Barbara Mitter
Az ebbéli tapasztalatom rövid, de hátha már a leírásával segíthetek valakinek. Évekig küzdöttem a pályaválasztás nehézségeivel. Rengeteg dolgot kipróbáltam, de egyikben sem éreztem magam igazán teljesnek, önmagamnak. Talán az előző munkahelyem volt a valaha volt legrosszabb választásom. Viszont kényelmes volt, langyos, meleg, biztonságos, mind anyagilag, mind kiszámíthatóságában. Innen volt a legnehezebb szabadulnom, hiába utáltam az egész ottani rendszert. Majd 35 évesen rheumatoid arthritist diagnosztizáltak nálam. Rettenetesen megijedtem, addigra már nagyon fájtak a talpaim, a derekam. Rövidre zárva a sztorit. Felmondtam. Az autoimmun betegségnek címkézett valami pedig nyom nélkül eltűnt. Meg voltam rekedve egy számomra méltatlan helyzetben. Utáltam, de nem tudtam lépni. Nem tudtam, merre tovább, hogyan, hova. A szervezetem lekövette a "mozdulatlanságot", megrekedtséget. Minden reggel fájt "felkelnem" és bemennem az utált munkahelyre, a lábam sem tudott fájdalom nélkül "lépni" hát. Aztán egycsapásra elmúlt minden tünet. Már akkor, amikor eldöntöttem, hogy felmondok. Ne várd meg a diagnózist! <3
3Viszonylag hamar ébredtem a minták által meghatározott életből. Annál tovább tartott Amazon/Istennő korszakom. Nem voltam rest bármit és mindent is kipróbálni. Aki kellett, azt megszereztem, az ujjaim köré csavartam, hazavittem. Bármilyen nemzet "gyermekét". Miközben valójában mindig is a szerelmet, az igaz társat kerestem. Benéztem érte minden bokorba. Kipróbáltam valamennyi férfitípust. Sorban ettem őket reggelire. Persze volt, aki rajtam fogott ki. 30 évesen aztán erősen traumatizált az egyik nagyszabású kaland. Néztem magam kívülről és borzasztó volt a látvány. Akkor ott megfogadtam, hogy ennek vége. Sem gyenge hódolókra nincs többé szükségem, sem a szekszi, érzelmileg elérhetetlen vadkanokra. Megcsömörlöttem. Meghalt és egyben megszületett bennem ott és akkor valami. Egy életre jóllaktam a pasikkal. Nem volt több kaland. Rá pár hónapra megismertem a Társam.
3
Gergő MagyarTeljesítménykényszer – amikor a kihívás uralja az életet Ismered azt az érzést, amikor bármit elérsz, mégsem érzed elégnek? Amikor a pihenés bűntudattal jár, mert mindig lehetne még többet tenni? Sokáig én is így éltem. A sémáim és mintáim újra és újra olyan helyzetekbe sodortak, ahol bizonyítani akartam – magamnak, másoknak, a világnak. Aztán a húszas éveim végén észrevettem, hogy a sport és a kihívások megszállottja lettem. Meg akartam találni a határaimat, kíváncsi voltam, meddig tudok elmenni. Egy idő után viszont már nem én irányítottam az edzéseimet, hanem az edzések irányították az életemet. Végigjártam ezt az utat. Ma már nem akarok senkinek bizonyítani – és ezzel sokkal szabadabb lettem. Ha te is benne vagy ebben a spirálban, vagy úgy érzed, hogy nehéz megtalálni az egyensúlyt, tudd, hogy van kiút. Ha szeretnéd, megosztom Veled a tapasztalataimat.
3
Pál BánszkiImádtam a nagymamám! Gyerekkoromban rengeteg időt töltöttem a nagymamámmal, aki mindig feltétel nélkül szeretett engem és a testvérem. Az ő szeretete volt az, ami mindig melegséggel töltött el, és biztonságot adott. Ahogy teltek az évek, egyre betegebb lett, és végül egy baleset következtében eltörte a lábát. Egy otthonba került, és nem sokkal később elhunyt. Amikor meghalt, úgy éreztem, mintha az egész világom összeomlott volna. Egy rendkívül fontos és szeretett személy távozott el az életemből. Az évek során folyamatosan gyötört a bűntudat, hogy nem tettem eleget érte, hogy több időt tölthettem volna vele, hiszen ő mindig mindent megtett értem. Hiába mondták mások, hogy a halála elkerülhetetlen volt, én mégis úgy éreztem, hogy cserben hagytam őt. Évek teltek el, mire igazán megértettem, hogy a halál az élet része, és végül el kellett fogadnom. Az elvesztése fájdalmas, de tudom, hogy meg kellett tapasztaljam mindezt és a tanulás folyamata segített, hogy végül békét találjak a szívemben. Biztos, hogy a mennyországba került!😊
3
Battyányi CsabaA feleségemmel 32 évig éltünk együtt, de nemrég különváltunk, én pedig elköltöztem. Nem volt templomi esküvőnk, ugyanakkor ismerem a mondást: „amíg a halál el nem választ”. Szerencsésnek érzem magam, mert megtapasztalhattam, hogy számomra ez nem szó szerint igaz – hiszen a feleségemhez kapcsolódó emlékeim, érzéseim és közös történetünk túlmutat ezen az életen is. A válásunk talán nem is a legdrasztikusabb formában történt. Két csodálatos fiunk van, és bízom benne, hogy a jövőben is tiszteletteljes, normális kapcsolatot tudok fenntartani gyermekeim édesanyjával.
3- Battyányi Csaba
Szerencsés vagyok. A birtokolni, tenni, lenni minőségeket megtapasztalhattam. Birtokoltam és tettem apaként, férjként, vállalkozóként. Tettem és teljesítettem, amit a világ elvárt tőlem. Talán még mások sikeresnek is mondhattak. Majd összetört a világom, összetörtem az életemet. Egy kicsit bele is haltam. Elvesztettem mindent, ami fontos volt nekem, ami alapján meghatároztam magam. Egyedüllétet választottam és ekkor csoda történt. Egy nap, amikor a bevásárlásból hazafelé igyekeztem, összerogytam. Végtelen hálát és örömet éreztem, olyan erővel és minőséggel, amire nincsenek szavak. Ez számomra a valódi kegyelem állapota. Az élet, a test, a világ egy csoda, a létezés maga a végtelen öröm és hála. Az a megélésem, hogy ez az állapot mindig is itt van velünk, csak nem erre figyelünk. Nem kell érte semmit sem tenni. Nem kell gyakorlás, hit, elvonulás, nem kell semmi. Csak észre kell (érdemes) venni, hogy ez is lehet a tudatállapotunk. Idővel az én fókuszom is visszatért a „hétköznapi” üzemmódba, de amikor újra a csodára figyelek, akkor újra átélem.
3 
Márkus GáborA pornó csak egy pótlék akkor, amikor az életem épp megrekedt. Már tinédzserként függő voltam. Viszont mivel az (erre alkalmas) internet még nem volt sehol, így magazinokat kellett vásárolni mindenféle mondvacsinált trükkökkel. Annyira vágytam rá, hogy még azt a félelmemet is leküzdöttem érte, hogy az újságárus nyilvánvalóan leveszi, hogy mi a szándékom. Aztán jött a videókölcsönzők időszaka, amikor már filmeket is nézhettem. Rendszeresen jártam kölcsönzőbe, és hogy azért ne legyen olyan feltűnő, hogy engem csak a pornó érdekel, minden alkalommal kivettem egy másik, "hagyományos" filmet is, bár nem mindig jutottam el odáig, hogy meg is nézzem, mivel idő és pénz takarékossági szempontból csak 4 órára vettem ki. Azt gondoltam kevésbé átlátszó a dolog, ha a filmeket egy egész napra kiveszem, de már akkor is tudtam, hogy ezzel maximum magamat csapom be. De nem érdekelt. Akartam azokat a filmeket! Húszas éveimre már megérkezett a széles(ebb)sávú internet, és mivel a munkám miatt rengeteg szabadidőm volt, így az akkori hosszú párkapcsolatom közepén még inkább függő lettem. Hosszú órákat, sőt néha éjszakákat töltöttem el a gép előtt ülve, különböző témájú filmeket keresve, és egyre jobban az "őszinte" filmek felé terelve az ízlésemet. Míg eleinte bármivel beértem, később az ún stúdió-felvételek már nem izgattak fel. Extremitásokat is megnéztem, de hamarosan megtaláltam a "stílusomat". Volt olyan is, hogy lebuktam a párom előtt, de akkoriban a rövid ideig tartó, szégyenérzettel vegyített tagadás után már vártam mikor lesz újra lehetőségem a pornó nézésére. Hiányoltam azokat a kevésbé megszokott dolgokat az akkori szexuális életemből, és abban bíztam, hogy ha átvinni a való életbe nem is sikerül, de legalább így megélhetem. És ez így ment a szakításig, ami után nem sokkal egy olyan közösségbe kerültem, ahol elindultam az önismeret útján. Ahogy az önismeretem mély bugyraiba belemerültem, több mint fél évig nem volt igényem se a pornóra, se a szexre, mert el voltam foglalva magammal. Elindultam befelé, és minél beljebb haladtam a sötét erdőbe, annál kevésbé éreztem szükségét mind a kapcsolatnak, mind a szexnek. Inkább úgy fogalmaznék, hogy eszembe se jutott. Sokkal jobban lekötött az önmagam megismerése, a szemét kiürítése, mert ahogy egyre több mindent találtam, és egyre több dologtól szabadultam meg, annál inkább élveztem a dolgot és vágytam az újabb és újabb felismerésekre. Jól esett a munka magamon, és nem aggódtam azon, hogy nincs nő körülöttem. (Másrészt valószínűleg nem is voltam látható a nők számára sem abban az állapotban) Másfél évnyi nagytakarítás után feljöttem a napfényre, és azon kaptam magam, hogy nem érdekel a pornó. Egyszerűen csak nem érdekel. Ezzel párhuzamosan egyre több nő számára váltam láthatóvá, és az elfojtásaim szépen lassan oldódtak. Később még voltak próbálkozásaim, de nem tudott lekötni a dolog, mert mindig volt más dolgom. Azt tapasztaltam, hogy csak akkor keltette fel az érdeklődésemet, és tudott beszippantani kis időre, ha általánosságban nem volt mit csinálnom, vagy nem tudtam, hogy épp merre van a tovább az életem.
3Krisztina Császár
A minap beszélgettem egy ismerőssel a gyerekekről és a családról, hogy milyen útravalót is kaptam a gyerekeim által a saját önismereti utamhoz. Hát akkor lássuk csak: tulajdonképpen az önismereti úton azzal az indítattással indultam el, hogy hogyan tudok a kisfiamnak jobb anyukája lenni. Legyőzni a kontroll iránti igényemet, a dühömet, hogy nem csinálhatok kedvemre dolgokat, hanem alá vagyok rendelve egy kis érző lénynek. Azt is, hogy hogyan tudom a középpontomat, a külső-belső harmóniát megtalálni, a szerepek közötti egyensúlyt tartani. A kislányommal már más a helyzet, hiszen vele a kapcsolatom zökkenőmentesebb volt, az anya-lánya kapcsolat szépen működött. De tőle tanultam meg, hogy hogyan kell igazán szeretni, egymásba bújva elszenderedni, önfeledten átadni és beleengedni magamat a játékba, a közös együttlétbe, kacagni hatalmasokat és egyszerűen csak úgy élni az életet ahogy jólesik. Ez számomra azért is volt nehéz, mert együtt járt a feladatokról és a kötelezettségteljesítésről való pillanatnyi lemondással. És igen, megtapasztaltam, hogy nem áll meg a világ, ha később végzem el a dolgaimat. Ez is egy hatalmas lecke volt számomra, hogy könnyedebben vegyem az életet és élvezzem!
3- Gergő Magyar
Ultrafutás – A mentális állóképesség ereje A teljesítménykényszerről már meséltem nektek. Most azokhoz szólok, akik nem bizonyítani akarnak, hanem fejlődni. Akik egy új kihívásra készülnek, legyen az egy félmaraton, maraton vagy egy extrém ultrafutó verseny. A legtöbben a fizikai felkészülésre koncentrálnak – edzéstervek, távnövelés, regeneráció. De van valami, ami nélkül a test nem bírja végig: a mentális állóképesség. Négyszer teljesítettem a Spartan Ultra távját, lefutottam a Kör 152 km-es kihívását a Börzsönyben (7100 m szintemelkedéssel), és hatszor álltam rajthoz 100 km feletti terepfutó versenyen. Tudom, milyen érzés, amikor a tested már feladná, de a mentális fókusz továbbvisz. Ha szeretnéd a saját utadon megtapasztalni ezt az erőt, és beépíteni a mentális edzést a felkészülésedbe, szívesen segítek.
3 
Balázs ANTÓKMég a rajtvonalat sem találom a tényleges ügyemhez, így jobb híján apró lépésekkel haladok óráról órára. Hitelesen képviselem magamat, amikor itt az ideje, ugyanakkor megengedem magamnak a hibázást, a halogatást, a pillanatnyi-látszólagos irányvesztést. "Erdő őre". Ezt már hallottam és igaz lehet. Láttam a segítségre szoruló források hívó szavát, akiknek enyhet tudtam adni. Az oltalomamra- erőmre szorulók egyre jobban megtalálnak, bár korábban simán ignoráltam ezt. Most talán már kezd kibontakozni az a hatalmas potenciál, ami hasonló alapokon-, sok területen mindig is jelen volt az életemben. És érzékelni vélem már a küldetésem irányát-, vektorait, amik már tovább fogják segíteni a haladásomat. Téged is arra bíztatlak, kezd összerakni/felismerni a saját ikiagai-dat. :-)
3