaludt. Miközben az önismereti utamat jártam (egyedül) a gyerekek nőttek és megérkeztem oda, hogy van szabadidő, de hol van a nő bennem? És hol van a férfi mellőllem? Hagytam elveszni, hagytuk szunnyadni. Nem tudatos döntések voltak ezek, és ennek kockázatával sem voltunk tisztában. Megteremtettem a saját távolságom tőle, amit már nem tudtam legyőzni. Ő sem tudott ebben, ezen a ponton segíteni. Egyedül voltam társas magányban, döntöttem, léptem. Most értem meg rá. Jól vagyok :)
Tánc. Társas-tánc. Páros tánc. Férfi-női tánc. A diszkós, két méterről "integetünk egymásnak" jellegű ugrabugra elég hamar kiábrándított. Így 20'-as éveim elején beiratkoztam egy klasszikus, tíz-tánc társastánc tanfolyamra. Az első órák elég kihívásokkal teliek voltak, mert a kijelölt táncpartnerem lecserélt egy saját, hozott férfira... De ez nem szegte kedvem, beiratkoztam egy másik tánciskolába és lelkesen tanultam a táncokat. Később folytattam a Salsával, majd később elkezdtem Kizombát is tanulni. (A Néptánc és az Argentin Tangó még hátra van.) A Salsát nagyon szeretem, mint vidám, mediterrán, "ugri-bugri" táncot, de a szívem csücske a Kizomba. Abból is klasszikus, nem pedig az urban változat. Itt lehetőségünk van mélyen, igazán mélyen is kapcsolódni. Lélektől-lélekig. Egy másik dimenzióban egyesülni, sokszor becsukott szemmel, mint férfi és nő és mint lélek és lélek... Aztán véget ér a tánc, mi visszatérünk ebbe a dimenzióba és megköszönjük egymásnak a táncot. Persze lehet több is belőle. De nincsenek elvárások - csak biztonságos kereket. És az örömforrás! Igazából mindenkinek felírnám receptre, terápiás célzattal a társastáncot. Mert rögtön megérezzük, hol tartunk, férfiként, nőként ebben a zavarodott világban. Mert rögtön érezzük a másik személyiségét, azt, hogy éppen holt tart önmagával. Mert akár ismerkedésként, randiként is ideális lehetőség, hiszen érezzük egymás illatát, el tudjuk dönteni, jól esik-e a másik érintése. Ja és a tánc tartalmaz nyomokban szexet is: mert a férfi-női energiák áramlanak és cserélődnek. Nekem már volt sikeres randim társastáncos bulira szervezve és volt több ismerkedésem is, amelynek az első lépése egy táncra felkérés volt. Bármilyen eseményen... Egy jól sikerült tánc lemodellez egy harmonikus párkapcsolatot is: valakinek vezetnie kell - és ezt a hölgyek általában az uraktól várják. :) A vezetés azonban nem egy uralmi játszma. Sokkal inkább egy felelősség, egy küldetés! A nő a kezembe helyezte a sorsát, bizalmat adott. A bizalom pedig bizalmat szül. Férfiként csak irányt mutatok, esetleg egy kis lendületet adok, de a lépéseket a nő teszi meg. Férfiként biztonságos keretet adok, amelyben a nő kivirágozhat, megmutathatja a szépségét a világnak, vagy családi keretbe átvíve a képet, gyerekeket hozhat a világra. Nagyon fontos azonban az ellentartás, amit talán párkapcsolati dinamikaként fordíthatnék. Mert ha nincs a nőnek ellentartása, akkor nem tudok mit kezdeni, nem tudok kapcsolódni vele. Akkor tényleg csak, mint egy bútordarabot, áttehetem egyik pontról a másikba. De ha a nőnek van ellentartása, akkor tudok neki irányt, lendületet adni és érdemben kapcsolódni. Csodálatos ajándék a tánc!
18 éves korom környékén annyira rosszul éreztem magam a bőrömben, hogy komolyan gondolkodtam azon, hogy befejezem a történetet. Az azonnali öngyilkosságnak mindig is ellene voltam, de a lassú öngyilkosság - drog, alkoholizmus nyitva állott előttem. Ha ezt az utat választom, garantálom, hogy ma már nem lennék az élők sorában. Mert ha valamire ráveszem magam, hogy belekezdjek, akkor azt nagyon hatékonyan csinálom. De nem ezt az utat választottam: mert ez a könnyű út lett volna. Helyette elmentem pszichiáterhez és nekikezdtünk a pszichoanalízis mentén (gyógyszerek nélkül) az önismereti utamhoz. Évekig jártam, mire a Szakember Segítőm azt mondta, induljak immár utamra. Később jártam ismét egy pszichológushoz, nála is nagy előrehaladást értem el és most ismét visszamentem hozzá pár hete. Emellett elvégeztem az Agykontrollt, Pránanadi több szintjét és számos alkalommal voltam Családállításon. Ezek közül a legnagyobb előrelépést a pszichiáter és a pszichológus adta. ...és hosszú évek óta aktív vagyok az Énakadémia / Egójoga / Útonjárok platformon - mind virtuálisan, mind a személyes találkozókon. Miért írtam le mindezt? Mert ez egy olyan terület az életemben, amelyre kifejezetten büszke vagyok! Hogy a nehezebb utat választottam, hogy elindultam rajta és aktívan dolgoztam magamon, így itt vagyok, még életben és így lehetőségem nyílik rá, hogy mindezt a tapasztalatot magam is a gyógyítás-segítés-tanácsadás hivatás szolgálatába állítsam. Mert másként nem tudom elképzelni a létezésemet...
Számítógép függés, több mint 30 évig. Először játékok, később az internet, később értelmetlen (!) YT videók nézése. Most ennek 30 napja vége. Tovább is fog ez a szünet tartani? Remélem. Dolgozom rajta. Ez egy szelíd függés volt, viszonylag nehéz belehalni és beleszegényedni, mint más függőségeknél, de az érzések ugyanazok voltak: zombiként felébredni, a legtöbbször masszív önutálattal, "Ma másként lesz!" ön-ígérettel... Fókusz sehol, maradt a túlélés. És az évek csak teltek. És most már megérkeztek az eredményei, pl. gerincferdülés, csigolyák összemenése. Gondolkoztam azon, hogy mivel a gyógyító-tanácsadó hivatás felé haladok, hogy talán ezzel a sok tapasztalatommal könnyebben tudok majd más függőknek segíteni? Azt tudom, hogy a bennem lévő üresség, hasznosulatlanság elől próbáltam ezen a módon elmenekülni. Most nincs ez az üresség, mert egy nagy fájdalom tölti ki a helyét. Innen szép nyerni. Innen már csak nyerni lehet! :)
33 évesként ez az életemben a 7. munkahely ahol dolgozom . Sokan mondták hogy miért váltogatom , főleg idősebbek , persze akkor más világ volt mikor 1 munkehelyen le élted az életed. Jelenleg minden munkahelyem más, más területről szólt. Eleinte a pénz , aztán pedig az motivált hogy hol tudom jól érezni magam , ugyanakkor keresem a helyem mi az ami számomra közel áll . A párom persze ettől megőrül , mert elég bizonytalan az élet igy amit megértek persze, viszont nekem szükségem van erre a nyitottságra, változatosságra. Nem félek úk dolgokba belevágni , de őszintén szólva kicsit el is fáradtam jó lenne már, egy olyan területen kibontakoztatni a képességeimet ahol igazán jól érzem magam és jól is keresek . Azon is gondolkotam már, hogy lehet szimplán nem tudok elköteleződni , lehet kicsi a türőképességem , nem vagyok elég kitartó . Alapvetően türelmes vagyok de ha már a gyomor görcs megjelenik , akkor belül tudom hogy ez egy jel "LÉPNI KELL" Nem tudom ki hogy éli meg az életében egy-egy munkahelyváltást, vagy kinek milyen tapasztalati vannak . Nekem pozitvum hogy , ezektől a lépésektől sose érzem magam elveszettnek , mindig tudom hogy ha úgy alakulni mindig találok munkát magamnak , ami persze önbizalmat ad.