Inczédy EditAlapvetően könnyen fogalmazok. De most nem is tudom hogy kezdjek hozzà. Meg miről is akarok valójàban írni.!? Valamelyikőtök talán hozzám szól….vagy én szólítom meg, a közössel. Vagyok én, aki màr kezdi kiismerni magát. Ismerem magamból azt, hogy hol megy könnyen, hol nehezebben. Tudom màr mi az ami nem, ami nem èn vagyok, nem nekem való. Èrzem, hol van az igen. Hiàba mondom, vagy tudom, hogy èrtek egy csomó mindent, van mèg amit nem. Ès mégis tudom. Van ő, van 6, 7 éve, hogy jön. Hozzàm. Van egy közös tevèkenység is, amiben èn is segítem. Amit érzek belőle, az sokszor a békétlenség. A volt feleséget “ki kell fizetnie.” Kölcsönök, amik nyomasztják. Hitel. Két lànya van, egyikkel sem jó a kapcsolat. Ès tudom, hogy gyerekkènt tàvolodni kell a szülőktől, én is tettem, de most azt az oldalt nézzük, ahol ő van. Egyedül. Egyedül mindennel. Nem vàgyik már úgy kapcsolódni senkivel, mint előtte. Nyugalmat akar, miközben ő nem nyugodt. Látom. A múlt hàzàtól most szeretne megválni. Egyik reggel azzal kelt, hogy elég. Bútorok, ház menjen. Csak kötik. Az újat pedig egyedül tervezi. Tőlem 300 kilómèterre. A lànya tud rólam, de nem fogad el. Vádaskodik az apja felè mindennel is. Ő pedig nem “vèd” meg engem. Inkàbb letagad. Alapvetően békém van ezzel, de van, hogy nem. Abból pedig vita lesz. Kèrdezhetem, hogy mi van ilyenkor vele ? Mièrt van az, hogy minden nap hív, sok mindenben hallgat ràm, szeret velem, az együtt működésünket is, de nem vagyok benne az új tervezésbe. Amikor jön, mindent hoz. Ételt, italt, kutyàknak szintén. Kezem fogja, reggeli köszönés nem marad el, mert egy napra vàlasztunk. A jóság halálát alig engedi meg mèg. Ez így röviden. S tudom, hogy èn nem vagyok még Nő. Várok, kivàrok, vagy nem. Őt bàntani felesleges. Ezt is tudom. Ide nincs recept, csak az idő.
0- PSPetra Szántó
Adott egy férfi az életembe akinél az elejétől fogva azt éreztem, az volt a belső megélésem hogy nekem ő az “igazi” férfi, nekem dolgom van, lesz vele. Telt az idő, hol közelebb hol távolabb kerültünk egymáshoz, hullámzott a kapcsolatunk, de sokszor volt érezhető az hogy mindig mindig visszatalálunk egymáshoz! 3 év telt el azóta hogy ismerem, az elmúlt fél évben kezdtem azt érezni hogy adok adok, kezdek elfáradni, és nem igazán tudom mit tegyek. Próbáltam magamra fókuszálni,nyitni más,új dolgok, emberek felé,elengedni a dolgot,az elképzeléseim, hiszen akármennyire szerethetsz valakit ha az élet stagnál közbe és neki a karrier(jelenlegi élethelyzete) most fontosabb mint te! Mikor elengedésben voltam és már nem ő volt az életem középpontjában, akkor elkezdett jönni, akarni, komolyabban venni, teperni, de én amit görcsösen akartam évekig és nem jött, majd pedig elengedtem ezeket a dolgokat, hirtelen elkezdtek a dolgok változni,viszont nem tudtam mit kezdeni vele, olyan hibákat, bántásokat okoztam az előtte bennem okozott kérdőjelek és fáradalmak miatt, hogy most elúszni látszik a dolog, pedig mélyen még mindig azt érzem hogy nekünk dolgunk van egymással, és nem görcsös ragaszkodás van hanem zsigerileg érzem hogy vele nekem jó!
0 
Attila Pató3 szó szerepel már 5 éve előttem, ha leülök az asztalom elé: 1. A fiam neve 2. Család 3. Önmagam (korábban ez az "Egészségem" szó volt) Most az a célom, hogy ezeket tartsam szem előtt és max. közben dilemmázok, hogy változtassak-e a sorrenden. :-) És igen... keresek hozzá Valakit, aki Velem tart... :-)
0- Attila Pató
Sose volt kérdés, hogy egyszer apuka szeretnék lenni és az se, hogy másképp akarok az lenni, mint az én apukám volt. És amikor megtörtént, akkor minden ösztönösen jött és sose féltem. Azt továbbra is nehéz elfogadnom, hogy már nem művelhetem az apaságot minden nap, de talán épp ezért annál jobban élvezem minden percét. Az apaság az, amiben most a legboldogabb, önazonos és a legőszintébb tudok lenni (akár önmagamhoz is), mert a gyermekemnek nem érdemes hazudni és sokat tanulhatok Tőle :-)
- Attila Pató
Amikor 5 évvel ez előtt egy nyári este megkocogtatta a vállamat és azt mondta beszélni szeretne velem már tudtam mit fog mondani és azt is, hogy nincs visszaút. Nehéz volt sokáig, nehezen tudtam elfogadni, pedig én se voltam jól... De az én szótáramban nem szerepelt a válás. A legbüszkébb ma már arra vagyok, hogy meg tudom neki köszönni az akkori döntését :-)
Schlotter EdinaHogy lehet feldolgozni azt hogy nem lehet gyermeked... nekem úgy sikerült hogy arra gondoltam, a természet/Isten így akarta valamiért és igaza is volt, nem biztos hogy képes lettem volna rá az meg fel sem merült bennem hogy drága, fájdalmas, kellemetlen kezeléseken essek át emiatt, tudom hogy sokan annyira vágynak gyermekre hogy vállalják ezt is. Eleve sosem voltam az a típus aki nagyon meg akar felelni a társadalom elvárásainak, azért szülni hogy na hát ez az élet rendje. Az sem segít ha azt sulykolják hogy az nem is nő akinek nincs gyermeke. Sokáig volt egy hiányérzetem, hogy esetleg vágyom egy gyermekre, mondjuk örökbefogadás útján de nem úgy alakult és a bántalmazó kapcsolatom után el is engedtem jó hosszú időre (az én amazonságom/sárkányságom 15 évig tartott) de most hogy újra vágyom párkapcsolatra, így most sem érzem már hogy lemaradtam volna valamiről. És nem érzem kevésbbé nőnek magam ettől. Vannak férfias nők gyerekekkel, és nőies nők gyermek nélkül. Az anyai ösztöneimet meg az állatok szeretetén keresztül élem meg.
- Schlotter Edina
Kedves Anita! Nekem nincsen tapasztalatom ezzel kapcsolatban, de azt gyanítom hogy mindenkiben más történik ilyenkor. Beteg voltál. Arról nem tehetsz. Amikor valakinek tumoros megbetegedése van az is krónikus betegség és van kapcsolat ami túléli és van ami nem. Biztos nehéz de fordított esetben te is kitartottál volna mellette bár biztos hogy sokminden változik az emberekben ilyenkor. Ez egy próba is talán, a covid rengeteg mindent megváltoztatott és talán le is tisztázott. Jól jártál hogy kiderült még most hogy egy ilyet nem bír ez a kapcsolat ki és nem hiszem hogy ilyenkor hibás lenne bárki is. Ha ő nem kíváncsi arra hogy milyen vagy amikor egeszséges vagy az az ő baja. Más majd kíváncsi lesz. És őrá várjál és magaddal törődjél, új életet kaptál.
- Schlotter Edina
Kiégés ellen van egy jól bevált recept amit kipróbáltam és nagyon bevált nálam. Amikor valamit még szívből csinálsz esetleg munka mellett hobbiból akkor az tölt és imádod de amint ugyanezt pénzzé teszed akkor könnyű elveszíteni az örömöt amit korábban adott, mert hát muszáj elvállalni olyan munkákat is pénzért amit amúgy nem szívesen... Ha időnként beiktatok magamnak egy álomprojektet, amikre vágyom hogy megvalósítsam, akkor eszembe jut, miért is imádjom azt amit csinàlok. Ezt nem pénzért, csakis önmagamért. Amikor uborkaszezon van amúgy is. Nekem alkotó tevékenységekben van ilyen tapasztalatom, (fotózás/körmözés), nem tudom máshol van e ilyen. Vagy a másik a továbbképzések. Bármi ami kizökkent. Megtörni a monotonitást valami újítással. De lehet hogy a kiégés csak azt jelzi hogy az ember még nincs egészen a helyén? Azt mondják: az a hivatásod amit ingyen is megcsinálnál ha tehetnéd.
Esztergomi KatalinAzt hiszem, teljes meghasonlottságban vagyok.... Folyamatosan tanulok, képzem magam, mindenféle szinten. Gordon kommunikáció, pszichológia szak, ICD terapeuta képzés. Közben szomatikus önismereti terápiába járok magam is, egyrészt mert ez is "kell" a tanulmányaimhoz, másrészt mert fontosnak tartom, hogy a szupervíziós alkalmak mellett a saját fejlődésem is támogatva legyen. Maximálisan hiszek abban, amit tanulok, amit képviselek. Az elmúlt hetekben mégis olyan nehézségekkel találkozom, amik próbára teszik minden eddigi tudásom, türelmem és önelfogadásom. Vezetőként folyamatosan olyan "támadásokat" kell hárítani, amiben vélt vagy valós igazságtalanságokat jeleznek felém. Rég nem célom elfogadtatni a saját nézőpontomat, el tudom fogadni, hogy nem vagyunk egyformák, másképp gondolkodunk ugyanarról a helyzetről. De a fekete-fehér világlátást egyre nehezebben tudom tolerálni, és folyamatosan figyelem magam, miért irritál ez a hozzáállás egyre jobban. Ráébredek, hogy bekapcsol bennem a gyerekkorom, amikor akaratos kisgyerekként szinte állandóan meg kell(ett volna) védenem az álláspontom, ami az esetek 90%-ában más, mint az édesanyámé. A gondolkodó agyam tudja, hogy ez rendben van így, és ez a munkakör megkívánja, hogy ebben kitartó legyek. A gyermeki részem viszont küzd, és azonnali jogorvoslatot kívánna valakitől, aki persze nincs ott. Keresem azokat a helyzeteket, ahol a bennem felgyűlt feszültséget le tudom vezetni úgy, hogy az magamra és másra nézve is biztonságos. Keresem azokat a helyzeteket, ahol úgy tudok határt tartani, hogy abban a másik fél is meghallgatásra lelhet, és én sem mondok le a saját szükségleteimről. Olyan szépen hangzik, amikor Eric Berne tranzakcióanalízisével kapcsolatban tanultuk a felnőtt én-állapotot. De ezt az állapotot huzamosabb ideig megtartani, piszok nehéz nekem. Figyelem magamban, hogy vagyok ezzel az érzéssel éppen most, és törekszem maximális empátiát adni ennek az énrészemnek is. Mert a szorongás, a meghasonlás is az enyém, az is én vagyok. Érzések, melyeket sokáig nem engedtem meg magamnak, hiszen egy jó kislány, egy jó vezető mindig kiegyensúlyozott.... Aztán, ha elcsitulnak bennem ezek az érzések, újra összeszedem magam, és futom a következő kört, mert feladat az folyamatosan van, én pedig hiszek magamban. Hiszek abban, hogy ez a sok tanulás, önismereti munka arra is felkészített, hogy több nehéz helyzetben is önazonos tudok maradni.