Nagyon sokáig abban a hitben éltem , hogy szabad akkor vagyok , ha a helyzet kényelmetlenségéből kilépek.Amikor a helyzet már szorongatóvá vált és a konfliktusokat már nem lehetett kicselezni , akkor léptem.Kiléptem , felmondtam.Ezt pedig szabadságként éltem meg.Mert ha benne maradok abban a helyzetben , ahol magamat fel kell adnom olyan szinten ami már fáj azért hogy ne legyen feszültség , akkor ott áldozatként viselkedem.Ezért nem vártam ezt meg , hanem amikor láttam ennek jeleit és hogy ez közeleg akkor eljöttem onnan. De vajon ez tényleg szabadság? A válasz az , hogy nem.Ez az áldozatiság másik oldala.Mert elmenekültem.Nem vállaltam magam , nem a saját hangommal szóltam , nem a saját lényemmel voltam jelen.Mert nem tudtam megtenni , mert áldozat voltam és nem szabad. Amit most teszek , hogy maradok.A helyzetet nem akadálynak élem , hanem lehetőségnek.Az idióta embereket nem okolom , mert pontosan értem már , hogy ők az én részeimhez rendelődtek , azokhoz a részeimhez , amiknek nem voltam tudatában.Minden tükröződés.Így élem az életem innentől.

Nekem egy nagy fejezet véget jelenti, kicsit hasonlít mint az Ó és Újszövetség. Az válással sikerűlt rájönnöm azokra a dolgokra amik előtte természetesnek tűntek, hogy mennyire nem is maguktól vannak. Segített rájönnöm, hogy melyeket azok az értékek amelyek igazán fontosak. A kapcsolatban a sok vita miatt menekültem. Eleinte telik, de aztán mind jobban ranehezedik az emberre. A magányban rájöttem hogy mennyire fontos a kapcsolódás, mind lelki és testi. Fontos hogy legyen cél főleg a férfinak különben elkezd sodródni és nehéz kikerülni belőle. A nők esetében egy jo cél ha vannak gyerekek és azokért élni szerintem tud adni elég motivációt, viszont férfiként elég nehéz amikor nincs miért küzdeni, ha már nem érzi hogy szükség van rá nagyon lehangoló érzés. Tapasztalati szinten olyan mint egy gyász, a másik fél megszűnik de nem természetes módon hanem bizonyos döntések végett.

Testorientált önismereti terapeutának tanulok. Miközben arról készülök workshop-ot tartani, hogy mit jelez a testünk, amikor stresszelünk, az invitáló videó elkészítésekor egyszer csak felfedezem, hogy bizony, magamra, a saját testem jelzéseire épp úgy érdemes figyelni. Ugyanis, amikor kiderül, hogy ezt a videót mégsem egy hét múlvára kell elkészítenem, hanem még "ma estig", akkor minden megfelelési kényszerem tudattalanul is bekapcsol. A párommal sokszor vitatkozunk azon, hogy egy önismereti szakember mikor sikeres. Szerinte akkor, ha az élete is gondok nélküli. Szerintem meg akkor, ha a felmerülő problémákra megoldandó feladatokként tekint. A tegnapi "jól kell csinálni, mert különben nem vagyok elég jó" érzése több ezer órányi önismereti munka után sem tűnt el. Csak hamarabb észreveszem, hogy már megint meg akarok felelni "valakinek", akit én kreálok a tudatomban. S ezek után épp az a videó megy nagy nézettséggel rólam, amit én alapvetően zagyvának tartok. Ennyit a belső kritikusomról. :-D

Női felsővezetőként szívesen beszélgetnék olyan nőkkel, férfiakkal, akik értik és megélik a mindennapjaikban a munkából adódó felelősséget, elhivatottságot. Kezdetben többet kellett bizonyítanom a hozzá értésemről, mint egy férfinak, hasonló pozícióban. De mára elértem az elismerést, tiszteletet, az elvégzett munkáim alapján. Hiszem és tapasztalom, hogy az igazi sikert nem egyedül érjük el. Kellenek olyan emberek, akik bizalmat szavaznak nekünk, segítenek. Akik rávezetnek az erősségeinkre, a fejlődésre és változásra szükséges területeinkre. Szívesen megosztom a saját tapasztalataimat, melyekből talán segítséget is meríthetsz.

Olyan kapcsolódásokat keresek, akikkel megoszthatom a mindennapi gondolataimat a pozitív, Istenbe vetett hit által megélt életemről. Ahol elfogadják, hogy nem a panaszkodás és a rossz keresése, hanem a bizalom és megengedés mentén lehetünk igazán boldogok. Több mélyponton mentem át a fejlődésem során, míg a mai állapothoz elértem. Szívesek megosztom azokat a gondolatokat, amik engem segítettek az utamon.

21 év házasság után váltam el, 12 éve. Azóta voltak rövidebb párkapcsolataim, de valami mindig hiányzott ezekből. Hol az elköteleződés, hol a bizalom, hol a mély szeretet. Egy párkapcsolatban fontosnak tartom egymás elfogadását. Felnőtt lányaim és egy kisfiú unokám mellett, a munka is fontos része az életemnek. Határozott, független, de szeretettel és szenvedéllyel teli Nő vagyok. A korábbi tapasztalaim alapján, ez sajnos kevés férfinak jön be. Olyan kapcsolatra vágyom, ahol az egymás iránti elköteleződés az elfogadással kezdődik. Ahol egymást megismerve, segítve, megéljük a szerelmet, szeretetet, vonzódást, vágyat.

Szívesen ismerkednék olyan Férfiakkal, akik felvállva önmagukat, kapcsolódni szeretnének egy pozitív gondolkodású, sikeres nővel. Voltam több társkereső oldalon, ahol sajnos ritkán találkoztam őszinteséggel. Mivel őszinte, nyílt és játszmáktól mentesen szeretem élni az életemet, sok csalódás ért. De hiszem, hogy van olyan Férfi, akinek szintén fontosak azok az értékek, amik nekem.

Az én tapasztalatom, hogy a sikeres ismerkedéshez el KELL szabaduljon a férfiban a SZÖRNY... Az ismerkedés akkor vált (döbbenetesen!) sikeressé az én életemben, amikor őszintén mertem vállalni pontosan azokat a dolgokat / vágyaimat / igazságot, amikről azt hittem, hogy "jóérzésű" és "hozzám illő" nőknél kizáró körülmény. 1. A SZÖRNY kiengedése kellett hozzá. 2. hogy aztán belecsömörlöttem a szörnybe. 3. és a SZÉPSÉG (Világszép) ezt UTÁN érkezett. A férfi át KELL a szörnyű menjen – magához kell ölelje, ha sikeresen akar ismerkedni. Szörny annak nem téma, aki már megölte/szelidítette, értsd: csalódott benne. Amihez túlzásba KELL essünk. Hajrá!!!

A héten két blogot is írtam az ellenállásról. Most, hogy itt ülök a kis házikómban, és ráébredek, hogy megint minden mást csinálok, csak nehogy befejezzem a szomato - pszichoterápiás tanulmányaim záródolgozatának elméleti részét, rá kell ébredjek, hogy e pillanatban én magam vagyok az ellenállás, és megint visszacsúsztam egy regresszív állapotomba...
Átbillentem ,már szívesen ismerkedek, bár kicsit nehéz megnyílnom ,de igyekszem. Tőlem jöhet bármi, de kompromisszumokat nem kötök azt megfogadtam. Ha nincs tűz én lépek.. akkor is ha fáj... Voltak "randik" vagy találkozók, vagy nem tudom ,ma ezt hogy mondják. Volt olyan is akivel több volt ,de egyenlőre nem érzem ,hogy meg tudnék állni ezekkel a nőkkel. Talán még vadulni kell, bár kezd elszabadulni a szörny, nem elég....Kettőséget érzek, egyszer vágtatni akarok a pusztában, törni zúzni, inni, táncolni, vadul szeretkezni. Máskor hiányzik a családom... legfőképp a kicsik.