MiaSoha nem hittem, hogy ez velem is megtörténhet… Kezdhetné így bárki más is, főként aki úgy élte meg a házasságát, mint egy Istentől megáldott, kivételes ajándékot. Ahol hosszú éveken át minden klappolt: a szeretet, a tisztelet, az inspiráció, a közös cél, a fejlődés, a csapatmunka jóban-rosszban, és az a fajta őszinteség és sebezhetőség egymás felé, amit talán még önmagunknak sem mertünk soha megvallani. De a tündérmese mindezek ellenére – 12 év járás és 8 év házasság után – véget ért. Csendben, békében és egymás iránti tiszteletben, végül elengedtük mindazt, amit addig érzelmileg és fizikailag együtt felépítettünk. A jelek szaporodtak, de a küzdelem magunkért, egymásért, a kapcsolatunkért erősebb volt. Mígnem közel egy év töretlen próbálkozása után, a kommunikáció és az újratervezés ellenére be kellett látnunk: elfejlődtünk egymás mellett, és már nincs egyetlen közös pont sem, amihez kapcsolódva visszatalálhatnánk egymáshoz. A korábbi szoros egységünk, a töretlen MI, különvált, és egyes harcosként dolgoztunk nap mint nap a saját céljainkért. Mire én elkezdtem felismerni, hogy többre vágyom az önmegvalósítás szintjén, számára elérkezett a családalapítás ideje. Magamnak sem mertem bevallani, hogy még várnék, hisz az idő telik, az élet halad, és a világ legklasszabb férjének az oldalán mitől is tarthatnék? Belevágtunk. Szerettem és hittem. Ideje volt legyűrni az ismeretlentől való félelmet és a megkésett gyermeki álmodozásokat. Már csak a családalapítás, mint egyetlen elérendő cél maradhatott a kosárban. Nem jött össze. A projekt úgy írta felül az életünket, ahogyan attól mindig is tartottam. Ha nincs közös terv – ami időben, korban és a társadalmilag elvárt formában helyeslendő –, akkor a kapcsolatunk sem ér tovább semmit. Már nem MI voltunk a fókuszban, és nem az, hogy milyen változtatásokkal léphetnénk tovább és kereshetnénk megoldást, hanem az az egyetemes cél, amely nélkül nincs értelme az életnek sem. A családalapítás számomra már nem csupán ismeretlen fogalommá vált, hanem feszítő kényszerré, a feltételes szeretet alapjává. Mit tanultam? Sok mindent. Miről? Az érzésekről, az emberekről, de legfőképpen önmagamról és a határaimról. Ez utóbbiak, korábban nem léteztek. Mi a cél? Önmagam bátor és önazonos változatának lenni. És a párkapcsolat ezután? Olyan társ, akivel az egységünk az első, és minden más arra épül. Egy férfi, akivel olyan szinten tudunk egységben működni, hogy egy gyermek esetleges érkezése számunkra áldás, a babának pedig óriási szerencse lesz.
2
Danók DánielDémonokkal a tűz körül... Sokan vagyunk. Mihez képest? Vannak egy páran. Démonok, angyalok, árnyak, bármelyik címkét elfogadják. Nem ez a lényeg. A lényeg nekem, hogy itt vannak. Sokáig harcoltam velük, futottam előlük, bújtam el a pia, a nők, az arrogancia, a minden tudás mögé előlük. Végül megálltam. Szemben velük. Legyen vége, itt most valamelyikünk meghal! Nem így lett. Kezet fogtam velük. Mindegyikkel aki ott volt. Nem mindegyikükkel, mert még most is jött elő egy. Itt volt ő eddig is, de nem engedtem ide. A Nő. Nem a külső, az enyém, a belső. Először árny, aztán sötét alak, végül páncélos nő. Ide ült már ő is a tűzhöz. Még páncélban. Csak a sisak került le. Bizalmatlanság, bukás, félelem, kiábrándulás, férfiatlanság. De a gerinc. Az megmaradt, inkább újra felkeményedett. Az alapálláshoz rögzül. És már nem enged akármit tenni, akárkit belépni.
Farkas SzilviaMit jelent a megosztásaim alatt, hogy "nem látszol"? Van, aki ezt jelölte be. Köszönöm szépen a segítséget!
0
EszterSzia! Sokszor voltam én is ilyen helyzetben, szerintem tök rendben van, amit érzel, mert mindig az ilyen nullpontokról lehet újratervezni. Nekem ilyenkor mindig az segített, mikor teljesen kifelé vittek a kétségbeesés gondolatai (hol kéne lenni, ezt már próbáltam, de nem megy, nincs erőm, se motivációm, meg amúgy is szarul érzem magam az állandó újrakezdéstől, stb.), hogy befelé indulok, nem kifelé. Lehet elrágott csont, s biztos próbáltad is, de nekem tényleg mindig csak az segített, ha lecsendesedtem és máshová irányítottam a fókuszt. Ehhez apró, új rutinokat alakítottam ki: reggeli befelé figyelés (még meditációnak sem hívnám, mert nem akartam, hogy az legyen, hogy ilyesfajta nevet ragasszak rá). Csak ülni pár percig és figyelni mi jön érzésben, gondolatban. Elkezdtem többet meglátni a körülöttem lévő apró, szép dolgokból, amim már megvan. Építettem/szépítettem a környezetemet a magam örömére, mert ha már bent nincs rend, legalább kint legyen az, hisz oda-vissza hatnak ezek a dolgok. Eldöntöttem élvezem jobban a gyerekeimmel eltöltött időt, figyelek jobban a kutyámra, a nyuszimra, ahogy csak úgy léteznek, élvezni, ahogy belesimul a szőrük az ujjaimba, mikor szeretgetem őket. Nézni a metrón az emberek arcát, kiben milyen apró részletet tudok felfedezni, ami érdekes, meghallani zenékből új dolgokat, és megtapasztalni mindezek milyen érzéssel töltenek el. Én mondjuk szeretek kézzel írni és mostanság leírom a gondolataimat, érzéseimet is egy naplóba, csak úgy, ahogy jönnek, van hogy formátlanul…nem számít. De ami a legfelemelőbb és szerintem nem elhanyagolható a hála. Minden nap, valamiért hálát adni, ami velem aznap történt, amim már megvan, találkozásokért, tapasztalatokért, hogy ma egyáltalán felébredhettem, bármiért… Ezekből a figyelésekből megszületik valamiféle béke odabent, meg csend. Azt tapasztalom, ezekkel a csendekkel jön el váratlanul az a kegyelmi pillanat, hogy kirajzolódik egy új út, egy új lehetőség, megérkezik egy segítő ember, amihez/akihez már tudok kapcsolódni és már lesz motiváció, erő, lendület, aztán pedig teremtés. Remélem tudtam valamicskét segíteni, kitartást!
Balassa TeodóraLassan egy éve költözött el a volt férjem 6 év házasság után. Azóta élek magam egy házban, a gyermekünket fele-fele időben neveljük tovább. A döntés mire megszületett évek voltak… Rengeteget agyaltam, tépelődtem, jártam önismeretbe mindenhova, és az volt a célom, hogy én változzak meg, hogy jól működjön a házasságunk. Nem mertem, akartam bevallani, hogy ez nem működik, én nagyon szerettem volna megjavítani ezt, nagyon félelmetes volt számomra, hogy szétessen a család. Rengeteg mindenre odafigyeltem a gyermek születésétől kezdve a nevelésben hogy biztonságos kötődése legyen, és most tessék 5 évesen elválnak a szülei. Nagy kudarcnak éltem meg. Amikor megtörtént egy olyan konfliktus ahol a szüleim élete és az én gyerekkorom jutott eszembe döntöttem el hogy ezt így tovább nem! Rá pár napra elköltözött és én még fél éven keresztül nem tudtam eldönteni, hogy akkor ennek tényleg vége-e, vagy meg lehet még menteni. Egyszer újrapróbálkoztunk egy hétre, de gyorsan kiderült, hogy olyan sebek vannak már a kapcsolaton és nem változott a dinamika, hogy ennek nincs értelme. A falig kellett menjek. Akkor lezártuk mondhatni békésen mert addigra azt éreztük mind2-en, hogy megtettük ami tőlünk telt. Gyermekünk úgy látjuk egész jól van ebben a kettős megosztásban 2 nap itt 2 nap ottban. Én sok mindenre rájöttem milyen sémák, milyen minták irányítottak, irányítanak, azóta a fókuszom magamon, az egyensúlyomon van. Gyászolom az első évet, mindent megtapasztalni így külön.
Andrea FrondeliusHogyan tudtátok elengedni? Naponta eszembe jut, hogy tényleg így kellett-e lennie vagy csak nem voltam elég erős és bátor, hogy kimondjam a gondolataimat? Naponta kérdezem magamtól, mikor jön vissza? Mit kell tennem, hogy visszajöjjön? És pár perc múlva már azt kérdezem, akarom-e hogy visszajöjjön? Csak a fejemben létezik az az ember, akire vágyom, aki hiányzik? Vagy tényleg ő az?
Bak CsillaÁrny-tükör Feszültséged arra tanít, hogy feloldjam magamban a feszültséget. Elutasításod rámutat arra, hogyan utasítom el önmagam. Félelmed által meglátom a saját félelmeimet. Falaid arra késztetnek, hogy elkezdjem lebontani a saját falaimat. Mindazzal, ami viszolygást kelt bennem megmutatod az elfojtásaimat. Mindazzal, amit elítélek benned, rávezetsz az éretlenségeimre. Mindazzal, amire haragszom benned, láttatod mindazt, amit nem szeretek, nem fogadok el önmagamban. Áldott minden sötét, ami általad belőlem felszínre bukkanhat, fénnyé alakulhat. ✨ (Részlet az Emlékszem a bennem lévő Szentségre című könyvemből, amely most még egy napig rendelhető.) Botos Orsolya