- ZZita
Férjem az egyik legjobb barátnőmmel csalt meg. Alapjaiban rengett meg a párkapcsolatba és a barátságba vetett hitem. Ideje új fejezetet nyitni mindkét területen.
2 
Bábel AndreaHelyem elfoglalása... Sok tapasztaláson vagyok túl, hogy azt mondhassam, hogy a helyemen vagyok. Az élet minden területén. Bizonyos szempontból elfoglaltam a helyem a hivatásomban, az anyaságomban, a nőiségemben. Még sem tudom azt mondani, hogy kész vagyok, elfoglaltam az engem megillető helyet. Elbizakodottnak tartanám magam. (Volt, amikor azt mondtam. Amikor még nem tudtam, hogy milyen keveset tudok. :)))) Szerintem, ha azt mondom, hogy a helyemen vagyok, elfoglaltam, megértem a pozícióra, akkor megállítom a változásom lehetőségét. Mit értek ezalatt: Ha azt mondom, hogy a helyemen vagyok, mint terapeuta, akkor nem tanulok, nem képzem magam tovább, minek, hiszen a helyemen vagyok. Viszont a világunk folyamatosan változik. Másként foglalkozom a hozzám forduló emberekkel, mint akár 5 évvel ezelőtt. Ha azt mondom, hogy a helyemen vagyok, mint anya, akkor elbizakodott lehetek, hogy mindent jól csinálok és nem nézek a mélyére a cselekedeteimnek. Ha azt mondom, hogy a helyemen vagyok, mint nő, azzal becsapom magam, hiszen a női minőségnek még annyi aspektusa, mélysége van, amit felfedezhetek. A párkapcsolatban meg végkép nem érzem, hogy a helyemen lennék, hiszen most nincs párkapcsolatom. Elméletben tudom, hogy hogyan működhet jól a párkapcsolat, de másoknak is azt szoktam mondani, hogy az nem tudás, az csak egy elképzelés, tehát abban egyáltalán nem mondhatom, hogy elfoglaltam a helyem. A Théta Healing tanulmányaim során találkoztam azzal, hogy jogom van itt lenni a földön. Döbbenet volt számomra, amikor megmutatkozott, hogy nem hiszem, hogy helyem van a földön. Ez azóta már rendben van bennem. Erre mondhatom, hogy a helyemen vagyok, elfoglalom a helyem, mint ember. Viszont az életterületeimen úgy gondolom, hogy a helyem elfoglalása, csak időszakos. Megélem a jutalmát annak, ahol éppen vagyok és újra keresem a helyem egy magasabb tudatszinten. Így mindig a helyemen vagyok és sosem vagyok a helyemen. Az élet paradoxonja.
3
Kardos ZoltánSajnos már nem találom a korábbi bejegyzéseimet, gondolataimat, beszélgetéseinket az énakadémia platformon, de ott és akkor kb 3-4 éve kaptam segítséget Istvántól és csapatától ebben a témában. Jó életem volt, mert jól kerestem, és biztos pozícióm volt, amerikai multiban dolgoztam. Akkor friss volt, ma már csak emlékeim vannak, de először csak a hétfők voltak szarok, a sales meeting, ami egyre unalmasabb volt, aztán már a kedd reggelek is egyre lassabban indultak, és nemsokára azt vettem észre, hogy minden nap a hétvégét várom, és rohadtul nem lelkesít amit csinálok. Érdekes, mert jött a Covid, és minden kollégám felsóhajtott, hogy de fasza, be sem kell menni, csak passzívan végigülni az összes online meetinget (reggeltől-estig szinte minden nap) hó elején meg jön az sms a fizuról. Én viszont azt éreztem, hogy elmegy az életem, értelmetlen dolgot csinálok, és minden ami jó volt a sales munkában (utazás, emberi kapcsolatok kezelése), azt is elvette a Covid. A járvány közepén amikor mindenki be volt szarva, hogy lesz-e munkája, én megírtam a felmondásomat, bevittem a főnöknek. Mindenki örült, hogy senkit nem kellett kirúgni, és kis időre megoldottam a fokozatos létszámleépítést. 1 hónap múlva utolsó napomon beparkoltam a céges mélygarázsba, (már aznap vitte is valaki a szép nagy autómat), és leadtam az összes céges cuccomat ami addig a nap 90%-ában a fő munkaeszközöm, és használati tárgyam volt. Lemondtam a kényelemről, és kiugrottam a totál ismeretlenbe. Nem ment könnyen és gyorsan, emlékeim szerint 1-1,5 éves folyamat volt. Pszichoterápiára is jártam a döntésem előtt. Beszélgettünk arról, hogy mi okozza a kiégést, mi az amin tudok változtatni. Szó szerint égettem az üzemanyagot, mint amikor 8000-es fordulaton 1-esben tolod neki, de nem váltasz föl 2-esbe. Nem akartam, hogy tönkremenjen a motor, nyomtam egy féket, és kiszálltam. OK, az élethelyzetem engedte, volt tartalékom. De azóta sem dolgozom nagy multinak, kipróbáltam már magam pár területen, nincs már az a biztonság, de büszke vagyok, hogy megléptem, nem bántam meg, és meg is változott a hozzáállásom a pénzhez, élethez. Érdekes, hogy azóta is sok emberrel találkozom, aki nem érzi jól magát, saját elmondása szerint is kiégett, de nem mer lépni, és mai napig sokan gratulálnak, hogy én ezt meg mertem lépni. Hát ez :)))))
Bertalan BaloghMiután felrúgtam mindent amiben hittem és olyan keményen küzdöttem, elkezdtem magamat választani. Önzőn és másokra tenkintet nélkül. Minden elérhetővé vált és csak rajtam múlt, hogy választom e. Szabadnak éreztem magam, a szó minden értelmében. Addigi vélt és valós kötelezettségeimet levetkőzve egy teljesen új világ nyílt ki ahol a felelősség, a teher, a problémák csupán választhazó opciók voltak a gondtalanság, a könnyedség és a lehetőségekkel szemben. Mindenhol a könnyebbet, az egyszerűbbet, a számomra nagyobb örömöket adót választottam. Úgy éreztem ez a boldogság. Hát végre itt van, mindig is itt volt, csak nem léptem ki az ajtón, hogy megtapasztalhassam. De ez alkalommal itt vagyok és kérem, akarom az egész világot. Majd lassan, ahogyan a malom őröl kezdett repedezni és töredezni ez a felhőtlen "boldogságom". Az örömök sokaságat tapasztalatlan kezeim, hajlamosak voltak bokdogságként kezelni. Mint amikor a csavarhúzó nyelével próbalom beütni a szöget. Akár működhet is, de nem erre való. Lassan elkezdett kifáradni az életem, mintha ebben is kimerülnék, mintha ez sem működne. Nem értettem, hogy lehet, hogy ebben is elfaradok, hiszen az ellenkezőjét csinálom mint eddig. Magamat választom és mégis elfaradok benne. A határaim újra elmosódtak és elkezdtem visszahúzódni. Nagyon lassan, de annál egyértelműbben. Ami eddig örömet okozott, már nem töltött fel többé és ezért nem is választottam már. Míg vegül teljesen elfogyott a motivációm barmit is csinálni. Ennek a vége egy magányos, szinte hibernált állapot lett, amiben nem maradt semmilyen mas út csak befelé. A "kilátástalan" szóval tudnám leírni az állapotot, mely szamomra inkább egy folyamat, melyben teljesen befelé fokuszultam, ahol lassan fogyott el a kifelé-latás.
- Bábel Andrea
Az ismerkedés szerintem egy csodálatos dolog. Rengeteg lehetőség van benne. Az új embereken keresztül, új világokat ismerhetek meg. Vannak, amelyek hasonlatosak az enyémhez, nekem, itt könnyedén mennek a dolgok. Viszont vannak olyanok, amik nekem teljesen új viselkedési minták, új lehetőségek, amelyek megváltoztatják mindkettőnk életét. Ott már óvatosabb vagyok. Ott már figyelek, hogy akarom-e azt a változást, vagy nem. Tapasztalatom szerint, itt szokott elbukni az ismerkedés, hogy az emberek elsietik a dolgokat. Rögtön a megvalósulást akarják megélni, az odavezető út kihagyása nélkül. Pedig a csúszdán is akkor tudunk lecsúszni, ha előtte felmászunk a lépcsőn. Anélkül nem teljes a tapasztalás, csak egy elképzelésem van róla, az pedig nem fogja a valóságot tükrözni. Főleg a korosztályomra jellemző ez a gyors ismerkedési forma, mert hát már nincs annyi időnk, mint fiatalon. Pedig 50 felett - szerintem - már másként kellene mindenhez hozzáállnunk. Már a testünk nem az a hamvas, mint fiatalon, az értékek, már inkább a belsőben vannak, mint a külsőben. Már sok-sok élettapasztalat van mögöttünk, kialakult életfilozófiánk van, családunk, akikkel szokások lehetnek kialakítva és ezek mindkettőnknél ott vannak. Ezért kell a megismerkedésnek időt szánni. Szerintem az ismerkedés egy emberrel, életünk végéig tart.
- Bábel Andrea
Amikor kislány voltam, akkor azt gondoltam, hogy én másként fogom a gyermekeimet nevelni, mert nem voltam elégedett azzal, ahogy a szüleim bántak velem. Nem fogadtak el olyannak, amilyen vagyok. Ma már - mivel már 30 éve elkezdtem ébredezni -, tudom, hogy ez a szüleimnek nagyon nagy feladat volt. De ennek ellenére, nagyon sok mintát vittem és viszek a mai napig. Bár egyre nehezebb felismernem. Van egy igazán erős minta, amit családban is viszünk tovább, de kollektívan is. Az úgy szokták. Ettől már fiatal koromban is égnek állt a hajam, amikor valaki ezt mondta, pedig nagyon sokszor estem bele ebbe én is, hiszen a megszokott a biztonságos. Egy jó példa erre: A családomban a nők úgy tanítottak rántotthúst panírozni, hogy csak jobb kézzel szabadott a húshoz hozzáérni. Ez annyira fontos szokás volt, hogy ha én bal kézzel is hozzáértem (számomra sokkal kézenfekvőbb volt, hogy két kézzel panírozok), akkor bizony kaptam egy nyaklevest. Hogy miért kellett így csinálni, azt nem tudták megmondani, amikor megkérdeztem, a válasz az volt, hogy így szokták. Annyira megtanultam a nyaklevesek után az egykezes panírozást, hogy 37 éves voltam, amikor felocsúdtam egy ebédkészítés alkalmával, hogy már panírozhatok két kézzel, felnőtt vagyok és senki nem fog nyakonvágni azért, ha úgy csinálom, ahogy én szeretném. Ezekből a berögzült mintákból rengeteget felismertem és elengedtem, tudatosan másként csinálom és megfigyelem, hogy az milyen érzés nekem, és addig változtatok, amíg megtalálom, hogy nekem hogyan jó. Időnként még a saját magamnak tetszetős szokást is megváltoztatom, mert rájöttem, hogy a legnagyobb mintám a berögzültség biztonsága.
Orsolya DemeterMásfél éve váltunk el, egy hosszú házasság után. Voltak hullámvölgyek, eltévelyedések, de alapjaiban jól megvoltunk, nem gondoltam volna, hogy ez lesz a vége... Igaz, sok mindenben hibáztam én is, de mindent megtettem, nagyon meg szerettem volna menteni a kapcsolatunkat, azonban mindig falakba ütköztem... Semmi nem volt jó, amit adni tudtam... Teljesen elvette az önbizalmamat, önbecsülésemet ez a hosszú negatív időszak.. Végül kiderült, hogy elkéstem, egy harmadik miatt volt ennyire eltökélt volt férjem. Ráadásul az OTTHON is elveszett., mert ő maradt a közös ingatlanunkban, én egy másik városba költöztem, ahol egy kis lakásban élek. Három felnőtt fiunk van. A gyerekeim sajnos keveset jönnek hozzám... Mivel nem esek útba, kicsi nálam a hely és az otthonuk sem itt, nálam van... a viszonyunk is megtépázódott a fiúkkal a történések miatt... Az egyik menyemmel kifejezetten megromlott azóta a kapcsolatom... Emiatt a fiam is bezárkózott... Az egész életem felborult és úgy érzem, mindent elvesztettem, ami fontos volt... Az elmúlt időszak nehéz volt számomra, nagyon sok szomorúság után pszichológushoz mentem, aki rengeteget segített.. Ő javasolta azt is, hogy nyissak mások felé.. Ezért vagyok itt :-)
Beáta SebesVálásom után csöppentem a tantra világába. Először tantra randi esteken vettem részt, amiken keresztül izgalmas rövid, hosszabb kapcsolódásokat tudtam megélni, majd egyik ilyen kapcsolódásból született egy tantra jóga kurzus ajánlás. Ennek hatására 5 éve a tantra jógát, 3 éve az ayurveda-t és 2 éve a tantrában a női szerepet tanulmányozom elméleti és gyakorlati szinten. A tantra útja tartogat izgalmas megtapasztalásokat, viszont vannak olyanok is amik kissebb/nagyobb traumákat tudnak okozni egy nő számára. Ha tudok segíteni valamiben ezzel kapcsolatban, szívesen mesélek részletesebben. Köszönöm, hogy elolvastad. Ölelés! Bea :)
Szintia Sárkány3 kislány 4 év alatt és nincsenek ikrek. Elképesztően nehéz volt az eleje! Traumatikus szülésélménnyel a harmadik szülésem után, kemény egy év padlón levés hozta meg bennem a "Változtatni akarok" erőt! Letettem a cigit, feldolgoztam csoportban a szülésélményemet, egy éves önismereti csoportba köteleződtem el(azóta folyton önismeretbe járok, bár ez nagyon nehéz is) és a legfontosabb: megtettem egy nulladik lépést a pályamódosítás felé. Tanítóként azt fontolgattam dobom a kukába a diplomáim és újra egyetemre megyek és megcsinálom az alapképzést szülésznői szakon, majd bába leszek és bábapraxist nyitok, hogy majd lehessen a lányaimnak is meg a vajdasági nőknek méltón szülni és a gyermekeiknek pedig méltón megszületni. Ez a bizonyos nulladik lépés egy dúlaképzés volt, amely az asszonytársi segítő szerepre készített fel. Itt hozott össze a sors azokkal a nőkkel, akikkel most éppen Waldorf intézményeket alapítunk. Mégsem ment a kukába a diplomám, inkább kiegészítettem még eggyel, még 3 évet tanultam, hogy Waldorf osztálytanító lehessek. 2024 szeptembrében kezdtem el a munkát az elsőseimmel. Nagyon szeretem amit csinálok, de azt is tudom, hogy a 20 éves tervben benne van a bábaság. Gyereknevelés témát választottam azért, mert rengeteget segített a hétköznapok könnyebb, egészségesebb és gyermekközpontúbb megélésében az, hogy egyszerűsítettem a gyerekek környezetét(nagyon kevés játékot hagytam meg a szobájukban és azok is inkább nyílt végűek), mindennapi tényleges ritmusát(ugyanúgy indulnak a reggelek, megvan mindennek a sorrendje amihez mindig tartjuk magunkat ezért végre nem kell könyörögni, hanem szépen megy minden a maga rendje szerint) és leszoktattam őket a képernyőzésről(ezért tudnak végre figyelni arra amit mondok nekik és sokkal, de sokkal nyugodtabbak)! Bár még így is van sok nehézség, inkább az én fáradtságomból kifolyólag, de klasszisokkal könnyebb így az élet, hogy tudom mi jó nekik és mi nem(csak a társadalom akarja elhitetni velem) innentől kezdve tudok felelőségteljes és biztonságérzetet adó szülő lenni nekik. Fontolgatok valami szülők iskolája dolgot, amivel lehetne segíteni azoknak, akiknek még mindig nagyon nehéz a szülőség, de keresem hozzá a megfelelő társakat.
Paksi AnnaSokáig nem éreztem eléggé nőnek magam. Nagyon határozott, karakán, "erős" személyiségjegyeket hoztam, és mindent csak úgy volt jó, ahogy azt én gondoltam. Utólag nem is csodálkozom azon, hogy milyen kapcsolataim voltak. Miután erre ráláttam, elkezdtem bántani magam, hogy nem vagyok elég jól nő, és még kevésbé tudtam ezt kifejezni. Amikor angolt tanítottam minden diákhoz úgy viszonyultam, hogy ő már tud angolul, csak nem tud róla. Én csak azért vagyok ott, hogy megmutassam neki, hogy tud angolul. Ezen módon kezdtem a saját nőiességemre is tekinteni. Hogy már tudom, bennem van minden amire szükségem lehet a kibontakozásra. Te mit gondolsz erről? :)