Tapasztalatok

Krisztina Császár

Sokáig töprengtem (igen, ez a legjobb szó rá), hogy mit keresek én egy nagyvállalatnál, aminek sokszor a kultúrája, rendezőelve szöget zár be az én értékrendemmel. Nyilván minél magasabb szinten van a kollega, minél közelebb a központhoz, annál erősebben érzi a bőrén és a lelkén ennek lenyomatát. Mivel én nem taposom a vezetői lét malmát (és itt nem is szeretném), és nem is a központban dolgozom, ezért ez hellyel-közzel kevésbé érintett közvetlenül. Mindemellett a vezetőmet (és egyben mentoromat), a csapatot nagyon szeretem. A középvezetőket, kollegákat, akikkel kapcsolatba kerülök a munkám során, nagyon kedvelem, szeretek velük dolgozni. Közvetetten viszont tapasztalom a kollegák szenvedését, hallom, látom a nyomorukat amit ebben a rendszerben tapasztalnak. Szóval jött a kérdés: miért vagyok én még itt, mi dolgom van még itt? Nem feszültem be ezen, viszont a morális kérdések vissza-vissza köszöntek a bensőmben. Aztán egyszer ventilláltam egy nagyon kedves barátnak, mikor jött a felismerés, hogy hiszen én itt ugyanazt csinálom, mint ami az én küldetésem: hatni emberekre, hogy merjék másként gondolni, merjenek kilépni a komfortzónából, a panaszkodás helyett megoldásokat találni, cselekedni, nem belesüllyedni, támogatni és bátorítani, akár váltásra is! Mindennek a katalizátora* tudok lenni, a motorja pedig ő. Egyébként a katalizátor egy alkatrész, amelynek szerepe a motor által kibocsátott gázok (kipufogógázok) károsanyag-tartalmának csökkentése. És akkor megérkezett a megértésem, hogy az a küldetésem itt is és körülöttem mindenhol, hogy ezt a károsanyag-kibocsátást csökkentsem. Mérséklődjön a puffogás, egészségesebben működjön az autó, miközben a környezetét is kíméli. Ez érkezett meg.

Szilvia Bartha

Kezdem érezni a kiégést, még nem tudom, hogy csak kifogásokat keresek a váltásra, vagy nem jött el még az ideje. Figyelek és bízom.

Szalai Szilvia

Voltam fent és lent, megjártam poklot, egészen addig, amíg nem tudtam már ki vagyok. Aztán jött a felismerés és a mai napig fejlesztem önismeretemet, hogy megéljem azt, aki mindig is lenni akartam. Rögös az út, de ha cél előtted van, az oda vezető út már könnyebb. Megosztom tapasztalataimat, hogy mások tanulni tudjanak belőle, elkerüljék a mérgező kapcsolatokat, időben felismerjék azt. Hiszek abban, hogy mindig van remény és az univerzum segít, hogy elérd azt, amire mindig is vágytál.

AZ ÜGY*ek felesége

Még nem is volt szó az oltáskárosultakról, autizmusról oly mértékben hazánkban, mint most, amikor gyanítottam, hogy az oltásoktól lettem epilepsziás csecsemőként. Igaz, hogy 2 év alatt elnőttem, viszont maradványként erős migrénes fejfájások kínoztak egészen addig, amíg 2008-ban eljutottam az Isteni ÉN meditációra. Az orvosok nem tudtak segíteni, egyetlen gyógyszer sem használt. Isteni ÉN meditációval pár év alatt egyre ritkábban és egyre gyengébben jött a fejfájás. Mostanra márcsak a múlt. Meggyógyítottam magamat. Képzeld el, hogy az országnak van jobb és bal agyféltekéje. A bal a racionális, ami inkább a férfias oldal, a jobb pedig a kreatív, ami a női oldal lenne. A politikára értelmezve két férfias erő osztja meg az ország kollektív agyát. A jobboldalra és baloldalra. Ugyanez van kivetítve a világra is. Normális? Van dolgunk, szerintem, ami nincs megoldva: A Jézus által ígért Isten Országában harmóniába, egyensúlyba hozni a férfi és a női gondolkodást. „Teremtette tehát az Isten az embert a maga képére, Isten képére teremtette őt, férfinak és nőnek teremtette őket." Bizonyos vagyok benne, hogy mivel saját magamban harmonizáltam a jobb és bal agyféltekémet, ezt ki tudom vetíteni az országra, világra. Itt, Humániában találok társteremtőket? Jelezd egy ❤️-el, ha igent mondasz.

Rita Parcsami

Sokat tudnék adni és segíteni a nőiesség és önelfogadás akár jelentős túlsúllyal témakörben. Ezt azt hiszem kimaxoltam már már azt éreztem teszteltem magam mekkora súllyal tudok még nő maradni. 185 kg volt a csúcs. És sejtem hogy ez másoknak hihetetlen de még ezzel a súllyal is volt önbizalmam., tudtam csábítani és maximálisan ki és megélni a nőiességem. Egészségügyi okból sokat fogytam de mivel imádok telt lenni a mostani számomra optimális súlyom is erősen a molett kategória :) Nagyon sok önbizalomhiànyos nőnek tudtam már segíteni megtalàlni magában a nőt.

Anikó

9 évig dolgoztam szociális területen, időseket ápoltam- gondoztam. Akkoriban váltam és a két gyerekem még kisiskolások voltak, kellett a pénz. Valahogy erre a területre kerültem, nem akartam, de így utólag vissza nézve, semmi sem volt ami akadályozott volna, sőt kiválasztottak, hivtak, később marasztaltak. Sokszor volt nehéz, mivel ebben az időben nemcsak váltam, hanem a spirituális utam, az önismeret is zajlott.Gondoltam ebben a munkakörbe is gyakorolható az alázat, mások segítse. Volt, hogy élveztem is.Sok embert, sorsot, családi viszonyokat ismertem meg. Az egyik felfedezésem az volt, hogy akkor vagyis ebbe az évekbe segítettem másokon a legtöbbet, amikor én magam is segítségre szorultam volna. Büszke voltam mennyi erő van bennem lelkileg és fizikailag.De egy idő után nem akartam erős lenni, sőt segíteni sem igazán. Rájöttem, bárki bármilyen nehéz helyzetben van , bármilyen a kapcsolata a családjával, vagy akár egyedül él, ez jár neki, ezt érdemli, megha elsőre úgy tűnik szomorú ez. Az idős emberek gondolkodása és az én gondolkodásom között nagy a távolság. Az elfogadáson és a gondozáson kívül az utóbbi évekbe már nem tudtam többet adni illetve.tudtam , hogy csak ennyit tudtam adni végig. Bár úgy éreztem a fizetésért megdolgoztam, de minden reggel egyre tisztábban szembesültem az érzéssel, hogy nem akarom már. Márciusban felmondtam.

Hajni Bartane

Egy 34 éves kapcsolatom tört szilánkokra, amik fájdalmasan szúrkáltak. Sikerült szembenézni a múlttal. Önismeret + az ex nárcizmusának felismerése nem volt könnyű. Örülök, hogy túl vagyok rajta.

Ma Ga

Életem egyik - ha nem - legkellemesebb, legnyugodtabb, legtisztább és érzelmi játszmáktól, manipulációtól legmentesebb kapcsolata egy egy éves szeretői viszony volt. Aminek szintén pozitív hozadéka volt, hogy a házasság közben illetve utána rendbe jött, gyerekek születtek és nőttek fel az azótak is egyben lévő családban.

Ma Ga

Hosszú keresés után megtaláltam a helyemet a világban amikor megszületett a kisfiam akit mindennél és mindenkinél jobban szeretek. Mellette a helyemen voltam. Életem legnagyobb fájdalma amit nem is hiszem, hogy valaha meg lehet gyógyítani, hogy a kisfiamat az anyja elvette tőlem és elvitte egy olyan országba ahol én nem élhetek. Elszakította tőlem, nem láthatom és nem lehetek vele az apjaként.

Ma Ga

Erősen ambivalens érzésemi és tapasztalataim vannak minden vallással és általában a spiritualitással kapcsolatban, mert úgy látom, hogy sokkal inkább félelmekben illetve az azokra adott reakciókban gyökereznek mint elsőre azt gondolnánk. Számomra kétségtelen viszont, hogy van valamilyen magasabb rendező elv/erő/talán entitás (Isten) ami számára az emberi szabadság nagyon fontos alapérték (ezért van szerintem oly sok szenvedés az emberi életben).