Humania lényege az a megfigyelésünk, hogy tapasztalatok őszinte megosztása által automatikusan vagyunk idegenek számára is hitelesek. Nézz szét – és kapcsolódj azzal, akinek a megosztása megérint!
két évig voltam a szeretője, 5 év különbség volt közöttünk, egyetemista voltam, ő a tanárom egy házas ember, gyerekekkel. Mély és szenvedélyes viszony volt, minden porcikámmal éreztem, hogy milyen fontosak vagyunk egymásnak, tudtam, hogy a család van elől, ezt is mélyen tiszteltem, én a fájdalom ami mellet elköteleződtem lett az útitársam évekig az után is, hogy elbúcsúztam Tőle. Két kislányom született ezek után (másik kapcsolatból) egyik a születésnapján, másik a névnapján. Megtanultam, hogyan is szeretek én, akkor hiányzott a belső erőm, hogy kitartsak és ma egy pár lehessünk. Szeretőnek lenni kivételes helyzet!
Miután megházasodtunk építkezni kezdtünk. Nagyon szépen és gördülékenyen mentek a dolgok. Jó csapat voltunk. Rengeteget dolgoztunk és amikor az első esténket töltöttük a házunkban, valami megváltozott. Egyre kevesebbet közeledtünk, mintha a "bármit megtehetünk", elvette volna azt az izgalmat, ami az egyik éltetője volt a kapcsolatunknak. Közben pedig időszerű és logikus is volt, hogy gyermeket vállaljunk. Persze nem ment könnyen. Le is mondtunk róla és akkor megérkezett a baba. Ez egy szép időszak volt. Minden új és misztikus. Apás szülés volt. Akkor nem gondoltuk, hogy ezzel megássuk a kapcsolatunk sírját. Utána már nem ÚGY nézett rám. És nem úgy működtek a dolgok, mint korábban. Végül olyan elhanyagoltnak éreztem magam, hogy váláson gondolkodtam, de újra állapotos lettem. Újabb apás szülés és még meredekebb lejtő. 10 hónapos volt a kicsi, amikor párterápiára és kineziológushoz mentünk. Sokat lendített a kapcsolatunkon, de egy ponton a férjem megállt. Én tovább jártam az önismereti utat és újra lejtmenetbe kerültünk. A kommunikáció, az intimitás sorra kudarcélményekbe vitt és egyre betegebb lettem. Rengeteg migrénes rohamot produkáltam az elhanyagoltságérzés, a meg nem értettség miatt. Meg kellett találjam milyen az önazonos, a nekem igaz kapcsolat és bármennyire is félelmetes elindulni az oda vezető, immár a társamtól független úton.
13 éves koromban ismertem meg, 17 éves koromban kezdtünk járni és 25 évesen hozzá mentem. Ha valakit megszeretek marad. Örökre. Akit egyszer megszelídítettünk, azért felelősek vagyunk. Lehet, hogy az útjaink szétválnak, de a lelkünk nem felejt. Sajnos a testem felmondta a szolgálatot és tudatos döntést hoztam arról, hogy mindent elengedek, amihez ragaszkodom, amit félek elengedni. Így a házasságom, a felépített életem. Belehaltam, de tovább éltem. A szívem már nem volt a régi, felejteni akart, míg nem rájöttem, hogy senkit nem lehet kitörölni. A szívünkben végtelen hely van. Akkor érkezett meg rövid időn belül az új társ és bár nagyon rögös volt az utunk, 8 évig kísértük egymást. Rengeteget tanultam általa önmagamról és a kapcsolatról, arról, hogy mennyire mást tapasztalhat 2 ember, habár ugyanazt éljük át. Már ő is új tapasztalatok felé vette az irányt, és bár a szívemben hordozom, őket, akiket társamként szerettem, amíg csak élek, önmagamhoz is hűnek kell lennem. Leginkább önmagamhoz.
Spirituális élet és spirituális felfogás ! 18 éve használom a meditációt az elmém, testem kiürítésére a negatív energiáktól… Több utat kipróbáltam, több vallásról tanultam. De arra jutottam hogy a legtisztább a Hinduizmus. Azt amit magamévá tudok belőle tenni gyakorlom, amit nem ( pl: vegetáriánus étkezés ) azt nem erőltetetem. Egyszerűen csak el fogadtam magam annak aki vagyok. És próbálok segíteni embereknek ugyanebben.
Édesanyám nyolcvanéves. Sokat küzdöttünk egymással ötven év alatt. Voltak időszakok, amikor nem beszéltünk. Nőként taszítottuk egymást. A párválasztással kezdődött minden bonyodalom. Anyaként kerültem valamelyest közelebb hozzá. Édesapám tavaly nyáron hajszál híján meghalt. Ekkor jöttek el a mély női beszélgetések édesanyámmal. Megértettem a félelmeit, a motivációit, amik mentén próbált engem nevelni. Ő lett a legjobb beszélgetőpartnerem! Mindenre tud megoldást. Látom, amikor ő sem cselekszik önzetlenül, de megtartom magamnak a véleményemet. 🤗 Én én vagyok, ő pedig ő.
Minap egy vicces köntösbe öltöztetett előadást láttam mediátorok tapasztalatai kapcsán, színészi játék(osság)kal tarkítva, érzékeltetve a párkapcsolati zátonyon női és férfi működéseket „Válótársas” címmel. Bár nevettem én is, a gyerekek és a válás témakörben felsejlettek szülői létem válás körüli és azt megelőző időszak igen fájdalmas emlékeim. Kamaszodó lányom (13) elköltözésébe, anyai szerepem "elbitorlásába", az évekig tartó „haragszomrádba” majdnem belepusztultam, pokoljárásként éltem meg. Nem láttam őt felnőtté válni, évekig kapcsolat is alig volt. Sokat tanultam a nevelési minták elhagyásáról, az elfogadásról, a meg- és elengedésről, s arról, mi a feltételek nélküli szeretet. Idővel, szép lassan egyre közelebb kerültünk egymáshoz. Ma, 12 év elteltével már nemcsak szülő-gyerek, sokkal inkább baráti kapcsolatnak mondható egymáshoz való viszonyunk és ezért hálás vagyok nagyon. 😊
30 évvel ezelőtt, 26 évesen váltam először 6 év házasság után, melyből gyermek nem született. Másodszor a negyvenes éveim elején kerültem újra kapcsolati válságba, 14 év házasság után, két lány gyermekkel (9 és 13 évesek voltak akkor). Kemény volt. Nagyon. (Jól lehet a körülményeket tekintve nem mondható „durvának”, mivel közös döntés volt, mindketten úgy éreztük, nem megy tovább együtt.) Ma már felnőtt lányaim nézőpontját is tudom mondani. Harmadszor pedig 5 évvel ezelőtt, az ötvenes éveim elején kezdtem újra az életet, 6 év élettársi kapcsolatot követően (pedig már azt hittem, „révbe értem”). Egyik sem volt könnyű, nem lehet ebben „rutint” szerezni. Ellenben sok mindent megtudtam a kapcsolatokról, azok dinamikájáról és persze magamról. Az önismereti úton is lökdöstek ezek az események. Ma már látom mindegyik állomás szerepét és helyét, ha visszatekintek eddigi életutamra.
Roppant szerencsés vagyok, s közben a szerencsémet azért kíséri a kitartásom és még sok minden más. Táncművész vagyok, ez a hivatásom, erre születtem és 6 éves korom óta ezzel telnek napjaim. Azt csinálom, amiért ebben az életben a Földre jöttem. Ehhez sok bátorságra, intuíció és ahogy fent is említettem, kitartásra is szükség volt, s van. Ha megvan az ügyed, csak az úton szeretnél egy külső megerősítőt, akkor szívesen beszállok. Ha még keresed az ügyed és konzultálnál olyannal, ki több évtizede csinálja, akkor szívesen kapcsolódom veled.
Kísérek haldoklót és a családot, életvégi kísérés, halál dúla szerep. Három olyan családot kísértem eddig, ahol a nők daganatos betegségben elhunytak és életük utolsó szakaszában a család ápolta őket. A férjeknél a gyászfeldologzást segítettem, jelenleg is segítem.
22 év multinál eltöltött munkaviszony után éreztem, hogy elég volt a “kalitkába zárt madár életből”. A kalitka ajtaja reggel 8- kor kinyílt aztán berepültem az ajtó bezárult majd 4-kor újra kinyílt és kirepülhetem. 2023. Június végétől nem repültek be többé a kalitkába. Ezután jött egy olyan munkalehetőség (portás) ahol teljesen egyedül lehettem az elmúlt egy évben itt elkezdődött a lelki regenerálódás folyamata,sok pszichológiai és hitéleti előadást néztem a YouTube -on, ezek által sokat “gyógyult” a lelkem.Teljesen megváltozott az gondolkodásmódom sok területen. Mindig is érdekeltek az emberek problémái, kapcsolatorientált típus vagyok és ha emberekkel beszélgethetek ill. tanácsot adhatok nekik ez mindig feltölt.Ezzel szeretnék foglalkozni.