Urbánkó ReginaHogy mit vihet rá arra, hogy alapvető értékrendünknek, erkölcsi normáinknak, hitünknek ellenére szeretői viszonyba keveredjünk? Egyet biztosan tudok, nem más ellen, hanem valakiért tesszük: magunk miatt. A szeretői viszony nagyon sokrétű, sok aspektusa, sok közvetlen és közvetett hatása van az életünkre, személyiségünkre, egyszerre túl komplex és végtelenül egyszerű.
4
Morgós BenceGerinc, térd, rendszeres fájdalomtól a békéig → Magas vagyok és a testsúlyom is magas volt mindig. Már fiatalon 5 féle gerincbántalmam lett. Az ízületeim sem annyira szerették a terhelést. Még huszonéves korom előtt porcleválással operálták a térdemet. Próbáltam csodaszereket, párnákat, eszközöket, székeket. Végül a testmozgás az ami helyre tett. Megtanultam a Tai Chi-t, rendbe raktam a testsúlyomat, elkezdtem nagy súlyos funkcionális edzést végezni. Mára fájdalom nélkül egészségesen élek. Nagy tanulság volt számomra ebben a folyamatban, hogy a változás mindig belülről kell kezdődjön és a viselkedésemben kell megmutatkoznom. Nincs olyan csodaszer, ami ezt helyettesíteni tudná.
4
Latinovics TamásNagyon érdekel a téma, hogy mi kell a testnek, ahhoz, hogy tovább tudjon segíteni a mindennapokban és azokat jó minőségben tudjuk tölteni. Nem vagyok szakember, de szakemberek és életerős, életvidám emberek véleménye inspirál. Inspirálódás után ki is próbálom az elsajátítottakat. Szeretem a saját bőrömön tapasztalni, hogy mi a helyes és jó nekem ezek közül. Azt látom, hogy nagyon apró dolgok képesek óriásit változtatni a közérzetemen. Sokszor a döntés meghozatala és betartása már felemel. És nem kell belehalnom a szigorú szabályokba, azokat is lehet egymás után forgatni, hogy változatos legyen. Nem is szabályok ezek, csak tesztelgetés, változatosság fenntartása. És, amikor nem jön össze...akkor megtanulom megbocsátani magamnak. :) A rendszeresen mozgás rengeteget segít, a megfelelő táplálkozás kialakításában. Nem is feltétlen az intenzitás, de a rendszeresség a fontos számomra. A két dolognak óriási metszete van, egymást tudják erősíteni. Amikor mozgásra és étkezésre csak pár perc + figyelmet szentelek és ezt már előző este eldöntöm, az valódi életminőség javulás a következő napra.
4
Inczédy EditSokáig rejtve volt előttem, hogy pàrkapcsolat függő ( is ) vagyok. Amikor már azt hittem, hogy én jól haladok a női úton, biztosan előrébb is járok, akkor egyszer csak kezdtek kiderülni dolgok rólam. Régebben is persze előfordult, hogy féltékeny voltam, de a mostani párom mellett, nagyon durvàn megmutatkozott. Mèg most is külön élünk, nem is egy városban. Ezzel is nehèzsègeim voltak, hiszen nem làttam oda, nem volt szem előtt a màsik, nem tudtam mit csinál. Mindig azt gondoltam, hogy nem csak én vagyok neki. Minden egyes nap beszélünk telefonon, van, hogy tizenkètszer is egy nap. Ezt szoktam meg. Akkor, amikor nem hívott, teljesen kétségbe tudtam esni. Bepànikoltam, halàlfélelmem volt, görcsben àllt az egèsz testem. ( ilyenkor persze jól jött az alkohol, de az egy másik függőség :)) Akkor voltam nyugodt, amikor beszéltünk. Utàna nem. Amikor személyesen együtt voltunk, akkor sem tudtam megnyugodni. Nem volt meg az önértékelésem. Nem volt bizalmam. Kapaszkodtam belé, de erről ő mélyen nem tudott. Amikor pár nap után hazament, hisztiztem. Ebben azèrt sok minden van. Volt. A bizalom hiánya, a múlt, mint árnyék,( mivel azt làttam, hogy a férfiak csak csomagolnak, és elmennek az életemből, apukám kezdte, ) azt akartam, úgy legyen, ahogy én szeretnèm ( az amazon utolsó próbálkozásai voltak ezek ) és olyan dolgokat tettem, vagy vágtam a fejéhez, hogy később màr én magam is azt gondoltam, hogy megőrültem. Szégyenletes dolgokat csináltam. Mintha belèm költözött volna az ördög. Csak magammal voltam elfoglalva, és azt hazudtam közben, hogy rá figyelek. Figyeltem persze rá, de nem teljesen. Ebbe belepusztulok gondoltam, mert amikor hullámokban kitörtem, nagyon gáz voltam. Sokszor èltem meg, ebből nincs ki út. Ezt sem tudom megoldani. Aztán elkezdtem nem ellenálni ennek. Nem védekeztek. Úgy èrtem megengedtem magamnak azt, hogy jelen legyen a féltékenység érzése. Elkezdtem, nem elfutni, és nem akartam csillapítani ezt az érzést. Nem akartam már jó lenni. Dőltem mèg jobban, a férfi felé. Elkezdtem nem félteni magam. A nagyobbhoz fordultam. A benne való bizalomhoz. Ha van kedved, bátorságod beszélni a sajàt kötődéseidről, szívesen mesélek mèg. 😊
4
Poczik HajnalkaSzerelem és méltóság Varsó, 1905. tél Varsó utcái fagyos csöndbe burkolóznak, a macskakövek felett vastag hóréteg csillog a kora esti félhomályban. A forradalom feszültsége tapintható: titkos találkozók és elfojtott suttogások árulkodnak a közelgő változásokról. Ebben a feszült légkörben Sophie Moreau, a fiatal francia-lengyel nő, az ablak előtt áll, kezében egy gondosan hajtogatott levéllel. Arcán fáradtság és eltökéltség tükröződik – a döntés, hogy kimondja az igazságot, fájdalmasan nehéznek bizonyult. A levél címzettje Alekszej Grigorijev, az orosz birodalom katonatisztje. Sophie gyűlölte Alekszej szerepét az elnyomó gépezetben, de a férfi tekintetében néha olyan sebezhetőséget látott, amely minden ellenállását elsöpörte. Sophie számára Alekszej egyaránt volt a vonzalom tárgya és egy érzelmi csapda. A férfi érinthetetlensége kihívásként vonzotta, ugyanakkor a folyamatos távolságtartása fokozta a nő fájdalmát. Sophie mélyen belül tudta, hogy ez a helyzet méltatlan hozzá, mégis képtelen volt hátat fordítani Alekszejnek – és talán önmagának. Az este hidege szinte elviselhetetlen. Sophie az íróasztalához ül, és remegő kézzel írni kezd. A szavak lassan törnek elő, mint egy jeges folyó, amelyet végre áttör a felszín. „Alekszej, Nem tudom, miért írok Önnek. Talán azért, mert nem tehetek mást. A szavak kiszakadnak belőlem, mintha nem tartozhatnának többé hozzám. Megengedtem magamnak, hogy bízzak Önben, hogy belépjen a lelkem legmélyére. Most mégis úgy érzem, Ön számomra olyan, mint egy távoli vihar: megérkezik, felforgat, majd eltűnik, mielőtt igazán közel kerülhetne. Tudom, hogy nem szabadna így éreznem. Tudom, hogy a helyzetünk reménytelen. Mégis minden reggel az első gondolatom Ön, és minden este, amikor a csend körülölel, az Ön neve zárja le a napomat. Miért történik ez? Miért nem tudom elengedni? Szeretném tudni, mit jelentek Önnek, ha egyáltalán jelentek valamit. Mert számomra Ön nem csak egy gondolat vagy érzés – Ön egy részemmé vált, amitől nem tudok szabadulni. És talán nem is akarok.” A levelet gondosan szatén szalaggal köti át, majd másnap hajnalban az inast kéri meg, hogy vigye el Alekszej laktanyájába. Nem tudja, mit remél ettől, de a szívében ott lobog a remény – és az a csendes felismerés, hogy talán végre meg kell szabadítania magát ettől a köteléktől. A laktanyában Alekszej hosszasan bámulja a borítékot, mielőtt kibontaná. Sophie kézírása azonnal megérinti – a nő szavai fájdalmasan őszinték és gyönyörűek. Alekszej számára Sophie mindig is rejtély volt. Vonzza a nő szenvedélye és tisztasága, de ugyanez a szenvedély rémíti is. Tudja, hogy Sophie sokkal többet fektetett ebbe a kapcsolatba, mint amit ő valaha vissza tudna adni. Alekszej, aki egész életét parancsok és kötelességek rideg világában töltötte, sosem tanulta meg, hogyan nyisson meg magát valaki előtt. A szerelem számára nem biztonságot jelentett, hanem fenyegető mélységet, zuhanást, ami bekebelezi. A levelet többször is elolvassa, majd zsebre teszi. Aznap este Alekszej elmegy Sophie házához. A hó csendes pelyhekben hullik körülötte, miközben a kapuban áll. A nő ablakából halvány fény szűrődik ki, és Alekszej szinte látni véli Sophie sziluettjét a függöny mögött. Keze megmozdul, hogy kopogjon, de végül visszahúzza. Hogyan mondhatna bármit egy olyan nőnek, aki többet látott benne, mint amit ő saját magáról tud? Alekszej érzi, hogy minden alkalommal, amikor Sophie közelébe engedi magát, egyre mélyebb kötést alakít ki – egy kötést, amitől retteg, mert tudja, hogy képtelen lenne megtartani azt, amit a nő elvárna. Így hát a félelem győz. Az érzelmek vihara közepette visszafordul. A jeges utcákon sétálva érzi, hogy valami értékeset hagyott maga mögött, de képtelen szembenézni vele. Másnap reggel Sophie válasz nélkül találja magát. Alekszej hiánya üres űrként tátong benne, de lassan felismeri: ez a huzavona méltatlan hozzá. Évekig próbált hinni abban, hogy Alekszej képes lesz szeretni őt, hogy képes lesz közel engedni magához. Most azonban megérti, hogy a férfi saját félelmei rabja, és amíg nem hajlandó szembenézni velük, sosem tud majd igazán szeretni. Sophie úgy dönt, elengedi Alekszejt. Már nem ír több levelet, nem vár több válaszra. A nő szívében csendesen megszületik az a felismerés, hogy saját méltósága és szabadsága fontosabb, mint egy olyan kapcsolat, amely csak fájdalmat és bizonytalanságot hoz számára. Ahogy kilép a hóval borított utcákra, szinte érzi, hogy minden lépéssel visszanyeri önmagát. 1) Téged hogyan érint Sophie és Alekszej története? Szívesen meghallgatnám a gondolataidat! 2) Neked volt már olyan kapcsolatod, ahol úgy érezted, nem tudsz határokat húzni? Meséld el, hogy érintett ez téged. 3) Ha írnál egy levelet valakinek, aki fontos számodra, de bonyolult a kapcsolatotok, mit írnál bele? Írd meg nekem, ha szeretnéd átgondolni. 4) Mi a legnehezebb dolog számodra egy kapcsolatban? Hogyan próbáltad ezt megoldani? Megosztod velem? 5) Ha írhatnál 3 mondatot a történethez, mit irnál?
4- Morgós Bence
Éjjeli fuldoklástól a sportos életvitelig → Éjjelente fuldokoltam. Konkrétan arra ébredtem, hogy a testem jelzi, hogy csináljak valamit, mert éppen megfulladok. Apnoé a hivatalos neve ennek az állapotnak. Senkinek nem kívánom, mert a fájdalom mellett nagyon rémisztő is. Kiderítettem, hogy jelentős okozója ennek, hogy el vagyok hízva. Ekkor határoztam el, hogy itt az idő a változásra. Elkezdtem edzőt keresni és segítségével fokozatosan átalakítani a testemet. Mostanra kifejezetten sportosnak mondanak, a saját testsúlyomat könnyedén kinyomom és ami a legfontosabb, békésen és pihentetően alszom. Az egészben a legélvezetesebb, hogy mivel már jó pár éve így élek, teljesen az életem része lett a testmozgás. Most már hiányzik, ha néha kimarad egy alkalom. Nagyon jó érzés, hogy sikerült valami olyanra rászoknom, amiről napi szinten érzem és tapasztalom folyamatosan, hogy jót tesz nekem. Neked is csak javasolni tudom, hogy vágj bele.
4 - Morgós Bence
Csudákat láttam, nem hittem a szememnek → Első komolyabb munkahelyem több mint 5 éven át egy erősen állami cég volt. Hihetetlen dolgok történtek ott. Csak évekkel később jöttem rá, más munkatapasztalatokkal a hátam mögött, hogy más helyeken máshogy mennek a dolgok. Végig néztem egy választás utáni politikai átrendeződést. Ahogy a teljes vezetőséget leváltották. Tanácsadók árasztották el a céget és számon kérték, hogy túl jól csináltunk meg projekteket, és ez nem volt indokolt. Írtam közbeszerzési kiírásokat, úgy hogy ne legyen nehéz dolga a leendő nyertesnek. Próbáltak megvesztegetni. Írtam alá indokolatlan teljesítési igazolásokat fentebbi utasításra. Láttam igazgatót, aki főleg üvöltve beszélt, meg olyat is aki vicsorogva mosolygott. Kötöttem életre szóló barátságokat, gyűlöltem meg emberi aljasságot és gerinctelenséget. És néha napján még sikereket is értem el. Micsoda hullámvasút volt, te jó ég. Néha hiányzik. De tényleg csak néha.
4 Nagy Ida Aliz
El tudod képzelni azt a szituációt, hogy egy személyi bankárt tanítok be, pénzügyi termék értékesítésére és az ügyféllel a gyermeke borostyán nyakláncáról beszélgetek? Nyugtalan volt a gyerek és javasoltam, hogy tisztítsuk meg az ásványokat. Megtettem és a gyerek nyugodtan ücsörgött. Nagyon hálás volt, én pedig örültem, hogy segíthettem. Kijöttünk az ügyféltől és eldöntöttem, hogy felmondok. Nem beszéltünk a pénzügyekről, de én nagyon sikeresnek éltem meg a találkozást :) Nem volt félre tett pénzem, hogy egy új vállalkozást tudjak indítani. Éreztem, hogy már nem a helyemen vagyok. Nem alakult az új, amíg benne voltam a régiben. Ezért felmondtam. Pénzem nem volt, de hitem igen. Egy hónapon belül megalakult az Andara ásványszalon és ásványokkal, valamint ásványterápiás meditációkkal kezdtem el foglalkozni. A pénzügyi munka mellett hobbynak gondoltam, hogy falom a tudást. Önismeret, kristályok, meditációk. Imádat. Végül ez az imádat lett a munkám! Nagyon hálás vagyok, hogy szabadnak érzem magam, önálónak és azzal foglalkozok amivel szeretek, olyan emberekkel akikkel élmény együtt dolgozni. Később egyéni és csoport terápiás módszerekben is képződtem. Amikor a kliensem átél egy érzést, legyen az öröm, harag, olyankor önazonos és nekem ez pszichés öröm. Mert abban segíthetek, hogy önmaga lehet. És minden, ami benne van, az lehet, ítéletmentesen. Az emberek gyönyörűek, amikor önmaguk és átélik az érzéseiket.
4
Pallér ZsuzsannaEgy nap elővettem egy papírt és egy tollat. Úgy döntöttem, leírom a testi tüneteimet, hogy végre szembenézzek velük. Ahogy a sorok csak gyűltek és gyűltek, a két A/4-es papír szinte megtelt, és én sírva fakadtam. 34 éves voltam, és úgy éreztem, több panaszom van, mint a nagymamámnak valaha volt. Látszólag mindenem megvolt: középvezetői állás, férj, két gyerek, kertes ház, és az ezekhez kapcsolódó végtelen feladatok. De valahol útközben elveszítettem önmagamat – és az erőforrást, ami ahhoz kell, hogy mindenhol helytálljak. Heti rendszerességgel gyötörtek 15 órás migrénes rohamok, amelyek még az azt követő napjaimat is tönkretették. Ugyanilyen gyakorisággal becsípődtek idegek a hátamban és a derekamban. És ez csak a jéghegy csúcsa volt. Akkor még nem értettem, hogy minden az életenergiáról szól. Csak azt tudtam: ez így nem mehet tovább. A változás első lépése Ekkor már rá mertem nézni a helyzetemre. Be kellett látnom, hogy az orvosok csak a tüneteimet tudják kezelni. Eközben a gyógyszerek mellékhatásai újabb terheket róttak rám. Egyértelművé vált, hogy a probléma mélyebben gyökerezik. Ekkor kezdtem el nyitni az alternatív gyógymódok felé. A kezembe került egy könyv a pszichoszomatikus betegségekről, és minden tünetemhez elolvastam, mit üzen a testem. Az üzenetek rávilágítottak arra, hogy a testem folyamatosan próbál beszélni hozzám – én viszont eddig nem figyeltem rá. Döntés a változásért Pár nap elteltével meghoztam életem egyik legnagyobb döntését: elengedtem mindent, amihez a ragaszkodásom végül az életembe kerülhetett volna. Beláttam, hogy már ami már nem szolgál. Fájdalmas, mégis felszabadító lépés volt. Úgy éreztem, feladom a régi életemet – de valójában egy teljesebb, igazibb önmagamra találtam rá. Az eredmények nem várattak magukra. Pár hét alatt az összes testi tünetem megszűnt. Azóta megtanultam, hogy a testem mindig üzen, és én figyelek rá. Kommunikálok vele, és gondoskodom róla. Stresszoldó módszereket sajátítottam el, amelyek az életem részévé váltak. A tanulság Ma már tudom, hogy a testünk tünetei nem ellenségek – hanem útmutatók. Segítenek rávilágítani arra, mi az, amin változtatnunk kell, hogy harmóniába kerüljünk önmagunkkal. Amikor hajlandóak vagyunk figyelni és lépni, a változás mindig elhozza a gyógyulást – nemcsak a testnek, hanem a léleknek is. Ez a történet azóta is meghatározza az életemet, és segít abban, hogy másokat is támogassak az úton, amely elvezet a belső egyensúly és a valódi életöröm felé. 🌟
4- Pallér Zsuzsanna
Sokáig vívódtam, hogyan legyek egyszerre fejlődő alkalmazott, gondoskodó anya, figyelmes társ, háztartást vezető és kertet gondozó nő. 25 évesen mentem férjhez, tele energiával, és úgy éreztem, mindenre képes vagyok. De amikor a második gyermekem is megszületett, már nem volt elég a 24 óra és az az életenergia, amit újra és újra vissza kellett töltenem – egyre kevesebb alvással. Egy váláson és egy kiégésen is túl voltam már, amikor elindítottam a vállalkozásomat. Újra a saját utamat jártam, mégis éreztem, hogy ismét kimerülök, szétszóródok. Ekkor édesapám elvesztése ráébresztett valamire, amit addig nem vettem észre. A temetésén három különböző beszéd hangzott el: egyet a felesége mondott, egyet a gyermekkori barátja, és egyet az egyik kollégája. Három különböző emberről meséltek, mintha nem is ugyanarról az életről beszélnének. Ez volt az a pillanat, amikor megértettem, miért éreztem magam annyira szétszakadva. Ha otthon voltam, bántott, hogy a munkahelyi feladatok állnak. Ha dolgoztam, fájt, hogy a gyerekeim hiányolnak. Ha magammal vagy a barátaimmal foglalkoztam, bűntudat gyötört, mert nem tűnt „hasznosnak”. A szerepeim széttagoztak, és azok váltak az identitásommá. Úgy éreztem magam, mint a tányérpörgető bohóc, aki egyszerre próbál mindent mozgásban tartani. De ez nem volt fenntartható. Le kellett vennem a szerepeket, és önmagammá kellett válnom. Megértettem, hogy nem a dolgok vannak az életem középpontjában – én vagyok az. Minden belőlem indul ki, és belőlem bontakozik ki. Ma már tudom, hogyan álljak stabilan, és mindig azzal foglalkozzak, ami éppen időszerű. Nem rohanok, nem zsonglőrködöm kétségbeesetten – helyette szabad vagyok és önazonos. Ez az, amit az élet megtanított nekem: ha magamat helyezem a középpontba, minden más a helyére kerül. 🌿
4