Orsolya Uttry30+ év, nyilván volt szerelem, talán villanásnyira emlékszem is még, aztán szeretet, közös élet építés, gyerekek - idő sem volt azon gondolkodni, hogy van-e még szeretet. A gyerekek kirepültek és kiderült, hogy maradt a "jószomszédi viszony" (Te szobatársi viszonynak definiáltad). Az első kérdés az, hogy, megbecsülendő-e ez a "jószomszédi viszony", hiszen milyen jól tud indulni az ember napja csak attól, hogy miközben kiáll a kocsibeállón, jön az egyik kedves szomszéd "Jó reggelt, Hogy vagytok? Ma is szép őszi időnk időnk lesz, Jó munkát!" Persze közben ott van, hogy úgy tűnik én még telve vagyok energiával, fizikai, szellemi, érzelmi, szexuális energiával, a másikban meg mintha nem lenne. Én meg akarom élni! Tudom is, hogy hol és hogyan lehet. Az én nagy kérdésem az, hogy tisztességes-e a 30+ évet felrúgni, otthagyva a láthatóan idősödő partnert, vagy tisztességesebb tudomásul vennem, hogy vele most nem megy, de vele vagyok és támogatom abban ahol ő tart és egy párhuzamos létben megélem mással, aki hasonló kérdésekkel küzd és akivel ebben a párhuzamos létben tudjuk egymást támogatni.
1- Orsolya Uttry
Az a tapasztalatom, hogy a világ visszajelzéseit nagyon nehéz nem észrevenni, figyelembe venni, a környezetem rólam alkotott képét nehéz átrajzolni mind saját magamban, mind másokban. Talán ott kezdődik számomra az önismeret, amikor észreveszem, hogy a környezet által tartott tükör torzít és én elkezdek a saját belső énem indíttatására másként reagálni, viselkedni.
2 
Battyányi CsabaSokáig azt hittem, hogy az önértékelésem kulcsa az önismeret. Hogy ha majd eléggé megismerem magam, akkor automatikusan jobban fogom értékelni is magam. De minél mélyebbre mentem ebben a keresésben, annál inkább az volt az érzésem, hogy valami nem stimmel. Mert mi alapján ismerem meg magam? Legtöbbször abból, amit a világ visszatükröz rólam. A reakciókból. A véleményekből. A szerepekből, amiket rám osztanak – vagy amiket én magam vettem magamra, hogy megfeleljek valakinek vagy valaminek. De vajon ez valóban én vagyok? Azt vettem észre, hogy amit önmagamnak hittem, az sokszor csak egy illúzió. Egy kép, amit kialakítottam magamról – vagy inkább kialakítottak bennem. Egy elvárás-rendszer, amit gyerekként szívtam magamba, és felnőttként már észre sem vettem, hogy az alapján működöm. Sokáig nem éreztem magam elég jónak. Elég ügyesnek. Elég szerethetőnek. Ez a belső hiányérzet pedig nemcsak engem tévesztett meg, de néha másokat is megbántottam vele. Mert aki nem érzi magát elégnek, az gyakran próbál kompenzálni. Még tartozom néhány bocsánatkéréssel azok felé, akiket ezzel – akár akaratlanul is – megbántottam. De rá kellett jönnöm: ez a megfelelni vágyó én nem én vagyok. A valódi énem... nos, az nem egy „kép”, nem egy szerep, és nem is egy definíció. Sokkal inkább egy jelenlét. Egy állapot. Egy csendes tudás belül, amikor nem akarok többnek látszani, mint aki vagyok – de kevesebbnek sem. Nem a világ visszajelzéseiből fakad. Nem abból, amit gondolnak rólam. Még csak nem is abból, amit én gondolok magamról. Hanem abból, amit érzek, amikor nem akarok semmit elérni, megmagyarázni vagy bizonyítani. Csak létezem. És talán itt kezdődik az önértékelés is. Nem az önismeret végén, hanem ott, ahol elkezdem elengedni a tévképzeteket önmagamról.
Toth IbolyaKóhómérnöki szakon fejeztem kitűnő eredményel. Büszke voltam magamra végre Ibi egy valamit végig csináltál életemben. Majd közben jött a háború. Diplomám elkaptam és a szekrénybe betettem. Múltak az évek és egyszer csak 3 év után lehetőségem lett Diplomám és megmaradt tudásom a szekrényből kivenni és szülőföldemen kamatoztatni. Nem sokáig tartott, mert úgy éreztem ez nem nekem való. Én egy olyan ember vagyok aki az emberi közelséget szereti nem pedig a tárgyakat, gépeket. Közben azért meg akartam mutatni magamnak ès a világnak tudok én nem csak hazában hanem a világban is helytàlni. Így Magyarországra kerülve Kóhómérnöki diplomám kamatoztattam. Munkát kaptam, mérnöki fizetést, lakást, autót. Hát mit mondjak madarat lehetett velem fogatni. Ez a jóléti élet nem sokáig tartott még tényleg és véglegesen az élet is meg mutatta nem csak a belső késztetés, hogy ez Ibi nem neked való. Nem hozzám tartozik. Ez nem én vagyok. Így hát döntöttem belevàgok és belsőmre hallgatva elindultam kalandos utamon. Egy újabb országba ahol már 3 .szor kezdtem életem a nulláról. Ekkor voltam 47 éves. Már senki és semmi nem tudott meg állítani, mert már tudtam hogy ez hozzám tartozik, ez vagyok én. Így lettem diplomás Ápoló. Német nyelven fejeztem be a 3 éves felső fokú szakiskolát kitűnő eredmény el. Én így érkeztem meg abba a tevékenységbe amivel másoknak adhatok és másokat szolgálok. Ez az én helyem. Hazaértem. Szívesen mesélek kalandos hazaérésemről.Írj bátran. Keres meg. Szeretettel Ibi
Béres TamásA meditáció rendszeres, lehetőleg napi szintű gyakorlása segíthet rálátni arra, hogy kik vagyunk és mi a dolgunk. Az út hosszú és látszólag visszafelé vezet. Én először arra jöttem rá, hogy valójában mennyi minden/mindenki nem vagyok. Rengeteg önkép, téves azonosulás, amiket a világ mondd meg nekünk és amelyekről elhisszük, hogy nekünk azoknak kell lennünk. Ha nem tudod, ki vagy, nem találod az ügyet, furcsa módon közelebb kerülhetsz azáltal, ha ezeket a (téves) projekciókat lemered vakarni az elméd faláról és mered meglátni, hogy Ki(igazából Mi), ami ezt az egész látja, irányítja. Sok sikert! :)
- Béres Tamás
Az elmúlt 3 évben értek el az első gyásszal, de leginkább a halállal kapcsolatos tapasztalataim, élményeim. Először a nagypapám halt meg, aki rendben volt ezzel. Majd rá egy évre édesapám saját keze által vetett véget az életének. Tavaly pedig a mamám, hosszú betegség, szenvedés után. Az öngyilkosság témájával kapcsolatban is szívesen írok majd a tapasztalatokról. A gyász folyamatait már sokan leírták, sok helyen megtalálható. Érdemes tanulmányozni ezeket, hogy lásd, éppen hol ragadtál le, hol van még munka. Egy dolog, ami tényleg segít, az ügy, a feladat, a munka. Ezeket az én tapasztalataim szerint nem érdemes elengedni, bármi történjen. Az itt maradottaknak mindig nehéz, de azt hiszem a legnehezebb azoknak, akik közel állnak hozzád és végig nézik, ahogy szenvedsz. Miattuk érdemes minden nap felkelni! Az elején minden barát, hozzád közel álló ember a tehetetlensége miatt segíteni szeretne jó szándékkal, de ez nem valósítható meg. TE tudsz egyedül magadon segíteni ebben. Nyugodtan szenvedj, sírj rengeteget, hibáztasd magad, a világot, bármit, bárkit! De ha elfogadsz egy tippet, azt nézd meg, hogy ennek a legalján, ha lemész, mit(kit) találsz majd és szedj fel onnan valamit! A halál legnagyobb tanítása nem az, hogy a szeretteink meghalnak, hanem, hogy ránk is ez a sors vár. Ez az egy, ami biztos. Ambivalens módon a halál az élet egyik értelme, ami miatt minden egyes nap, amit tudsz, tegyél bele! Csináld, amit szeretsz, légy azokkal, akiket szeretsz. Ne add fel! Az élet az a játék, amiben biztosan, mindenkinek lesz Game Over. :)
- Orsolya Uttry
Saját magamon tapasztalom, hogy én már érzem, tudom, hogy ez valaki új, de a környezet még zsigerből a régit látja, ezért próbálok meg új kapcsolódásokat keresni. Talán aki most ismer meg, az már az újat látja, azt akarja kibontani.
2 - Orsolya Uttry
Én minden ismerkedést (talán a munkám miatt is) úgy élek meg, hogy minden amit a másikból tapasztalok elgondolkodtató, fontos és a mélyére kell látnom, végső soron "meg kell oldanom", még akkor is, ha nincsenek elvárásaim. Azt hiszem a játszi könnyű ismerkedést, a tét nélküli ráhangolódást tanulnom kellene.
2 
Klaudia G.Hidd el, hogy a másik oldalon ugyanez történik. 😊 Én másfél éve vagyok egyedül, naivan úgy álltam a dolgokhoz mint tiniként, őszintén... És akkor jöttek a pofonok, hogy 36-37 évesen és a mai világban teljesen más az ismerkedés. Sebekkel, traumákkal, csalódásokkal teliek az emberek, nem foglalkoznak magukkal ( tisztelet a kivételnek), önismeret semmi, én találjam ki, hogy hogyan is vannak éppen, mit akarnak ehh.. 😅🙆🤦 A szavaidból csalódottságot, kiábrándultságot érzek, és dühöt, ami talán ezeknek a következménye. 🥲🤍Érezted már jól magad egyedül? ( Őszintén kérdezem, mert én nagyon féltem egyedül lenni és amikor elváltam és "muszáj" volt, engem felszabadított). Ebben az időszakban kezdtem igazán megismerni magam. Persze, a franc se akar örökké egyedül lenni 🤪 Na de, arra akartam reflektálni, hogy amit a társkeresős tapasztalataidról írtál, az a másik oldalon sem különb. Már annak is örülök, hogy ha egy férfi őszintén megmondja, hogy csak testi kapcsolatra vágyik és nem hazudja, hogy komoly kapcsolatot keres, vagy "bármi lehet". Nőként ugyanúgy ghostingoltak, úgy is, hogy egyik nap megbeszéltük a másnapi randit, éjjel még írt... Másnaptól no kontakt. 😅Komolyan mondom, hogy már magamra sem veszem. Viszont én is eljutottam odáig, hogy nem merek bízni. Nálam is volt olyan mint nálad, hogy útközben derült ki, hogy igazából exet felejteni akart... Nem kész egy kapcsolatra ( és tényleg nem, azóta sem, mással sem). Mondjuk engem nem zavar, amikor párokat látok. És a két macskámhoz is jó hazajönni, de ennek az lehet az oka, hogy olyan megfelelési kényszerben éltem exem mellett, hogy az egyedüllét nekem békességet hozott, nem pedig magányt. Csak tudom, ha ez sokáig így maradna, egyre nehezebb lenne kapcsolódnom. A való életben vágytam volna arra, hogy ismerkedjek, de szó szerint esélytelennek látom. Nőként meg nem megyek oda a férfiakhoz, azaz a kezdeményezést nem vállalom. 🫣 Viszont a sok... És egyben negatív tapasztalat ellenére is hiszek. Eldöntöttem, hogy hiszek.... Mert akarom, hogy legyen ez még így se 😊 Addig meg tapasztalok és majd annál jobban értékelem, ha találok valaki olyat, akit pl nem csak a testem érdekel. ( Na jó, volt 1-2 ellenpélda, de ott meg nem működött a kémia. De ez az elenyésző.) Csak annyit tudok mondani, hogy higgy és vedd magad körbe olyan emberekkel, akik bátorítanak, pozitívan gondolkodnak, elérték már esetleg azt, amire te is vágysz ( ez inspiráló lehet). 😊
Erzsébet Laluska18 év gyermekvédelmi munka után kezdtem új munkahelyet keresni, korábban sosem kellett állást keresnem, mindig hívtak. Fél év volt amikor szinte minden nap foglalkoztam a munkahely kereséssel. Tanácsadó segítségét is igénybe vettem, ő segített önéletrajzot, motivációs levelet írni, felkészülni az interjúkra. Olyan helyre akartam menni ahol nem ismernek és magamért vesznek fel. Minden interjúra elmentem, hogy tapasztalatom legyen. Tudtam több esetben nemet mondani és engem sem akartak néhol ahová szívesen mentem volna. Fél év után lett meg az a munkahely ahol megbecsülnek, hasznosnak érzem magam és jó közösség része vagyok. Anyagilag is előbb tartok mint az előző munkahelyemen.