Tapasztalatok

Berni

Édesanyám nyolcvanéves. Sokat küzdöttünk egymással ötven év alatt. Voltak időszakok, amikor nem beszéltünk. Nőként taszítottuk egymást. A párválasztással kezdődött minden bonyodalom. Anyaként kerültem valamelyest közelebb hozzá. Édesapám tavaly nyáron hajszál híján meghalt. Ekkor jöttek el a mély női beszélgetések édesanyámmal. Megértettem a félelmeit, a motivációit, amik mentén próbált engem nevelni. Ő lett a legjobb beszélgetőpartnerem! Mindenre tud megoldást. Látom, amikor ő sem cselekszik önzetlenül, de megtartom magamnak a véleményemet. 🤗 Én én vagyok, ő pedig ő.

Eszter Farkas

Az életfeladatok közül az egyik legfontosabbnak az önkéntességet gondolom, amikor feltétel nélkül adsz magadból azért, hogy segíts másoknak, segíts másokon, akár számodra ismeretleneken is. Amikor feláldozod magad és az időd egy nemes cél érdekében. Mióta dolgozom, azóta mindig vannak olyan szervezetek, ahol önkéntesként jelen vagyok. Mivel kislányom koraszülöttként jött világra szívügyem, és számomra a legfontosabb a Koraszülöttekért Országos Egyesületben végzett munkám. A civil szerveződéseknek ma Magyarországon nagy szükségük van az önkéntesekre, ezért mindenkit arra buzdítok, hogy keressen számára szimpatikus szervezeteket, feladatokat és vállaljon önkéntes munkát vegyen részt a környezetében jelen levő közösségek életében.

Timár Tibor

Volt erdészeti vállalkozásom, építőipari cégem,nagy telekommunikációs vállalatom, évekig voltam búvároktató, alapítottam waldorf iskolát, vezettem és vezetek embereket az önismeret útján, éltem extrém sportolóként, új dolgokat találtam fel. Volt amit elbuktam, mert azt gondoltam rám nem vonatkoznak a szabályok. Volt amit feladtam, mert elegem lett. Volt amit elengedtem a csúcson, mert tudtam hol kell kiszállni. Volt, hogy elfogyott a lendület. Tanulok, tapasztalok, változok minden nap. Szeretem a kihívásokat, járom az utam, már nem gondolkodok az ügyön, most már látom, hogy egy nagy ügy az életem. Néha elesek, majd fölállok. Van hogy túl lövök a célon, van, hogy mellé. Úgy érzem, ha kell akkor bármikor váltok, még sok minden lehetek az életbe és remélem leszek is.

Beatrix Buda

A legnehezebb a Hála, a hálám okát megértetni a másikkal, aki fájdalmat és bánatot vár.. vagy lát csak.. ha önmagát próbálja, meri adni, mutatni, nyújtani.. Hálás vagyok a bátorságáért, mindenért, amit önmagáért tesz, tenni képes.. már.. Pedig minden bánat és fájdalom, ami a másik viselkedése miatt fellép bennünk, csak tükör.. tükröződés.. valami mélyen, sötétben csücsülő sebre vetül csak a váratlan fénynyaláb.. sírsz, mert fáj.. azt hiszi ő okozza, neki van bűntudata.. elmenekül, elkerül, h ne lásson, ahogy, amikor fájdalmat okoz.. te érzed, hogy nem.. nem miatta van.. valami mélyebb dolog ez, ami ennyire fáj.. és akkor a fényben rá tudsz nézni, meg tudod nevezni, felszínre tudod hozni, meg tudod gyógyítani.. és akkor már hálás vagy a másiknak.. nagyon.. és nem félsz már, sőt örülsz az újabb sebeknél.. hisz tudod, újra csak gyógyulsz, így (is) gyógyít ő.. ugyanígy gyógyítod te is őt.. egymást.. Csak ezt nehéz vele megértetni.. hogy utána jó, minden sokkal jobb.. gyógyultabb, könnyedebb, boldogabb.. h ne meneküljön... nem kell... önmaga elől sem, előlem sem, a fájdalom elől sem, a hála elől sem...

Noémi Telek

Most nem a férfiakat, hanem önmagamat ‘falom’…. Idestova 10 éve próbálom megismerni magam. Próbálom, bakker! De eddig másokon keresztül tettem. Pontosabban másokba olvadva…. Ez jó?! Hmmm… Olvadva nem, tükörbe nézve igen. Szerintem. Most viszont… Imádom szeretni magam. Fejlesztem magam, tanulok, folyamatosan podcasteket, videókat, előadásokat, interjúkat hallgatok, vagy könyveket olvasok. Minden témában. Barátokkal, családdal vagyok. Néha meg nem… Mert olyan jó a csend. Igazán jó. És mindezt nem rögeszmés önismereti hajszából, az elmúlt. Csak úgy. Mert élvezem. TV-t max 10 percre kapcsolok minden nap. Vagy annyit se. Akkor is csak streaming megy. A Hunyadit azért megnéztem… nah… Kábel TV?! Azt pláne nem. Képzésekre jelentkeztem… nem tudom mi lesz, de megyek. Minden időben készülök valamire a jövőben. De fogalmam sincs, mire. Csak haladok. Közben elképesztően szeretem a gondolataimat, szeretem az érzéseimet. Nincs bennem presszió. Légüres teret érzek magam körül, amit önmagammal töltök fel. De most életemben először nem kényszernek élem meg, hanem édes nyugalomnak. Ez megijeszt, vagy legalábbis teljesen érthetetlen számomra. Hol van az a görcsös, obszesszív, akarnok önmagam?! Bújj elő, Cica! Helyette azonban egyszerre érzem a választás lehetőségét, és hogy bármerre mehetek, bármit tehetek, akármit választhatok. És egyszerre érzem a kiszámíthatatlanságot. Ami új érzés. Mindig tudtam, mit fogok tenni, merre akarok haladni. Ki volt minden lépés számolva. Még akkor is, amikor nem úgy jöttek ki a lépések. Most viszont elengedtem a kormánykereket. Ugyanúgy a vezető ülésen ülök, de autopilóta üzemmódban. Eddig láttam az utat, most a nagy fehérségben utazom. Nyugiban. Tudom, hogy újra lesz gyönyörű látvány, és eltűnik a fehérség, azt is tudom, hogy előbb-utóbb nem egyedül utazom, de nem tudok felocsúdni ennek a békés érzetéből. Nem értem. Egyáltalán nem értem. Semmit sem értek jelenleg. Azt sem értem, hogy miért nem fáj a szívem az előző srác miatt? Miért nem vagyok féltékeny vagy irigy az ő nélkülem folytatódó életére? Miért nem vágyom arra, hogy újra beszéljünk vagy találkozzunk? … Eddig minden férfi után így éreztem és teljesen összetörtem. Most ez miért nincs? Emberileg szeretem és elfogadtam minden elcseszett hülyeségével együtt. Édes volt. Fárasztó, de édes. De miért nem hiányzik?! Na jó… azért néha de. Viszont most máshogy, és túl kevésszer. Nem tudom eldönteni, hogy azért nem, mert ennyire őszinte volt ez köztünk és nincs maradék leróni való, esetleg mert ennyire felszínes volt és ennyiben kielégítő, ámde számomra kevés, vagy talán felnőttből ez a normális továbblépés, vagy mert ez nem is szűnt meg emberileg. Mert a végtelen Univerzális mindenségben ő is és mindenki is megmarad velünk. …Legbelül, legmélyen, tudom miért, de nagyon meglepő ez a bizonyosság. Ez a bizalom és tudat önmagamban. Elképedek néha emiatt. Kicsit most olyan, mintha kérdéseket tennék fel az Univerzumnak, ő pedig opciókat dobálna felém, amire ráharapok, és megyek feléjük. Nem tudom a válaszokat sem, csak azt, hogy mennem kell ezek felé. Néha már-már túl sok irányba, de követem a jelzéseket… érzésből, nem agyból. Én, aki mindent intellektusból oldottam meg, matekos aggyal, tipik akaratos, követelőző módon. És… a vicc, hogy már talán tudni sem akarom, mi történik, na ez a tök fura.

Mariann Nagy

Ma rájöttem arra, hogy nagyobb kihívást jelent számomra a bizalom kérdésköre, mint gondoltam. Társaságban a férfi-női viszonyulások nehéz érzéseket keltenek bennem. Sokáig körülöttem ezt féltékenységnek bélyegezték, de én tudtam, hogy nem az. A mostani eset ezt megerősítette bennem. Nem érzek ilyenkor féltékenységet. Árulást, veszélyt, bizonytalanságot, elhagyatottságot viszont igen. És bezárkózok, falakat emelek, nem engedek közel...bekapcsol egy önvédelmi mechanizmus. Kezdetben nem voltak ilyen érzéseim, bíztam. Àm az első megtapasztalásom a gyerekkori sérülések után az árulás, kihasználás volt. Bizalmatlan lettem. Mindenkivel. Pillanatnyilag nem tudom pontosan a kiutat, de azt hiszem, tudom merre keressem. Dolgozom azon, hogy elfogadjam, ez is én vagyok. Az árnyoldalammal is szembe nézek. Úgy érzem, kudarcot vallottam saját magammal szemben, most sem sikerült felülkerekedni. Viszont sikerült jobban kezelni, kimondani nyugodtan, nem mást hibáztatva. Ez is siker, amit észre tudok venni, tehát még egy siker. És mint tudjuk, sok kicsi siker sokra megy. Addig gyakorlom, próbálom, míg egyszer a többi is sikerül...

Mariann Nagy

Egyre többször találkozunk azzal a gondolattal, hogy egyetlen állandó dolog van az életben: a változás. A változáshoz való alkalmazkodás képességét tartjuk manapság az egyik leghasznosabb kompetenciának. Azt hiszem, ennek gyakorlása folyamatosan az életem része. Fontossá vált számomra, hogy megtaláljam a kiutat az áldozati szerepből, amibe a traumáim és negatív gyermekkori mintáim folyton vezettek, és hogy én legyek az első magam számára. Ahhoz, hogy ezeket elérjem, el kellett kezdenem nagyon erősen meghúzni a határaimat. Sok esetben az okozta a legnagyobb belső feszültséget, hogy olyan módszereket kellett alkalmazni, olyan "erősen" kellett beleállnom, ami az én alaptermészetemmel szinte ellentétes volt. Ezek voltak az én kihívásaim, sokszor családtagokkal is... Nem volt más választásom, hiszen olyan mértékben voltak gyakran verbálisan vagy érzelmileg erőszakosak, hogy egy idő után felismertem, hogy magamat kell választanom, különben elveszek... Nagyon nehéz volt, és még nincs vége. De sikerült! És ezt az élet minden területén kamatoztatom, minden emberi kapcsolatban. Sok leckét kaptam: érzelmileg elérhetetlen szülők, bántalmazó kapcsolatok, lelki bántalmazás a munkahelyen, érzelmileg kihasználó emberek... Egy ponton elhatározásra jutottam. Nem hagyom többé, hogy olyan közegben legyek, ahol hosszútávon negatív, bántalmazó hatások érnek. És nem foglalkozok azzal, mások hogyan ítélnek meg emiatt, hiszen azt lát meg belőlem, amit tud és akar. Jónéhány munkahelyet megjártam emiatt, ahol sok embernek segítettem rálépni erre az útra, akinek túlzás nélkül megváltoztattam az életét. Továbbra sem adom fel, hogy megtalálom az emberséges munkahelyet, és addig is kitartóan segítek egy új szemlélet elterjedésében, amely fontosnak tartja a munkavállaló jóllétét a szó komplex értelmében. A jó működés mindig kölcsönösségen alapul, így mindkét félnek tenni szükséges azért, hogy a cél megvalósulhasson.

Orosz Sándor

Igazából , hogy mi az igazi küldetésem pontosan még nem tudom , csak körvonalazódik lassan a fejemben . Régen se éltem pénzügyi bőségben , de még is bőséges volt a gyerekkorom függetlenül ezektől . A pénzhez való viszonyom akkor kezdett el foglalkoztatni , hogy mikor legelső keresetemet megkaptam . Nagyon haragudtam a pénzre , a világra de már kezdem érezni hogy ezzel dolgom van . Sokan a körenyezetmben megszólnak , hogy mibe fektetem az időm és pénzem , de ezt is kezdem magamról ledobni , ez az én ÉLETEM ezzel csak én tartozom elszámolással . Vannak tartozásaim de egyre több a befektetésem is amivel helyre szeretném álltani a pénzügyi helyzetemet. Sokat olvastam arról , hogy érzelmileg hogyan kellene hozzá állni pénzhez , viszont ezt csak akkor tapasztalom meg ha be megyek a boltba és morcogok ha sokat fizetek :D Viszont azt tapasztaltam , hogy amit ténylegesen észreveszem magam körül a bőséget, és hogy hova jutottam a döntéseim áltam , meglepően csodák történnek velem . Sokszor szükségem volt pénzre és csak egyszerüen megérkezett hozzám . Bármikor volt egy nagyobb lépés az életemben , legyen az munkahely váltás, vagy életmód váltás , rögtön jött mellé a pénz is . Azt hiszem ez nem szerencse volt , hanem tényleg maga a gondolkodás , a hozzá állás . Ebből szeretnék létrehozni egy támogató oldalt, vagy bármit amivel tudok segteni az embereknek és át adni valamennyi tudást hogy mások élete is jobb legyen .

Reni

A vágyaimat igazán megélni talán épp azért sikerült, mert bátran követtem őket. Mindig is vonzott a külföld és a különböző kultúrák világa. Az évek során hét országban éltem és dolgoztam – Hollandiában, Belgiumban, Albániában, Görögországban, Oroszországban és Spanyolországban. Minden egyes hely új tanítást hozott, formált és gazdagított, és mindezek által váltam azzá, aki ma vagyok.

Csontos Tamás Péter

Jó apám mérnököt szertett volna belőlem. Dafke közgazdász lettem. Legyőztem a mintámat? Ó jaj, dehogy. Évek tapasztalásainak önismeretben való átfésülése kellett ahhoz, hogy felismerjem hol vagyok elememben. Mi az a működés ami rajtam túlmutat. Amit nem tudok nem csinálni. Ha úgy látod tükröd lehetek, hogy beletekints valószínű nem tetszene neked amit látsz, mert akkor nem lenne szükséges tükör a transzformációs folyamathoz. Emellet bíztatlak, hogy keress olyan tükröt akiben hiszel és bízol, mert boldogabb éveket nyerhetsz. Amennyiben megtisztelsz bizalmaddal lehet, hogy tükröd lehetek.