30 évvel ezelőtt, 26 évesen váltam először 6 év házasság után, melyből gyermek nem született. Másodszor a negyvenes éveim elején kerültem újra kapcsolati válságba, 14 év házasság után, két lány gyermekkel (9 és 13 évesek voltak akkor). Kemény volt. Nagyon. (Jól lehet a körülményeket tekintve nem mondható „durvának”, mivel közös döntés volt, mindketten úgy éreztük, nem megy tovább együtt.) Ma már felnőtt lányaim nézőpontját is tudom mondani. Harmadszor pedig 5 évvel ezelőtt, az ötvenes éveim elején kezdtem újra az életet, 6 év élettársi kapcsolatot követően (pedig már azt hittem, „révbe értem”). Egyik sem volt könnyű, nem lehet ebben „rutint” szerezni. Ellenben sok mindent megtudtam a kapcsolatokról, azok dinamikájáról és persze magamról. Az önismereti úton is lökdöstek ezek az események. Ma már látom mindegyik állomás szerepét és helyét, ha visszatekintek eddigi életutamra.

Roppant szerencsés vagyok, s közben a szerencsémet azért kíséri a kitartásom és még sok minden más. Táncművész vagyok, ez a hivatásom, erre születtem és 6 éves korom óta ezzel telnek napjaim. Azt csinálom, amiért ebben az életben a Földre jöttem. Ehhez sok bátorságra, intuíció és ahogy fent is említettem, kitartásra is szükség volt, s van. Ha megvan az ügyed, csak az úton szeretnél egy külső megerősítőt, akkor szívesen beszállok. Ha még keresed az ügyed és konzultálnál olyannal, ki több évtizede csinálja, akkor szívesen kapcsolódom veled.

Kísérek haldoklót és a családot, életvégi kísérés, halál dúla szerep. Három olyan családot kísértem eddig, ahol a nők daganatos betegségben elhunytak és életük utolsó szakaszában a család ápolta őket. A férjeknél a gyászfeldologzást segítettem, jelenleg is segítem.

11 éve vagyok anya. Egyedülálló anya ennyi ideje. Természetesen voltak párkapcsolataim, de az egyedülálló szülő szerepben nagy tapasztalatom van. Szívesen beszélgetek a témában, meghallgatlak, ha igényled , meglátásaimat megosztom. Dolgozom manuális terápiával és a theta healing módszerével a dolgok kikönnyítése érdekében.
Egyszer megkérdezte Popper Pétert egy indiai “mester”, ez akkor történt, amikor Indiában élt egy rövid ideig. - milyen vallásúak az emberek ott ahol él, erre azt felelte: katolikus, református stb. A mester erre azt mondta, az embernek az a vallása, amit akkor csinál, amikor EGYEDÜL van. Az ember többsége nem szeret egyedül lenni, mindig különböző programokat keres ide-oda jön-megy… Pedig az önmagunk megismeréséhez, megtalálni azt, hogy miért is “jöttünk” ebbe a világba a válaszokat az EGYEDÜL töltött időben találjuk meg. Nem mindenkinek könnyű ez, de bátorítok mindenkit, hogy kezdje el, mert ezekre a kérdésekre a választ ebben fogja megtalálni.Ha elkezded Isten (vagy ki hogyan nevezi” folyamatosan fog vezetni és az úton egyre nagyobb belső békességet és örömöt fogsz megtapasztalni. “Mindenki annyit ért meg belőled ahol ő tart” -ez egy ismert idézet, amit én azzal egészítettem ki, hogy: “ Annyit vagyok képes megérteni másokból ahol én tartok” -számomra ez az önismeret és a mások egyre jobban, mélyebben való megértésének csodálatos útja. Ezáltal egyre empatikusabbá, megértőbbé elfogadóbbá válunk és egyre csak növekszik bennünk a szeretet, ami felülről jön a lecsendesedett és nyitott, türelmesen várakozó szívünkbe.
22 év multinál eltöltött munkaviszony után éreztem, hogy elég volt a “kalitkába zárt madár életből”. A kalitka ajtaja reggel 8- kor kinyílt aztán berepültem az ajtó bezárult majd 4-kor újra kinyílt és kirepülhetem. 2023. Június végétől nem repültek be többé a kalitkába. Ezután jött egy olyan munkalehetőség (portás) ahol teljesen egyedül lehettem az elmúlt egy évben itt elkezdődött a lelki regenerálódás folyamata,sok pszichológiai és hitéleti előadást néztem a YouTube -on, ezek által sokat “gyógyult” a lelkem.Teljesen megváltozott az gondolkodásmódom sok területen. Mindig is érdekeltek az emberek problémái, kapcsolatorientált típus vagyok és ha emberekkel beszélgethetek ill. tanácsot adhatok nekik ez mindig feltölt.Ezzel szeretnék foglalkozni.
Kedves tagok😍 köszönöm a lehetőséget,hogy itt lehetek ebben a közösségben.4kislány anyukája vagyok,egyedűl nevelem őket ,Ebből három tini és egy 9trysomiás 2éves kislány.Nehezen tudom megoldani a hétköznapi tehendőket egy halmozottan fogyatékos baba mellett,de nem adom fel😇Ha van sorstársam aki hasonló helyzetben van ,kérem jelentkezzen.köszönöm.

38 éves vagyok. Hosszú kapcsolataim voltak korábban. Azonban 6 éve az ismerkedési fázisig jutok. Sokat olvasok, fejlesztem magam a témában. Joós István, Dora Gyula, Mészáros Ádám, Matthew Hussey, Dr John Gray munkásságát követem leginkább, de minden idevonatkozó podcast, írás stb. foglalkoztat. Ha van ötleted szívesen veszem vagy megosztom az én tapasztalatom, ha érdekel. 😊

13 éves koromban anorexia nervosaval diagnosztizáltak. 12 éves koromban duci kislány voltam. A testalkatomat okoltam a magány érzésemért. Azt gondoltam, ha lefogyok, jobban beillek a közösségbe. Okos, szorgalmas kislány voltam. Elkezdtem bújni a könyveket. Megértettem mi kell ahhoz, hogy lefogyjak. Kívűlről tudtam az élelmiszerek Kcal tartalmát. Mellette kosárlabdáztam. Kitűnő tanuló voltam. Tökéletes akartam lenni. Uraltam a testem, a vágyaim. Végtelenül büszke voltam magamra. Aztán persze be kellett avatkozni, hogy ne fogyjak el teljesen. Ez az életesemény terelt arra a pályára, ami egészséges életmód/táplálkozás minden aspektusát felöleli. Egészségfejlesztő diplomát szereztem, fitnessz wellness instruktor lettem, funkcionális táplálkozási szakreferens és mentálhigiénés szakember. Ezeken a területeken 25 éves tapasztalattal rendelkezem. Amennyiben úgy érzed én vagyok a te embered, állok rendelkezésre. ❤️

Eredetileg negatív apakomplexussal indultam az életbe. Különösen 9-30 éves koromig volt nagyon keményen megalapozva. Az első 10 évben autodidakta módon kezdtem dolgozni emiatt is magamon, aztán lelki gondozó segítségével. Miután férjhez mentem, főként, akik már régebb óta ismertek, állandóan kérdésekkel rohamoztak meg minket bárhova is mentünk, így ebből a felismerésből jött a csoportszervezés gondolata. A minták legyőzése egy folyamatos dolog, a házasságomban is napi gyakorlat mind a férjemmel, mind a családommal szemben. Amit létszükségletnek tartok az az, hogy emberek figyelmét fel kell hívni, hogy mind a társuk megtalálásában akadály lehet - ha pl a másik is mintaváltásra van elhívva, illetve mert teljesen különbözik a családunk bevett működési módjaitól - és a további már házaspárként közös családi életünkben, családalapításunkban. Mintha az egyház nem beszélne eleget arról, hogy szép dolog "kijönni" a családunkból, de utána mi van, mit kell tenni, hogy lehet tovább ezzel élni - mert a kijövés nem feltétlenül jelenti, hogy felhatalmazást kapnánk teljesen megszakítani a kapcsolatot. Ilyesmikről is tanítjuk, akik bizalmat szavaznak nekünk, mert sokakat az ezzel kapcsolatos nem tudás riasztja vissza a megfelelő társtól, a megfelelő úttól.