Tapasztalatok

dr. Joós Károly

20 éve meditálok, de mindig van hová tovább fejlődni benne. Keresztény szemlélődés, zen út, TM, mindfulness - bármelyiken el lehet indulni, de az út utolsó szakasza ugyanaz: megélni az Egységet a Világgal, Istennel. Nem tudok nem megváltozni, nem válni jobb emberré - egyre több szeretet lesz az életemben, egyre több hála és öröm, egyre nagyobb béke. Máté Gábor Normális vagy könyvét évekkel ezelőtt olvastam, ő is arra jutott, mint én magam és sokan mások: ebben a felgyorsult, hipercivilizált, őrült világban nagyon-nagyon nehéz megőrizni a testi-lelki egyensúlyunkat. Teljesen normális, ha belebetegszünk. Nem velünk van a baj - a világunk beteg. Én csak piciben tudok segíteni másoknak, orvosként vezetem őket, akár éveken keresztül. Igazán nagy változás mindig akkor lesz, amikor megértik, hogy nem a világot kell megerőszakolni, hanem Őnekik kell megváltozni. Új emberré válni, magukat szeretni, és ezen keresztül másokat is tisztábban, jobban. Saját testi-lelki egészségünk javítása és a Világ megváltása egy és ugyanaz az irány. Magunkon segítünk, és ahogy összefogunk másokkal, billentjük a környezetünket. Csalogatjuk, csiklandozzuk, támogatjuk a túlfeszült, beszűkül Másikat, hogy ő is lépjen, ő is változzon. És mindig van eredménye annak, ha szeretetet adunk. Gyümölcsözik, ha nem is ma, majd holnap vagy azután. Türelemmel és kitartással együtt változást indítunk a világban, és így az utánunk érkezők már egy szebb világban élhetnek. Isten, az Univerzum velünk van. :) Mi tehát a tapasztalatom? Egyszerű: mindig van remény, és sosem fogy el a szeretet. Sosem késő, mindig változtathatunk - és ha adunk, mások is változni fognak. Nem kell sietni, néha sok türelemre van szükség. Különösen, amikor egy társadalmi változás ügynökei vagyunk a társainkkal - talán éppen itt és így a Humanian. Amikor pedig segítőként állunk a másik mellett, a legfontosabb feladatunk, hogy Hitet tápláljunk benne. Csaljuk át egy másik világba, ahol ő lehet jól, ahol ő szeretetreméltó, ahol egészséges lehet testileg és lelkileg is. És ahogy szép lassan valóban elhiszi, az élete megváltozik, és valóban meg tud gyógyulni...

Bertalan Balogh

Mert ugyan nem történt semmi olyan, de mégsem mesélnem el szivesen, hogy egész éjjel együtt voltunk és beszélgettünk kettesben egy szobában és... vagy Nem történt semmi olyan, de elaludtunk ölelkezve... vagy szerintem ez nem számít, de igazából csókolóztunk... vagy nem volt kimondva, hogy együtt vagyunk meg amúgy is épp szakítottunk, de lefeküdtem valaki mással... vagy igazából ez csak ölelés, kicsit hosszabb, meg érzelmesebb, de én nem tettem semmit, meg amúgy nem jelent semmit... vagy ez csak egy papír, néhány sorral, telefonszámmal, ami nem komoly, flörtnek sem nevezném csak megkedveltük egymást... vagy csak par üzenet, meg egy kicsit telefonáltunk, es... a sort folytathatnám Aztán mikor már a saját kritériumaimat sem tudtam hogyan csürni-csavarni hogy átférjek az egyre alacsonyabb léc alatt akkor elkezdődött a titkolózás. Mert ha nem tudja nem kell magyarázkodnom hiszen éreztem, ha hangosan ki kellene mondanom, én sem hinném el a magyarázatot. Aztán mikor kibújtak a szögek a zsákból akkor hazudok, hiszen a masik kényszerít, hogy erről beszéljek és magyarázkodjak, én el sem akartam mondani és biztosan nem értené meg. Pedig ez egy semmiség, meg nem is számít...de...számít. És mikor szorul a hurok és már a hazugságok és titkok közt túl nehéz lavírozni, akár le is zárhattam volna hellyel-közzel tisztessegesen bármelyik kapcsolatot...de helyette elkezdem lassan lerombolni, ha nem ment, szétbaszni, izomból, geci módon. Mindegy hogyan, csak legyen tettes és áldozat. 1 év, 3 év, 5 év...nem számít. "Most szabadítsanak ki mert nembírom tovább. Hiszem megfojt, nem hagy, nem lát, nem bízik..." Önsorsrontás, meg sémakémia, meg traumás kötődés...ilyenekkel takaroztam, hogy ne kelljen beismernem magamnak, hogy nem vagyok őszinte, hogy ez a kapcsolat, élet, működésmód már nem szolgál. Persze tudom, egy kapcsolathoz két ember kell, meg közös a felelősség...blablabla Bátorság, őszintesés, igazság, szeretet. Ez látszik körvonalazódni, ebben a sorrendben.

Rátkay János

Ateista családból származom. Szüleim kommunista pártkatonák voltak. Bár jól éltünk az előző rendszerben, a hit semmilyen szempontból sem volt része az életünknek, Isten csak egy szitokszó volt a nyelvhasználatunkban. Fiatalkoromban sokszor megkerestek közelibb és távolabbi ismerőseim a hitük megosztása céljából, de én nagyon ellenséges és ellenálló voltam, mindig elutasítottam őket. 38 éves koromig kellett várni, mire Isten hívására igent mondtam, és beláttam, hogy addigi életemben mindent saját erőmből, saját akaratomból és saját dicsőségemre akartam tenni. De mivel ez káoszhoz és értelmetlenséghez vezetett, be kellett ismernem, hogy van több a látható világnál, és van több ennél a földi életnél, ami értelmet ad egyúttal a földi pályafutásunknak is. Ekkor látogattam el egy Alpha kurzusra, amely egy olyan hely és lehetőség, ahova azért mennek el a résztvevők, hogy felfedezhessék miről szól az élet, mi a hit és mi ennek az egésznek, amiben élünk az értelme. És ott és akkor rátaláltam Istenre. De most már értem azt is, hogy nem én találtam rá, hanem ő keresett engem hosszú ideje, csak most válaszoltam végre igennel a hívására. Ha te is keresed az élet nagy kérdéseire a választ, akkor ajánlom neked is az Alpha-t. Vagy csak beszélgessünk első körben.

Zsani

A covid özveggyé tett, 16 év után meg kellett tapasztaljam hogyan tudok egyedül megállni a lábamon anyaként, emberként. Tele voltam félelmekkel, aggodalmakkal, ezzel párhuzamosan felszabadultsággal is, hogy amit eddig elfojtottam, megélhetem. Idővel meggyőződéssé vált hogy megy minden, megélhetem azt az erőt, hogy tudom menedzselni az életem.

Joós Dóra

Bízni, hinni, hagyatkozni A legsötétebb időszakban találtam rá. Végtelen erő, bizalom és nyugalom amit általa kaptam. Ezt követően bármilyen nehéz is volt az életem során a helyzet, bármennyire is fáradtnak éreztem épp magamat, a hitem mindig segített. Mindig is éreztem, hogy nem vagyok egyedül, hogy segítséget, támogatást kapok, amikor szükséges. A személyes Isten kapcsolat azóta is átszövi a körülöttem lévő világot. Támaszt, segít visszatalálni önmagamhoz, lelassulni, figyelni, erőt és kitartást ad.

Sándor Attila

Megannyi próbálkozás után, 2023 novemberben úgy döntöttem, hogy alkoholista leszek. Sok apró és sok nagy tüske szúrta ekkorra már a szívecskémet. Hogy rettenet messzire menjek vissza, 2013-ban becsődölt az anyacég és ez rántotta magával a nagyon jól prosperáló ungarisztáni irodát is. Egyetlen alkalmazottként, elsőpört a változás. Sok időm lett és a nagy szabadságban meglepődtem, hogy én nem is abban a családban élek, mint ami a buksimban létezett. Nosza, igyekeztem a képemre formálni a környezetet. Volt rá időm és kitartó vagyok. 5-6 év alatt sikerült elérnem, hogy pár alapvető élelmiszerből már csak a minőség került az asztalra. pl. tartósítószer nélküli sonkák, kovászosnak hitt "kovászos" kenyér stb... Észrevettem, hogy a fiúk csak “picit”játszanak a telefonon és csak “keveset” játszanak a laptopon stb... Azért írtam ezeket le - bővebben, most nem színezve-, mert ezek és egyebek is, csodaszép és stabil fundamentumai lettek az állandó feszültségnek. Még ma sem értünk egyet a feleségemmel a gyermeknevelés azon részével, hogy mennyi időt szabad eltölteni a gyereknek a kijelző előtt. A tartalomig pedig még el sem jutottunk. Az átlagcsaládban, az átlaggyermekek az átlagosnál is többet játszanak. Miért rekesztenénk ki a gyermeket, a végre egymásra találó közösségből? Neveltem volna a fiúkat, többször meg is állapodtunk az alapokban az asszonnyal, de valahogy mindig az lett a vége, hogy állandó vita alakult ki gyerekek és közöttem, valamint a feleségem és közöttem. Ezen viták mellett, szerencsére maradt minden a régiben... A harc alatt voltam kedves és megengedő, de goromba és despota is. Sokféle szerepet kipróbáltam, de egyik sem működött. Ekkor döntöttem úgy, hogy az annyit emlegetett "átlag család" ütőkártyához nyúlok. Alkoholista leszek! - jött a nagy gondolat. Napi két üveg bor, pici pálinkával, néha sörikével elkísérve. Telt az idő. Tudomásul vették, hogy nem veszek részt a család életében, ha van csöpp időm, akkor egyedül, vagy cimborákkal, de iszom. Napi két, mindegymilyen filmet is megnéztem. De, csak egy dolog változott. A súlyom. 107kg lettem. Egy meseszép márciusi napon, 2024-ben, úgy döntöttem, hogy elviszem a kutyát sétálni ez erdőbe. Kell néha egy kis friss levegő. Már ballagok vagy 350m-t megtéve, amikor érzem, hogy a dombon csak lihegve tudok felkapaszkodni. Ejszen, régebben ezen futva zúgtam fel. A kb. 2 km-es sétám alatt megértettem, hogy én az ivással a lassú, de biztos öngyilkosság felé vettem az utamat. Belém hasított, hogy DEMINEKIS? Ettől kezdve, minden nap vittem a kutyát sétálni. Amennyit bírtam, belefutottam, akár 50-60 méterek is mentek!!! Áprilisban plátói szerelembe keveredtem egy kolléginával, ami tovább motivált a megkezdett úton. Májusra már ledobtam 15 kg-ot, és nyárra egy régen nem látott, 87,2kg-ig vittem le a súlyomat. Ekkor már stabilan heti 3-4 alkalommal lefutottam az 5-6 km-t. Teszteltem magam, vajon bírom-e a 8km-es köröket? Az is ment. Időközben, a csüngőhasú, alkoholista disznóból egy fittipaldi jóképű 50+-os lettem. Nyáron berántottam az úszást is. Középiskolás koromban minden nap a strandon lógtam és rengeteget úsztam, csak úgy a magam megnyugtatására. Azonnal 2km-es távval kezdtem, majd emeltem 3km-re... Ez is a férfivé válás útja. Idén, februárban kezdtem újra a futást. Február 10 és május 10 között, a rögzített futások és úszások összege 201,7km volt. A reménytelen szerelem és sportolási hajlam megmaradt. A gyerekek annyit játszanak, amennyit akarnak. Annak érdekében, hogy az asztalra a lehető legtöbbször, csak minőségi ételek kerüljenek igyekszem résen lenni és ha valami elfogy, akkor én (is) elmegyek bevásárolni. Mivel itthonról dolgozom 2013 óta, így sportot űzök abból, hogy ha kisüt a nap, akkor kimosok, kiteregetek, ha kell, akkor főzök, vasalok, takarítok. Ez is az eltöketlenedés útja?

Sheila Boateng

Hullámzott a teste. Vitt magával. A tánc végén ez jött ki a számon: Annyira jól táncolsz, hogy az embernek átfut az agyán, hogy milyen lehet veled szexelni. Alacsony volt és vagy 10 évvel fiatalabb nálam. És mégis olyan férfias volt, ahogy értette a zenét és vezetett engem. És én engedtem magam. A fenti mondat szinte magától jött. És büszke voltam magamra, hogy nem fogtam vissza. Mint régen... - A nő nem kezdeményezhet, mert akkor kurva. - A nő értékét az adja, ha kéreti magát és csak 3 emberrel fekszik le egész életében. - Az igazi férfi kezdeményez, ezért aki nem teszi, az nem is férfi. Rengeteg érvem volt régen. De ezek már nem kötnek. Mi pedig iszonyat jót szeretkeztünk pár hónappal később. Senki nem szeretett bele senkibe, senki nem féltékenykedett, nem volt feszülés. Csak könnyedség, őszinteség és hullámzás. (Ui.: Mélyen tisztelt Hölgyeim, adjatok esélyt a mini manóknak. Meg fogtok lepődni 😈)

Bajkó Gábor

A három gyerekem kapcsán érdekes tapasztalataim voltak és vannak folyamatosan. Az első „apa szejetlek” csak annak szólt, hogy javítsam meg a babája leszakadt fejét. De most már, hogy 10 éves elmúlt mindhárom és nagyon nyílik a világra az elméjük, tudok példát mutatni, értékrendet adni, határokat húzni, együtt játszani, kirándulni velük. Ki tudom mozdítani őket a komfortzónájukból, tudom őket autót vezetni tanítani a hátsó udvarban, tudom őket támogatni a saját felfedezéseikben és tudom biztosítani őket, hogy nem a jó tanulmányi eredményeik miatt szeretem őket – persze örülök, ha jól tanulnak -, hanem önmaguk miatt. Sok munkába telt, mire el tudtam vonatkoztatni az anyukájuk rosszindulatú cselekedeteit tőlük, hogy ők igazán nem tehetnek róla és csak áldozatok ebben a történetben. Nagy türelemre nevelt engem is, mire a felém irányuló szeretetlenség pajzsuk mögül ki tudott kandikálni a kapcsolódási igényük az apjuk felé. Jó látni, hogy a nehezített pálya miatt, ha lassan is, mégis fejlődik a kapcsolatunk és az érzelmi működésük, amibe folyamatosan energiát kell tenni, de úgy érzem, hosszú távon megéri. Tanított, érlelt ez a folyamat engem is.

Pallér Zsuzsanna

Mivel többszörös újrakezdő vagyok, kidolgoztam egy rendszert, ahogyan rátekintek a jelen helyzetre és arra, hogy hová szeretnék eljutni. Ez két aspektusból is rámutat arra, mi az időszerű és mi a szükségszerű most. Mi az, amit el kell intézni, meg kell lépni, abba kell hagyni, át kell szervezni stb. Ez egy nagyon praktikus rendszer. Mindig jól jött egy külső szem ahhoz, hogy olyam összefüggésekre rálássak, ami miatt a kialakult helyzetbe kerültem. Kényelmetlenség, önmagam határainak átlépése nélkül még nem sikerült megújulni. De sosem kellett attól tartanom, hogy egyedül vagyok a nehézben. Minden alkalommal megtapasztaltam, hogy az életben Rend van: érkezett valaki (egy ember vagy egy belső vezető), aki lámpást tartott, inspirált és képes lettem arra, amire nem gondoltam, hogy képes vagyok.

István Virovecz

A saját megélésemben, de több elbeszélésből is az tükröződik, hogy a válás veszteség minden félnek. A szülőknek és a gyermekeknek is egyaránt. Bárhogyan próbáljuk értelmezni, bárhogyan is igyekszünk tompítani és racionálisan ránézni a történtekre, az ezzel járó érzést meg kell élni. Ér sírni és ér gyászolni. Elvált szülőként az a tapasztalatom, hogy több időt tudok magamra és a személyes fejlődésemre allokálni, amiből mindenki profitál a közösségben, amiben részt vállalok, és első sorban a két fiam nevelésére gondolok. A mikro környezetemben, de kissé tágabb visszacsatolásokban azok a tapasztalások jönnek szembe, ahol az édesapa a válást követően kevésbé vagy egyáltalán nincs jelen a gyerekek életében. Nehezen tudok ezzel a perspektívával azonosulni, hiszen családcentrikusként számomra a fiaim az elsők. Egy toxikus kapcsolat végét követően építem újra az önbecsülésem és az önbizalmam, a bizalmam mások irányába. Leginkább az ex feleségem irányába. A fiaim életében markánsan és jobban jelen voltam az elmúlt években, ami egy nagyon meghitt és jó köteléket alakított ki köztünk. Tudom, hogy ez idő alatt követtem el hibákat, de egyre tisztábban látom és javítottam ki ezeket a helytelen működési mechanizmusokat. Azért is dolgozom magamon, hogy a fiaim számára a biztos pont lehessek, ahol békesség és nyugalom van. Ahol minden vihar lecsendesedik. Ezért igyekszem a legjobb tudásom szerint jelen lenni az életükben és segíteni az ex feleségem. Nagyon megterhelő időszakban van a munkája miatt és rendkívül stresszes környezetben van emiatt. Csendesen jelen vagyok és számíthatnak rám. Úgy érzem ez a felelősségem és ahogy telik az idő, nagyon sok mindent értékeltem át a volt feleségemmel való kapcsolódásokban. Egyre tisztábban látom őt és a határait. Emiatt együttérzéssel és megértéssel tudok az irányába fordulni akkor is, ha éppen ingerültebb. Már tudom, hogy nem rólam és nem ellenem szól. Elvált szülőként akkor is kötelességemnek érzem a lehető legjobb partnernek lenni ebben és szem előtt tartani, hogy a gyermekeinknek a legjobbat nyújthassuk. Ami azonban csodálatos, hogy más minőségben tudok jelen lenni az életükben. Egy kiegyensúlyozottabb, magabiztosabb férfiként, aki nem ítélkezik, hanem támogat és segít, ha szükség van rá. Számomra nem teher, hanem öröm, ha a fiaimmal több időt tölthetek a kijelölt napokon túl, amikor érkezik az igény, hogy segítsek velük kapcsolatban. Bár jó ideje külön élünk a volt feleségemtől, de úgy érzem, hogy végre feszültségmentes, békés a légkör, mikor együtt vagyunk. Az igazsághoz pedig hozzá tartozik, hogy még számít nekem és fontos, hogy Ő hogy van. Ha pedig úgy érzi, hogy egy biztos pontra van szüksége, itt vagyok. Ez a legtöbb, amit tehetek. Nem siettetek semmit, nem akarom megnevezni, ami köztünk van és nem várok el semmit. Csak jelen vagyok és ez minden szónál többet ér.