Voltam a múltam áldozata, amikor mindenkit hibásnak éreztem. Voltam a múltam harcosa, amikor mindenkivel le akartam számolni. Voltam a múltam tudósa, amikor minden részletet meg akartam érteni. Végül kétségbeestem, összetörtem és kegyelmet kaptam. Most a múltam elfogadója vagyok.
Uralom. A saját történetem természetesen a gyermekkoromban is gyökeredzik. Természetesen jóval később láttam meg milyen mintákat kaptam. Apám vagy teljes kontrollt gyakorolt felettem, vagy kicsapott legelni. A teljes kontroll és a magamra hagyottság. És ahogy a hétköznapi elme működik csak azokra a pillanatokra emlékeztem amikor valamit kellett kezdenem a teljes szabadságommal. Módosult tudatállapotra volt szükségem ahhoz, hogy fel tudjam idézni azokat a gyermekkori pillanataimat amelyeket mélyen a tudatalattimba űztem. Amikor elveszítettem az öndetermináltságomat. Amikor apám egyszerűen feltett a villamosra mert én a másikkal az újabbal szerettem volna menni ami utána jött. Nem bántott csak uralt. Nem tanította meg a határok tartását, jóval később láttam arra, hogy a bátyja abuzáta és árva volt. Megtette amit tehetett értem és helyesnek látott, legyen áldott ezért is. De ezek az uralmi mintázatok nekem oly-sok gondot okoztak az emberek vezetésével kapcsolatban és rákényszerítettek mindezek tudatosítására. Nem véletlenül lettem harcművész, rákényszerített a szellemi irány igénye is. A belső munka olyan mint a fogmosás egy nap csak egy napnyit lehet letudni. Más szavakkal nincs tiszta fog, csak tisztított. Ahol átmentem, ott jó eséllyel segíthetek neked is átjutni... Önuralom.
Elvált vagyok, egy gyönyörű kislány édesapja. Több sikertelen kapcsolat után 6 éve boldog párkapcsolatban. Több év egyéni és párterápia áll mögöttem kliensként. 25 év tapasztalat cégvezetésben közgazdászként. Kereskekedelmi területen több sikeres karrierváltás tapasztalatával. A legutolsó karrierváltás a segítői szakma felé történt, teljesen új területen, új tudásanyag megszerzésével. Sok éves drog és alkoholfüggés után hét éve teljes absztinenciában és ami fontosabb folyamatos felépülésben. Segítői munka először önkéntesként (nyírő Gyula Kórház Addiktológia) és ma már főállásban (Boldog Gellért Szakkórház). Képzett coach és tapasztalati szakértő vagyok több év csoporttartási és egyéni mentorálási tapasztalattal. A függőségek különböző területein rendelkezem tapasztalattal segítőként is.
Azzal, hogy aktív életet élek, erőt veszek magamon, amikor nehéz és tevékenykedem, keresem a lehetőségeket, tanulok, beleállok bátran új helyzetekbe, olyanokba is, amik elsőre nagyon nem komfortosak, megélem, hogy mennyivel több vagyok, mint amit el tudtam képzelni. Folyton mozgásban van az életem. A vágyaim, a motivációim, a tevékenységeim, hogy miben akarom újfent felfedezni önmagam, igen szerteágazó és változó. Mindig van új helyzet, új érzés, új kihívás és az út folyamán egyre közelebb kerülök ahhoz, aki vagyok és akivé még inkább válni akarok. Fontos számomra, hogy több szinten ismerjem meg magam (saját csönd, természet, vezetés, közösség, önkéntesség, önkifejezés számtalan formái (sport, zene, ének, tánc..), így kerülök egyre közelebb a helyemhez. Nagyon jó érzés egyre inkább ott lenni!
Támasztani a férfit az ügyben 10 éve ismertem meg Istvánt, mindaz amit képvisel az első pillanattól kezdve magával ragadott. Olyan érzésem volt, hogy mélyen legbelül, mindig is itt volt ez a minőség velem, de általa tudott valósággá válni. Nap, mint nap aktív részese vagyok ennek a folyamatnak, amint az ügy formát önt, és hasznosul a világban. Sok rutint szereztem az elmúlt 10 évben, a női minőségről, mellyel a legjobban tudom segíteni, támasztani a szeretett Fétfit. Ez a legfontosabb, amit adhatok, amit senki más nem tud helyettem ellátni. Boldog vagyok, hogy István felesége lehetek! Minden nehézségével és kihívással együtt. Mérhetetlenül jó érzéssel tölt el a mai napig, hogy az Ő világát gazdagíthatom. Hiszek benne!
Miután felrúgtam mindent amiben hittem és olyan keményen küzdöttem, elkezdtem magamat választani. Önzőn és másokra tenkintet nélkül. Minden elérhetővé vált és csak rajtam múlt, hogy választom e. Szabadnak éreztem magam, a szó minden értelmében. Addigi vélt és valós kötelezettségeimet levetkőzve egy teljesen új világ nyílt ki ahol a felelősség, a teher, a problémák csupán választhazó opciók voltak a gondtalanság, a könnyedség és a lehetőségekkel szemben. Mindenhol a könnyebbet, az egyszerűbbet, a számomra nagyobb örömöket adót választottam. Úgy éreztem ez a boldogság. Hát végre itt van, mindig is itt volt, csak nem léptem ki az ajtón, hogy megtapasztalhassam. De ez alkalommal itt vagyok és kérem, akarom az egész világot. Majd lassan, ahogyan a malom őröl kezdett repedezni és töredezni ez a felhőtlen "boldogságom". Az örömök sokaságat tapasztalatlan kezeim, hajlamosak voltak bokdogságként kezelni. Mint amikor a csavarhúzó nyelével próbalom beütni a szöget. Akár működhet is, de nem erre való. Lassan elkezdett kifáradni az életem, mintha ebben is kimerülnék, mintha ez sem működne. Nem értettem, hogy lehet, hogy ebben is elfaradok, hiszen az ellenkezőjét csinálom mint eddig. Magamat választom és mégis elfaradok benne. A határaim újra elmosódtak és elkezdtem visszahúzódni. Nagyon lassan, de annál egyértelműbben. Ami eddig örömet okozott, már nem töltött fel többé és ezért nem is választottam már. Míg vegül teljesen elfogyott a motivációm barmit is csinálni. Ennek a vége egy magányos, szinte hibernált állapot lett, amiben nem maradt semmilyen mas út csak befelé. A "kilátástalan" szóval tudnám leírni az állapotot, mely szamomra inkább egy folyamat, melyben teljesen befelé fokuszultam, ahol lassan fogyott el a kifelé-latás.
Az életemben rengeteg nehézség volt és már megtért emberként értek el ezek. Azonban amikor két éve elkezdtünk csoportot vezetni, ismertem fel, hogy a legtöbb ember nem érti hogyan működik az ima, hogy nem egy bevásárlólista szisztematikus ismételgetéséről szól, hogy Isten is válaszol, csak elég jól és jó helyen kell lenni ezt meghallani (pl csöndben, Bibliát olvasva, elég gyógyultan lelkileg, néha erőszakosan keresni Őt pl böjtben, stb.) és ezért nem is tudja kiaknázni - persze ez nyilván még mélyebbről ered, hiszen az Isten-képzeteink is száz sebből véreznek. Aztán amikor meglátnak dolgokat, gyümölcsöket az életemben, amik tetszenek nekik, kérdeznek. Ilyenkor mesélek arról, hogy tanultam meg "felfelé figyelni" és csöndben lenni háromnegyed éven át fizikai csönd révén egy olyan időszakban, amikor ordítani lett volna kedvem minden percben, és amikor kb álomba zokogtam magam minden este. Vagy amikor látják, hogy Isten mennyire látványosan meghallgatja az imáim, mi mindent veszek észre más embereken, és előjön az az időszak, amikor a napi szenvedés volt az iskolám, ahol az alázatot, a fizikai fájdalom és rosszullét ellenére szükséges hálaadást a legnagyobb dózisban tanultam. Nem igazán népszerű az az alapigazság sem, amikor megosztom, hogy Isten országában az életünkbe jövő áldások árát előre fizetjük, nem úgy, mint bevásárláskor a boltban. Sajnos az egy gyakori megélésem, hogy Szentháromság-hívő emberekként akarjuk a jó dolgokat, az áldásokat, de a velük járó áldozatot, plusz feladatot, felelősséget, az átvételükhöz szükséges munkát már nem. Ez probléma, mert Isten nem egy kólaautomatával keresztezett aranyhal, és nem Ő a mi szolgánk, hanem mi vállalkozunk Őt követni - elvileg. Ezekről az összefüggésekről is sokat mesélek azoknak, akik kérdeznek.
Meghaltam majdnem egy bicikli baleset következményeként, 2022 tavaszán. Tudok segíteni, ha okokat keresel és/vagy mérges vagy, hogy ez miért Veled történt...
Kis senkinek,púpnak éreztem magam a föld hátán. Mikor belenéztem a tükörbe az volt a meggyőződésem hogy egy nő sem szeretne velem párkapcsolatba állni.Ha mégis lett barátnőm állandóan azt kellett bizonyítania hogy szeret engem. Azt hittem nem értek semmihez és hogy bármit csinálok tuti elrontom mert béna vagyok. Az igazság természeténél fogva teljesen más mint amiket gondoltam magamról. Kendőzetlen őszinteség a szülői minták áttranszformálása,az önbántalmazás befejezése és a múlt nehéz érzelmeinek elengedése vette kezdetét és a feltételnélküli önszeretet számomra eddig soha nem látott kapukat nyitott meg önmagamban. Felismertem, hogy mind páratlan teremtések vagyunk számos egyedi tulajdonsággal ami pótolhatatlan érték.
A saját poklom megjárása 10 évig tartott. Az első 4 évben fel sem ismertem, hogy a már a saját poklomban járok. Amennyire erős önképem volt, nem kértem segítséget. Mert igazamnak kellet lenni, 10 év kínlódással fizettem a véges életemből. Ha segítséget kérhettem volna a mai önvalómtól, töredék idő alatt megjártam volna. Az érem másik oldala, hogy ebből szublimáltam az alapokat mások segítéséhez. Ebből született meg az a pokoljáró segítő aki ezeket a sorokat írja. Ma egyszerűen hálás vagyok, mert többnyire látom, hogyan segítsek azoknak akikkel tudunk kapcsolódni, hogy irányba álljanak, elinduljanak vagy hogy járják a saját útjukat.