Tapasztalatok

Izsa István

2017-ben kezdtem el meditálni.Akkor nagyon nehezen ment épp hogy 2percet tudtam leülni egyenes háttal az ágy szélén aztán elkezdett fájni a hátam és egyfolytában zakatolt az elmém. A kitartásnak és a rendszeres gyakorlásnak köszönhetően a meditáció nem csak az életem részévé vált hanem rájöttem hogy bármilyen tevékenység közben is tudok az elme zakatolása nélkül a csendben létezni ami számos jótékony hatással bír mind szellemileg mind fizikailag. Azóta sokkal egészségesebb vagyok,elmúlt a figyelemzavarom és remekül alszom a nyugalom pedig ami az önvalóból árad szinte leírhatatlan.

Cziráki Orsolya Boglárka

Nagyon sokáig elnyomtam a vágyaimat, ráadásul olyan szinten, hogy egy idő után már nem is nagyon tudtam kapcsolódni hozzájuk, fogalmam sem volt mire vágyok igazán. Az első igazán intenzív élményem az volt, ahogyan a bennem tomboló szexuális energiát próbáltam minden erőmmel elnyomni, mert rettegtem tőle, hogy mi lesz ha szabadjára engedem és irányíthatatlanná válik. Nem tudtam volna megfogalmazni, hogy mitől is félek ennyire, csak azt éreztem, hogy hatalmas energia és biztos voltam benne, hogy irányíthatatlan és hiába jött bárki , aki próbálta felébreszteni bennem, messzire elmenekültem és inkább plátói kapcsolatokba menekültem a gimis és még az egyetemi évek alatt is. Az egyetemen ismerkedtem meg az első férjemmel és ő volt az, aki mellett végre meg tudtam élni a maga teljességében ezt az energiát, legalábbis akkor azt hittem, amíg a válás után nem találkoztam valakivel, aki egy teljesen más minőségben és mélységben szabadította fel bennem a szexualitást és az érzékiséget. Olyan volt , mintha benne lenne a fejemben , pontosan tudta és érezte, hogy mire van szükségem és ő is olyan felszabadultan és zabolátlanul tudta megélni a saját vágyait, hogy az engem is felszabadított minden korlát alól. Végtelenül hálás vagyok neki ezért, mert ez valójában nem csak a szexualitásról szólt, hanem a teremtő erőm és az alkotói energiám felszabadulásáról is és itt tapasztalhattam meg azt is, hogy a valódi szexualitásnak mekkora gyógyító ereje van mind a két fél számára. Itt volt lehetőségem felfedezni azt is, hogy az igazi szexualitás nem csak két test találkozása és örömködése, hanem két lélek mélységes és megmagyarázhatatlan egybeforrása is , úgyhogy ez a kapcsolat éppen ezért, még a megszűnése után is nagyon sokáig rezgett bennem és volt egy láthatatlan szál közöttünk, amíg nem sikerült végleg elvágni. A teremtőerőm felszabadulásával elkezdtek sorra a felszínre törni a jól elrejtett vágyaim is és elkezdtek megjelenni a lehetőségek is , nekem pedig meg kellett küzdenem önmagammal és szembesítenem magamat azzal, hogy nem elég megkívánni és beteremteni a lehetőségét valaminek, ugyanolyan fontos élni tudni a lehetőséggel és befogadni a jót. Elkezdtem tudatosan szembenézni a szenvedés programommal és rálépni az öröm útjára , de ez nagyon nehezen ment, mert nagyon mélyen belém vésődött az a minta, hogy nekem minden apró örömért iszonyatosan meg kell dolgozni illetve, hogy minden jó után szükségszerűen jönnie kell valami rossznak is. Meg persze, hogy semmi sem jár ingyen és mindenért áldozatokat kell hozni. És én sorra hoztam az áldozatokat, mindig lemondtam arról, amire a legjobban vágytam, hogy történhessen valami jó is velem. Az önértékelésemet és az önszeretet kellett a helyére tegyem elsősorban magamban ahhoz, hogy el tudjam hinni végre, hogy jár nekem a jobb és a több és hogy be tudjam fogadni a bőséget az életembe. Mert minden ott volt körülöttem, csak nem tudtam befogadni, mert nem fért össze az énképemmel akkor még. Aztán ahogy ez a 4 elemmel folytatott önismereti munkám hatására évről évre tisztult és megváltozott úgy teljesültek sorra a vágyaim, azok is amikről tudtam és elérhetőnek éreztem és jónéhány olyan is, amiről álmodni se mertem és fogalmam sem volt, hogy ez lehetséges a számomra : teljesen maguktól megszerveződtek körém az első női csoportok és elindulhattam a Szolgálatom útján, rátaláltam arra a férfira, akinek én pont úgy voltam jó, ahogy voltam, nem kellett harcolnom a szeretetéért és el tudott köteleződni mellettem mindenféle bizonytalankodás nélkül (4 hónap után megkérte a kezem, pedig 16 évvel fiatalabb nálam) , és 7 éve jóban-rosszban együtt vagyunk , eljutottam Sri Lankára és Balira egy 3 hónapos önkénteskedős, hátizsákos túra során, ráadásul nem egyedül , ahogy terveztem, hanem a leendő férjemmel, Balin pedig, számomra teljesen váratlanul megkérte a kezem és már nála volt a gyűrű is, végigmotoroztam Olaszországot, a 47. szülinapomon Hatszepszut temploma felett hőlégballonoztam a szerelmemmel Egyiptomban, lakókocsival végigjártuk Görögországot hármasban a fiammal és az ókori történelmet úgy taníthattam meg neki, hogy végigjártuk a leghíresebb ókori helyszíneket Knósszosztól, Mükénén, Spártán át egészen Athénig, eljutottam Jordániába és készítettem egy fotót , amit a Sony World Photography kiválasztott és 2024-ben én képviselhettem Magyarországot a kiállításon. Úgy érzem már minden vágyam teljesült , mindenem megvan, amire igazán és mélyen vágytam, de nyitott vagyok , mert eddig minden évben tudott az élet meglepetést okozni 😊 és amióta tudom, hogy az egyetlen dolog, amit tennem kell, hogy kijöjjek az elmémből, elengedjem a kontroll iránti vágyamat és csak engedjem, hogy történjenek velem a dolgok , azóta történnek is , kisebb-nagyobb csodák, mert átadtam az irányítást az isteni Akaratnak és volt egy pont az életemben, amikor azt mondtam „legyen meg a te akaratod” ,mindenféle vallásos felhang nélkül , egyszerűen megszületett bennem az alázat. És így gyógyult meg bennem a Víz elem.

Bertalan Balogh

"El-van-baszva az EGÉSZ" Egy újabb buli, egy újabb kaland, egy újabb kapcsolat, egy újabb iskola, egy újabb képzés, egy újabb ötlet, egy újabb terv, egy újabb tapasztalat, egy újabb erőfeszítés, egy újabb tars, egy újabb lakás, egy újabb település, egy újabb lehetőség, egy újabb ... egy újabb... mintha egy fraktálba keveredtem volna. Olyan érzes, mikor egy vasgolyót mágnesekkel a végtelenségig gyorsítanak. Megállni?! Mégis mikor vagy hol meg amúgyis hogy? Meghát minek? Hiszen bírom és meg lesz az eredménye. Csak még egy kicsit... Aztán már nem volt kicsit. A hétköznap is szupererőt követelt. Aztán inkabb neki sem álltam. Először az ígéretek maradtak el, aztán a kötelezetségek, aztán amiket szerettem. Aztán már azt is megkerdőjeleztem amit korabbán szerettem. Aztán azt, hogy valóban én szerettem-e. Akkor én mit szeretek? Mire van szükségem? Szükségem van egyáltalán valamire? Nem értettem. És lekfőkeppen nem tudtam mi következik. "Úgy" már nem megy, "így" meg nem jó. "Annyi energiát tettem az életembe akkor mégis hogy lehetséges, hogy el-van-baszva az egész?!" Dühös voltam és faradt. A fáradtság és a düh elegye először rémületet szült. Rémületből pánik lett, a pánikból tehetetlenseg, a tehetetlensegből vegül reménytelenség. Pedig "csak"kiégtem.

Pallér Zsuzsanna

Nem hiszek az ismerkedésben és az ezzel járó gyakori képmutatásban. Hiszem, hogy a találkozások nem véletlenek és mindig olyan társ érkezik, akire készen vagyunk. Azt tapasztalom, hogy az őszinteség és az ítéletmentességre, elfogadásra való törekvés működik. Jó tudni, ki mit szeretne a másiktól, a másikkal és az élettel. Amikor a csodálat, a szeretetéhség mozgatott, pontosan ehhez adott az élet társakat, és amikor már megtanultam szeretni önmagamat és arra vágytam, hogy értéket adhassak a kisebb-nagyobb környezetemnek, akkor elkopott a régi és érkeztek új emberek. Ismerkedni számomra csupán annyit jelent, hogy hajlandónak lenni figyelni, látni, érzékelni. Úgy, ahogy a dolgok vannak. Sok ködösítés, ígérgetés megtapasztalása tette fontosabbá azt látnom, milyen ember a másik és, amit tesz, az összhangban van-e a szavaival. Ezért fontosabbak lettek a közös programok, célok és ügyek, mint az, hogy egymás kedvében járjunk. Az az élményem, hogy még a profi színlelő sem tud spontán élethelyzetekbe hibátlanul színlelni. Ilyen módon jobban megismerhető a másik, mint egy kávézóban.

Pallér Zsuzsanna

A válásom után hosszú hónapokig vívódtam. Jól tettem- e vagy sem? Pontosan egy év telt el aközött, hogy beláttam, nincs értelme tovább próbálkoznom és aközött, hogy végleg el tudtam engedni. E/1! Ő már érezhetően elengedte azelőtt. Annyira össze akartam tartani a családunkat, hogy rengeteg erőmet felemésztette a küzdelem, amit vívtam. Azt akartam, hogy a gyerekeimnek elérhető legyen az apjuk, jelen legyen és szép gyerekkoruk legyen, ami nekem nem volt.... És nekik sem. Sajnáltam a gyerekeinket, de leginkább a gyerekkori önmagamat. Ők talán fel sem fogták, milyen veszteség érte őket. Azt mondják a szakemberek, hogy egy leánygyermeknek apa nélkül felnőni nagy hátrány. Pótolhatatlan a hiány, és rányomta a bélyegét számos életterületre. Ismertem ezt az utat és azt kívántam, bárcsak nekik könnyebb és jobb életük lenne! Próbáltam pótolni az űrt. De végül elfogadtam, hogy nem lehet. Arra a helyre, ahonnan az apa kilépett, senki nem illik. Az a hely, ha üres is: foglalt. Teljes életet szerettem volta - így hiányzó alapokkal is, aztán rájöttem, hogy ez csak úgy lehetséges, ha én magam teljes vagyok. Hosszú volt az út, míg önmagamra találtam és a magányt felváltotta tartalmas, hiánytalan egyedüllét. Már tudom, ha bennem Rend van, akkor minden rendben van. Az űr BENNEM nem követelőzik - betöltődött szeretettel. Az élet bármit hoz, van hely MELLETTEM.

Bertalan Balogh

Közel két évtizeden át éreztem magam annyira magányosnak, hogy képtelen voltam egyedül lenni. Nem hogy éveket vagy hónapokat, hetek de napokat sem bírtam ki úgy, hogy ne csináljak, szervezzek, kerresek meg valamit vagy valakit. Pedig az a tapasztalatom, hogy a magány nagy tanítómester, de ha figyelmen kívül hagyom,nem tudja megmutatni a jószándékát. Mint egy koldus aki folyton kéreget és mikor vegül megállok neki, akkor Ő ad. De nem azt amire vágyom, hanem azt amit már régen látnom kellene. Nem mertem egyedül lenni. Talán mert ismeretlen volt, vagy rondának tűnt, félelmetesnek, vagy "milyen má' hogy mindenki, én meg nem". Megszámlálhatatlan kapcsolódás, párkapcsolat, munkahely, barátságok melyekről kiderültek, hogy nem őszinték. Imadtam hibaztatni: ha látná ki vagyok, ha látnák mennyit dolgozom, ha látnák mennyi áldozatot hozok...stb. De hogyan is láthatták volna ha rejtegettem, ha nem voltam őszinte. Amikor annyira féltem. Hogy pontosan mitől? Aladin meséjeben egy vásári forgatagban találkozunk először a főhőssel, aki menekül. Egy eldugott nyugodt helyet vágyik ahol végre megpihenhet, élvezheti amit elvett és senki sem bukkan rá és senki sem ismeri fel. Majd elfogják és egy tömlöcben leli magát ahol az árnyékban meghúzódó, taszító koldus kivezeti az éjszakai sivatag közepére. Itt a végtelen, kietlen kopárságból kinövő hatalmas szörny, fölé tornyosul, csiszolatlan gyémántot ígér és amikor a főhős újra hazudik, elnyeli. Engem is így nyelt el a magány. A rajzfilmben lefestett kép hibatlanul ábrazolja, hogyan menekültem egész eddigi életemben és féltem, rettegtem szembenézni azzal ami legbelsőmben lakozik. Nincs egzakt megokdókulcsom a magányra. A megélésem, hogy nem elkerülhető és jó fájdalomcsillapító az egyedüllét. De egyaltalán nem mindegy, hogy MAG-am(ban) vagyok vagy MAG-(hi)ányos. Van az az erzés mikor egy szobában akkora a csend, hogy szinte sípol, már-már hangos. Nekem ez irja le azt a belső állapotot ahol először elkezdtem figyelni. Megfigyelni! Már nem érzelemből. Mi történt, mit tettem eddig és mi más lehetséges. De mozdulni még sokáig nem mertem. Bátorság-őszinteség-igazság-szeretet. Szamomra ez Igaz, ebben a sorrendben. Ez a fajta magány pedig az őszinteség és az igazság közti állapotnak tűnik. Tisztító tűz, purgatórium, karma vagy a 'rosseb' tudja. Jó szar, jó hosszú.

Kollár Erika

Elvesztettem az érdeklődésemet a külvilág felé. Miután felfedeztem mindent, ami érdekelt, ami vonzott, a motiválatlanság és a közömbösség lett úrrá rajtam. Elfáradtam, kiégtem. Míg korábban mindig volt ötletem arról, hogy mi lesz a következő lépés, addig az utóbbi időben már fogalmam sincs. Csak történik velem az élet. De nem úgy, mint a mintáim korában, amikor nem tudtam, mire kellene nemet vagy igent mondanom. Most már pontosan érzem, ha valami nagyon nem és egy belső hang szokott spontánul jelezni, hogy na ez a valami viszont most igen! Hogy miért, nem tudom.. csak figyelem ezt a hangot. Az élményem, hogy régen tudtam. Most meg intuitív érzem. Nincs belülről fakadó motivációm, vagy kívülről jövő erős vonzás. Mégis valamiért érzem, hogy merre kell, merre kellene mennem és próbálok ennek megfelelően cselekedni. Ami sokszor nehéz, mert egyrészt nem szól a lépés mellett egyetlen okos, meggyőző érv sem, másrészt, mi értelme? Mégis, utólag mindig kiderül, hogy a hang igaz volt, a lépés pedig szükséges. Hálás vagyok érte, hogy végre nem nekem kell tudnom, és hogy én nem is tudhatom. A hang nem az enyém, mégis hozzám tartozik, egy vagyok vele.

Adrienn

13 éves koromban anorexia nervosaval diagnosztizáltak. 12 éves koromban duci kislány voltam. A testalkatomat okoltam a magány érzésemért. Azt gondoltam, ha lefogyok, jobban beillek a közösségbe. Okos, szorgalmas kislány voltam. Elkezdtem bújni a könyveket. Megértettem mi kell ahhoz, hogy lefogyjak. Kívűlről tudtam az élelmiszerek Kcal tartalmát. Mellette kosárlabdáztam. Kitűnő tanuló voltam. Tökéletes akartam lenni. Uraltam a testem, a vágyaim. Végtelenül büszke voltam magamra. Aztán persze be kellett avatkozni, hogy ne fogyjak el teljesen. Ez az életesemény terelt arra a pályára, ami egészséges életmód/táplálkozás minden aspektusát felöleli. Egészségfejlesztő diplomát szereztem, fitnessz wellness instruktor lettem, funkcionális táplálkozási szakreferens és mentálhigiénés szakember. Ezeken a területeken 25 éves tapasztalattal rendelkezem. Amennyiben úgy érzed én vagyok a te embered, állok rendelkezésre. ❤️

Joós Dóra

Támasztani a férfit az ügyben 10 éve ismertem meg Istvánt, mindaz amit képvisel az első pillanattól kezdve magával ragadott. Olyan érzésem volt, hogy mélyen legbelül, mindig is itt volt ez a minőség velem, de általa tudott valósággá válni. Nap, mint nap aktív részese vagyok ennek a folyamatnak, amint az ügy formát önt, és hasznosul a világban. Sok rutint szereztem az elmúlt 10 évben, a női minőségről, mellyel a legjobban tudom segíteni, támasztani a szeretett Fétfit. Ez a legfontosabb, amit adhatok, amit senki más nem tud helyettem ellátni. Boldog vagyok, hogy István felesége lehetek! Minden nehézségével és kihívással együtt. Mérhetetlenül jó érzéssel tölt el a mai napig, hogy az Ő világát gazdagíthatom. Hiszek benne!

Kinga Máté

Közel 10 év önismereti úttal a hátam mögött az a tapasztalatom, hogy egyetlen dolog állandó az életemben: a változás. Kívülről sokszor úgy tűnhetett a környezetemnek, hogy az életem kerek, minden jól halad a sikerek felé, mintha semmi különös nehézség nem történne, de belül ilyenkor is zajlottak a folyamatok, minden átalakult és időnként olyan óriási a transzformciót éltem meg, ami már minden szinten látható és érezhető volt. Az ilyen fordulópontokon először meg kellett ismernem újra saját magamat, döbbenetes, hogy teljesen egyértelműnek hitt dolgok is meg tudtak változni. A belső változások pedig kihatnak mindenre, az élet bármely területén szükségessé tud válni a rendrakás. Sok ilyet megéltem. Néha sok kis dologban kellett újrarendeznem az életemet, máskor mindent átrendező döntések, változások születtek költözésről, kapcsolatokról, munkahelyekről, tervekről vagy éppen csak legbelül valahol mélyen a szívemben, mintha onnantól egy új szemüvegen át látnám az egész létezést. Soha véget nem érő út ez, a rendrakás állandó témám.