Gyöngyvér dr. Tamás-KovácsKét jogi diplomával kb 10 évi főleg közszférában való foglalkoztatás után a műszaki vonal felé mozdultam az információbiztonságba fektetett erőfeszítésekkel. Nem jött egyből a sok pénz, sokáig a főállásom mellett tanultam és vállaltam a kezdeti megbízásokat, vállalkozóként kellett saját kockázatomra csinálnom és mentoráltak üzletileg az első évben.
6
AgeeSokan kérdezi(te)k, honnan lehet erőt, magabiztosságot gyűjteni? Egyszerű: bátorságból. Én onnan gyűjtöttem erőt, ahol a legmélyebb félelmeim voltak. Ebben az a kihívás, hogy ha félsz, inkább az ellenkező irány a biztonságos. De a biztonság pocsolyaszagú, ingerszegény. Ott nem történik semmi. Az Élet a komfortzónán kívül van. Lépj ki bátran! Félelmetes, de izgalmas dolgok vannak mögötte. És az út végén önmagad vàr.
6
Kinga Máté20 éve dolgozom nagyvállalati/multi környezetben, ráadasul IT szektor különböző iparágaiban NŐ-ként :) Vidéki és határon túli "kislány"-ként kezdtem, de valahogy mindig tudtam, hogy merre tartok és a munkát is beletettem. Semmiféle sztereotípia nem érdekelt és nem állított meg, nem követtem más útját, a sajátomat jártam. Nem a célt láttam, hanem az irányt éreztem és azt követtem és követem a mai napig. Ha nőként ilyen téren nehézséged, elakadásod van, bátran keress, beszélgessünk.
6- Szabó Olivér
Mindig nehezemre esett az alkalmazotti lét. Egyszerűen az, hogy egy helyen nap mint nap, ugyanazt csinálni, zéró kreativitással nagyon nem az erősségem. És a környezetembe lévők, akik Alkalmazotti létben vannak, mondják: " le kell nyelni" , "meg kell húnyászkodni" ,és én csak nézek, hogy ez most komoly? Tényleg ennyire elkótya-vetyélni az Életet? Ezért születtünk, hogy egy rabságban egy hamis rendszert szolgálva éljünk? Nyilvánvaló, hogy ezért nem tudtam megmaradni nagyon 3 hónapnál tovább egy munkahelyen sem, de ugyanakkor frusztrál is a dolog, hogy nem vagyok ennyire kitartó?! Az önmagam megfejlődése, igaz kibontakoztatása, és az ügyemért dolgozva a célom.
6 
Morgós BenceSzkeptikus spirituális kereső vagyok → Gyermekkorom óta foglalkoztatnak az élet nagy kérdései. Katolikus neveltetést kaptam, ciszterci gimnázium. Nagy szerelmi csalódás, befordulás, keleti filozófiák, jóga, tao, buddhizmus. Nyugati tudományok, kvantumfizika, csillagászat, némi asztrológia, filozófia. Ezoterikus dolgok, reiki, szellemgyógyászat, tarot, médiumok üzenetei. önismeret, pszichológia, családállítás, meditáció, tai chi, böjtölés. Sokfelé jártam, sok iskolával megismerkedtem. Mostanra kialakult egy saját istenképem, ami már jó pár éve változatlan. Leginkább az utóbbi időben az érdekel, hogy tudjuk a dolgokat annak látni, amik azok igazából, a helyett, ahogyan szeretnénk látni őket (Radikális realizmus).
6
Danók DánielMunkamánia. Ettől majd megbecsült ember leszek és lehet bármilyen cuccom, amit csak kirakok az asztalra és jön rá mindenki, mint a darazsak a mézre, nekem majd csak válogatnom kell. De nem ez az igazság. Az igazság az, hogy az elején gatyában, aztán térdig letolva, aztán bokáig letolva kuncsorogtam az "apróért", amit felnagyítva mutathattam. De minek... Aki amiatt szeretett, az nem engem szeretett, hanem azt amit mutattam. Nehéz ezt felismerni és megbékélni vele. Át akartam baszni a világot. Nem sikerült. Újra meg újra nem és nem, de a fal nem volt elég kemény amibe a fejemet vertem. Eleinte. Aztán kemény lett. Aztán fájt is, de nem ismertem más utat a "boldogsághoz", ígyhát folytattam. Belebuktam, darabokra esett a mázas álom és az annak bemutatott "élet". Győzködtem magam, hogy hasznos amit csinálok, mert ilyen jól senki nem fűrészel fingot mint én... Lehet, hogy így van, de ezzel semmi olyat nem tudok alkotni, amire büszke lehetek vagy bármit is hozzátesz bármi értelmes dologhoz, csak mennek a nullák egyik számláról a másikra meg a 100 oldalas értelmetlen dokumentumok. Ezzel kezdődött talán a csillámpoköd-mentes barangolás... Közben előkerült a pia. Sohasem okozott problémát vállalhatatlan inni magamat, de ez fel sem tűnt. Megérdeméltem, sokat fűrészeltem hétről hétre és hát jár a kikapcsolódás. Minden héten legalább egyszer, de ha módom volt rá, akkor többször is. Így vagy azért nem érdekelt az összeomló világom, mert lebénítottam az idegrendszerem vagy azért, mert a túlélésért küzdöttem a forgó szobával.
6
Poczik HajnalkaSürgős császárral megszületett a gyönyörű kislányom egy genfi magánklinikán. Micsoda indító program! Veszélyben voltunk, a műtőbe rohantak velünk, végül egészségesen megszületett. Minden ami meghitt, finom és lágy kimaradt ezekből a pillanatokból. 3 nap múlva a baba hordozóval a kórházi aulában vártam a férjemre, és emlékszem arra gondoltam: hogyan fogom őt életben tartani. Micsoda felelősség anyának lenni! Emlékszem milyen furcsa volt kimondani azt, hogy : Kislányom. Aki ismer érzi, látja, tudja, hogy ma milyen erős az anyai gondoskodó részem. A fiam 12 éves, a lányom 20. Ez nem egy nap alatt született, hanem egy folyamat volt, még akkor is, ha ott volt bennem egy ösztönös gondoskodás, megengedés, érzékenység és védelem a gyermeki ártatlanság felé de első években abból főztem, amit családilag megörököltem a nagy családi batyuból. A család megalapítói, pillérjei a szülők. Bert Hellinger egyik mélyen megrázó felismerése így hangzik: „Egy gyermek maga a szülei.” Nagy örömmel és szeretettel nézek a gyerekeimre. Máig támogatom őket abban, hogy haladjanak a saját álmaik felé. A lányomat 10 évesen diszlexiával diagnosztizálták. A válásom után akkor költöztünk vissza Magyarországra. Magamat hibáztattam, hogy talán a szülésnél miattam volt valami. A testem nem jól táplálta őt. Nem mondtam neki el a "diagnózist". Nem akartam elfogadni és nem akartam bekorlátozni őt sem. Jót tettem vagy sem, nem tudom. Fejlesztésekre járt. Minden nap erősítettem abban, hogy képes bármire, amibe elég munkát tesz, amiről álmodik. A francia iskolában 4 nyelvet tanult. Aki diszlexiás egy igeden nyelvvel is nehézsége van. Volt neki is de küzdött, harcolt, csinálta amit kellett, én pedig ott álltam mellette. Ma egyetemre jár Franciaországban. Mindig elmondom milyen csodálatosnak látom és bátornak. Nagyon sokat dolgozik az álmáért, továbbra is. Csodás ember lett. Tanulok tőle és a fiamtól. Boldog édesanya vagyok.
6- Gyöngyvér dr. Tamás-Kovács
Az eredendően negatív apakomplexus egyik hozadéka volt. Miután 18 évesen megtértem és komolyan is gondoltam, nálam az önkielégítésben kimerült. Főként abból táplálkozott, hogy a komplexusos világkép elhitetett velem ocsmány hazugságokat - például, hogy az önkielégítésen kívül nem fogok szexuális élményekhez jutni, mert senki nem fog engem annyira megszeretni, hogy egy élő emberrel való szerelmeskedés reális opció legyen. A szakításom után teljesen darabokra tört szívvel nem kívántam a szexet, aztán pedig tudatosan álltam ellen az önkielégítésnek mondván, hogy az ember, aki Krisztusban vagyok ezt nem igényli. Aztán jött a férjem és ez a probléma a legtermészetesebb módon megoldódott. Mint kiderült ez neki is kihívás és küzdelem volt sokáig. Aztán még a házasságkötésünk előtt megállapodtunk benne, hogy nem fogjuk egymást az önkielégítéssel megrabolni, mert mindkettőnk testét a másik uralja, hiszen a szex nem önmagunkról, hanem a másik szolgálatáról szól. Azóta több szexmentes időszak is volt a közös életünkben és elég jól sikerült túlélnünk őket.
6 
Joós IstvánAz első cégemet egyetemista koromban, 22 évesen kezdem, de már ez előtt is – mondhatni, hogy egész életemben vezető voltam. Soká hittem, hogy a vezetés lényege másoknak megmondani, hogy mit csináljanak, hogy ez a legfontosabb. Lassan értettem meg – évtizedes kínlódás által fedeztem fel –, hogy nem. A vezető lényege NEM az, hogy mit parancsol, hanem, hogy hogyan és kiket és milyen irányban támaszt. Mindhárom fontos. Nem csak az Irány, de a Mód, és a Személyek is. A vezető nagy kérdése NEM az, hogy ő mit tud vagy csinál – hanem hogy kiknek a lábát mossa, minek a reményében, ÉS ehhez ő maga hol (KIRE!) támaszkodik.
6
Orsolya DemeterMásfél éve váltunk el, egy hosszú házasság után. Voltak hullámvölgyek, eltévelyedések, de alapjaiban jól megvoltunk, nem gondoltam volna, hogy ez lesz a vége... Igaz, sok mindenben hibáztam én is, de mindent megtettem, nagyon meg szerettem volna menteni a kapcsolatunkat, azonban mindig falakba ütköztem... Semmi nem volt jó, amit adni tudtam... Teljesen elvette az önbizalmamat, önbecsülésemet ez a hosszú negatív időszak.. Végül kiderült, hogy elkéstem, egy harmadik miatt volt ennyire eltökélt volt férjem. Ráadásul az OTTHON is elveszett., mert ő maradt a közös ingatlanunkban, én egy másik városba költöztem, ahol egy kis lakásban élek. Három felnőtt fiunk van. A gyerekeim sajnos keveset jönnek hozzám... Mivel nem esek útba, kicsi nálam a hely és az otthonuk sem itt, nálam van... a viszonyunk is megtépázódott a fiúkkal a történések miatt... Az egyik menyemmel kifejezetten megromlott azóta a kapcsolatom... Emiatt a fiam is bezárkózott... Az egész életem felborult és úgy érzem, mindent elvesztettem, ami fontos volt... Az elmúlt időszak nehéz volt számomra, nagyon sok szomorúság után pszichológushoz mentem, aki rengeteget segített.. Ő javasolta azt is, hogy nyissak mások felé.. Ezért vagyok itt :-)
6