Tapasztalatok

Juhász Szilvia Szaka

Valamikor, még a 20-as éveim hajnalán álmodtam egy csodaszép levendulást, elképzeltem, ahogy sétálok benne, érzem illatát, simogatom bársonyos virágait. Ezt minden nap elképzeltem, míg az álmot valóra váltottam. Igaz eltelt azóta csaknem 20 év, de ma már minden reggel csodálhatom és tapinthatom. Vágyadat megélheted, elcsépeltnek tűnik, de tenni is kell érte, kezd ott, hogy elképzeled... minden áldott napon.

Molnar Anna

A haragom és megvetésem anyám iránt sokáig bebörtönzött. Olyan példás mintát adott cselédségből, felelősségáthárításból, bántalmazó kapcsolati függőségből, és nem sorolom, hogy saját magát élve temette el a szememben. Hogy miért maradtam mégis rab? Kötött az, hogy bebizonyítom, szabad vagyok mindettől, hogy megmutatom, én másként élem meg a nőiséget, a szerelmet, a szülést, a nevelést, a hivatást, a szellemi fejlődést, a határtalanság felfedezését..nyilván kétségeim voltak abban, hogy erre képes vagyok. Még mindig szégyellek hálás lenni azért, hogy az ő sírjáról dobbantottam. Csak mikor megérint a sejtelem, hogy ezt a szabadságharcot ugyan magamért kezdtem, de vívom minden ősömért és gyermekemért is, akkor érzem, hogy egyikünk sincs a másik fölött, hanem egyenrangúak vagyunk. Tulajdonképpen bajtársak.

Varga Anna

Egyedül maradtam 8 évnyi kemény bántalmazó kapcsolódás után. Hogyan lehetnék egyszerre Anya is és Apa is?! Hogyan adhatnám meg azt nekik, amit már eddig is képtelen voltam?! Csak a remény él bennem, hogy majd egyszer azt mondják nekem, - tudjuk miért döntöttél így Anya, és ez volt a helyes döntés! - Amikor a fiamnak elmondtam, hogy el kell hagyjuk az Apjukat mert veszélyben vagyunk, a fiam azt mondta, - Tudom, Anya! - ekkor 5 éves volt. Megkérdeztem tőle, hogy neheztelni fog-e ez miatt rám?! (sosem rettegtem ennyire a gyermekem válaszaitól mint ebben az időszakban..) és akkor azt válaszolta; - Nem. Apa rosszul viselkedett. Szóval a gyereknevelés nem egyszerű dolog. Mindenek felett áll a példa mutatás. Ha azt látják, hogy mindent el kell tűrni és bármit megtehetnek velünk, akkor ők is hasonlóan fognak cselekedni. Borzalmasan tudatosnak kellett maradnom, akkor amikor a válás és az az előtti időszak megmérgezett és idegileg tönkre tett. Nem volt egyszerű felülkerekedni azon, hogy ez már nem csak rólam, és nem csak az érzésekről szólnak. Meg kellett állítanom valamit, ami már az én őseimtől indultak. Amilyen mintáim voltak, ahogyan megéltem a gyerekkoromat. A gyermekek nevelésének legfőbb alapjai, a védelem, a példamutatás, a következetesség és a tiszta szeretet. Tiszta fejjel ez jól megy. De ha kibillen az ember, sok hibát elkövet. Hálát adok Istennek, hogy végül a gyermekeimen keresztül tette számomra világossá, mi a helyes cselekedet, mi a helyes út, az ő érdekükben.

Molnar Anna

Hogyan beleztem ki magam? Savászana..lehunyt szemmel, teljes ellazulásban fekszem, mikor elsőszülött kislányom nekifutásból a hasamra ugrik. Következő évben túléli első epilepsziás rohamát és azóta jó párat. Mellette a relaxálásról (is) lemondtam egy időre. A kistesó érkezése után nyilvánvaló lett, hogy a hasizmom szétnyilt, és ezt tornával, diétával nem tudom rendbetenni. Szülés után is jöttek a döbbent kérdések: "csak nem megint babát vársz?" És igen, valahol évek szóltak erről: felpuhultan engedtem át magamon a kis lelkeket, szülés, hordozás, tandem szoptatás, pelankázás, állandósult kismamalét - sérvkötőben. Elfolyattam az életerőm. És már magam előtt sem mutatkoztam meztelenül,a libidóm kihunyt. Illetve..csak elhantoltam a legsötétebb bugyraimba. Mert egy sorsdöntő gyógyító kezelésen Valaki rátapintott a növekvő köldöksérvemre, és bátorított, esetleg kimondhatnám a vágyaimat. Áttört a gát. Kezdtem botrányosan megmutatni,mire, kire vágyom. És igen,teljesen le akartam meztelenedni. Őelőtte is. A szégyenemtől való megtisztulás szamuráj szokás szerint történt: nem halogattam tovább a műtétet, ami esztétikailag és egészségügyileg is indokolttá vált. A harakiri keresztjének függőleges vágását én metszettem lassan az évek során. A sebész ejtette a vízszinteset. Hogy segítsen újrarendeződnöm, immár egyenes derékkal. Alsó és felső emberem összeöltve.

Bene Ildikó

Két értelmes, jófej gyerkőc büszke anyukája vagyok. A büszkeségemet elsősorban azok a visszajelzések táplálják, amelyek olyan emberektől érkeznek, akik sok korukbeli gyerkőccel foglalkoznak, illetve kiváltképp olyanoktól, akik először a fiamat, vagy a lànyomat ismerték meg és majd csak utána engem. Így minden előzetes befolyásoltság nélkül kaptam visszajelzést. Gyakran kérdezték, hogy mit csinálok, mitől ilyenek a gyerekek.. Sokszor gondolkodtam, hogy mi lehetett esetünkben a siker kulcsa, mert szerintem semmi különöset nem tettem. Fizikai síkon a testi igények (környezeti feltételek, táplálkozás, ölelés) kielégítése alapvető. Lelkiek terén arra jutottam, hogy a rendszeres közös játék és az esti mesélés volt a meghatározó. És hogy milyen játék? Az amit én is szívesen játszom/játszottam. Mert abban tudok lelkes lenni, ettől lesz a gyerkőc is lelkes és ekkor elképesztő energiák áramlása indul meg. Igazán bevonódunk és fókuszáltak leszünk. Meggyőződésem, hogy esetünkben a gyerekkori együtt játszás nagyon sok minden alapja lett. Pl kapcsolatunk jelenlegi minősége, konfliktusok megoldása, kamaszkori nehézségek mértéke, másokhoz való kapcsolódás képességének kialakulása… A gyerekkori közös játék “olyan üzemagyag” sok készség kialakulásához, amely csak kicsi gyerekkorban tankolható. Utána viszont kitart az egész életben.

Toth Ibolya

Sziasztok „Oda megyek ahova és akihez tartozom”. „A vihar verte Zsoltimhoz." Ezt írtam 2o22.o9.27- én. Igen, a vihar verte Zsoltimhoz. A kép ami bennem élt hosszú évekig egy férfiról és akire vártam ,kerestem, sóvárogtam nem az volt külsőleg ahogy Zsoltim kinézett , de belsőleg amit ő mutatott találkozásunk napján az mind valahol bennem élt egy férfi aki emberséges. Erre vártam 53 évig. Ez fogott meg, ahogy kinyitottam neki lakásom ajtaját. Istenem egy ember jött hozzám aki az első percben is önzetlenül önmagát adta úgy az élet viharai által összeverve állt előttem. Átöleltem ez volt az első reakcióm rá. Hirtelen megijedtem. Ibi te mit csinálsz mondtam magamnak. Így kezdődött közös MI életünk. Amit akkor már éreztem ez valami más ezt a férfit egy hatalmasabb erő, Isten küldte számomra. Megkérdezve Zsoltim később honnan tudtad hogy én vagyok az akit eddig kerestél azt válaszolta „mikor a fényképedet megláttam már akkor tudtam, de amikor a lakás ajtót kinyitottad tudtam hogy a feleségem leszel.“ Ma boldog házasok vagyunk . Napjaink szeretettben, békében, nyugalomban és egymás tiszteletében teljesedik ki. Közös életünk megpróbáltatások sorozatán ment , megy keresztül amit már MI oldunk meg.

Martina Lőrincz

Perinatális gyász "De hiszen már elmondtam az örömhírt a Dédinek is"….Ha ő tud róla, akkor annak úgy kell történnie, ahogy reméljük. – berögzült hiedelmekkel vigasztaltam magam…hiába. A Lélek tanítani jött… és ment. Tudjátok milyen sokan vagyunk, akik nem tudják elsőre vagy többedjére megtartani a megfogant magzatjukat? Én erre akkor döbbentem rá, amikor velem is megtörtént és az eddig tabuként kezelt téma a körülöttem lévő emberek tucatjainál került napirendre. Miért kell ezt szégyellni? Miért nem segítünk azoknak, akik ebben a cipőben járnak a saját megéléseinkkel, tapasztalatainkkal? Hála Istennek én nem fojtottam magamba a gyászomat és gyorsan találtam magamnak segítséget a gyászhoz és a téma feldolgozásához. Ha minden traumát az életedben lehetőségként fogsz fel, hálás leszel értük, nem állsz ellen és mások segítőjévé válsz azon a területen, ahol egykor te álltál a legkétségbeesettebb valóságodban. Keress bizalommal, ha perinatális gyászban vagy érintett és a témával kapcsolatban vannak kérdéseid, aggodalmaid.

Barbara Mitter

Számos sikertelen párkapcsolatot követően 30-31 évesen találkoztam A Férfivel. A Férfivel, aki akkor hosszú évek óta jegyben járt. A fél világ próbált lebeszélni erről a kapcsolódásról. A másik fele csendesen figyelt. S csupán 1-2 barát bízott bennem annyira, hogy szorítson kitartóan. De én mindvégig nagyon határozottan tudtam, hogy ez a kapcsolódás az Igaz, a Lélekből jövő, és ebbe senkinek semmilyen beleszólása nincs. Sosem fogyó lelkesedéssel vártam két évet az ajtóban és zokogtam minden egyes távozásnál. Közben felnőttem, változtam, Érett Nővé váltam. És amikor én magam készen álltam a 100%-os befogadásra, a Férfi többé már nem ment sehova. Együtt nőttünk fel, 30-40 évesen. És még nem vagyunk ennek a folyamatnak a végén. Együtt kezdtük levágni magunkról a mintáinkat, a társadalmi elvárásokat, a téves hitrendszereket, hazugságokat. Együtt vagyunk, most már több, mint öt éve. Fél éve házastársakként. És bizton állíthatom, hogy ez már így is lesz örökké. Mert a kapcsolódásunk lelki, ezáltal szétszakíthatatlan. Még mindig vannak kihívásaink, de erről majd egy másik tapasztalatban. :)

Szőcs Balassa Teodóra

7 év fényképész karrier után megfogant a kisfiam, majd dúlával kisérve, gyönyörű szülésélménnyel jött világra. Nekem ott változott meg minden addigi képzetem mi a fontos. Már nem az érdekelt hogy a legjobb fotós legyek, és mennyit keressek vele, hanem magával ragadt a dúlaság, és a képzés után beleugrottam, és kísértem sok anyukát ezen az úton. Úgy éreztem nincs magasztosabb dolog ahol többet érne a szolgálatom mint egy szülő anya-baba páros mellett. Ezután jött a másik szívügy ami Szerbiában a Waldorf intézmények létrehozása a 0-ból. 3 év alatt közösséget létrehozva, sokat tanulva, tapasztalva sikerült 2 óvodát és 1 iskolát létrehozni, úgy hajtott a belső hívatás érzés, hogy csak vitt. Aztan elérkeztem egy új kapuhoz, hogy ez már nem boldogít, megélte az Istennő teremtő erejét…

Márkus Gábor

Őszintének lenni könnyebb, mint évekig keresgélni, ki hol és mivel rontotta el. A napokban részt vettem a férfikör beszélgetésen. 9 férfi, akik arról beszéltek, hogy most mi az az érzés ami bennük van, mi foglalkoztatja őket. Minden megszólalás után volt lehetőség kérdezni, vagy saját tapasztalatot megosztani, amennyiben úgy érzem hogy tudok kapcsolódni ahhoz amit mondtak. Egymás után beszéltek arról, hogy volt aki a bátyjával nem tudott dűlőre jutni, volt aki sok-sok próbálkozás után az összes családtagjával megszakította a kapcsolatot, és olyan is, aki nem értette miért keresik őt az ismerősei, mikor ő nem feltétlenül keresi az ő társaságukat. Ahogy hallgattam őket sorban, azt éreztem, hogy egyik mondandójához sem tudok kapcsolódni. Aztán rájöttem, hogy mennyire hálás vagyok, hogy az én életemben nincsenek ilyen kapcsolatok, és közben azon gondolkoztam, hogy mi a különbség nálam. Aztán rájöttem, és amikor már szinte mindenki elmondta a magáért, együttesen reflektáltam mindegyikre. Rájöttem, hogy a rokoni és főleg a baráti, de akár az üzleti kapcsolataimban minden egyes kommunikáció során, ha bármilyen kellemetlen helyzetet érzek, amint sikerül beazonosítanom magamban, ott és akkor beszélek róla. Mert ha nem teszem, és elviszem magammal, akkor napokig emésztgetném, és lehet hogy nem lesz következő alkalom, hogy tisztázzuk, vagy a következő alkalomra már az előző eset is rányomja a bélyegét. Ugrasszuk ki a nyulat a bokorból, és amíg nem derül ki, hogy mi a probléma valódi oka, addig nem hagyom magam. Őszintén elmondom, hogy ez mit váltott ki belőlem, miért érzem rosszul magam benne, és akkor vagyok a legboldogabb, ha azt látom a másikon hogy végre ő is elmondhatja, hogy mi feszíti, és nem kell tovább jópofiznia, terelnie, szerepeket futtatnia. Ilyenkor egy csapásra leegyszerűsödik a kommunikáció, nincsenek fölösleges körök. Eleinte odafigyelés kellett, hogy felismerjem és meg tudjam fogalmazni ami bánt, majd pedig bátorság, hogy őszintén el merjem mondani. Legrosszabb esetben megsértődik, de ha nem beszélem meg vele, akkor is ez történne. Legjobb esetben meg megtanuljuk mindketten, mennyit ér az őszinteség.