Natalynem szeretnék ismételgetni, de mivel eléggé speciális a helyzet nálam, de sok a tapasztalatom, hátha én is hozzájárulhatok, hogy másnak segíthet. rájöttem mennyire fontos tényező a párkeresésben is az idő. Én lassan kerekezek 69 éves vagyok, tehát sokat megélhettem. 20 évesen mentem férjhez, szerelemből, és idővel valahogy minden gellert kapott, mert gyermekeim apja rossz anyai szeretetlenséget élt át, ezért nem tudod igazán szeretni, kimutatni, ami egy nőnek azért hiányzik nem is kicsit, persze ez történhet fordítva is. Sokat próbáltam akkor segíteni neki, mert felismertem milyen nehéz lehetett szeretetlenségben élni, én meg megkaptam szüleimtől. Sajnos nem sikerült, de nagyon sok mindent megpróbáltam. sokan ismerik ezt a rossz tapasztalatot, hogy anyós beleszól, irányítani akar még akkor is ha már a gyereke felnőtt. Hát engem nem tudod, de nem adta fel, és én sem. Ez volt a gyökere annak, hogy hiába a sok gondolkodás, családalapítás, otthon teremtés, mégis mindig visszajutottunk oda, hogy nem vagyunk együtt boldogok. Nagyon nehéz volt. Ezért elváltam. volt férjem, nem akart elválni, de én szeretetlenségben nem tudok élni. Pedig az érdeklődési körünk más volt, és én mindig is engedtem, hogy az ő hobbyja és érdeklődési köre ne sérüljön, hiszen szabad lélek. De én is az vagyok. Sok házasság azért is megy tönkre mert nem beszélik meg a közös dolgaikat, ezért jön a pótcselekvés. Ami nem egészséges. Sőt sértő. Bár hiszem, hogy nem egy papír dönti el két ember együttes boldogságát. Sokat tanultam ebből is, és később 20 évig együtt éltem egy rendes elfogadó emberrel, aki soha nem szégyelt, kinyitotta nekem a teret, lehetett rá számítani. Bárhová elvitt, és büszke volt rám. Nagy szíve volt. Legközelebb elmesélem ezt is. Mert az élet mindig valamit elébünk hoz, és azt kell megoldani. Most egyenlőre ennyit. Minden Jót Nektek, jó fejlődést, és legyetek Bátrak. Itt lehetünk.
2- Nataly
Sokat kerestem, mert tudom, nehéz elfogadni valakit, aki tolószékes. Bekategorizálják, azonnal sajnálni kezdik, pedig ez egy helyzet, ami nem zárja ki, hogy keressük a saját boldogságunkat. tisztában vagyok azzal, nehéz az elfogadás, hiszen felvállalni magának és a világ előtt nem lehet könnyű. a boldogság nem kereken és állapoton függ, hanem mit teszek a másikért, mennyire értem meg, kölcsönös mit várunk. Szeretve lenni, és szeretni , ezt nem magyarázni kell, ez vagy kialakul, és van szikra vagy soha nem lesz, ezt megérezzük. Soha nem adtam fel semmit. Több időbe telik társat találni, de még van egy kis időm, és boldogságot, örömet, megértést adok, és boldog leszek ha kapok. Rendszeresen edzem magamat. Ahogy a helyzetem is megengedi. Valahol a társadalmi hozzáállás is elég rossz. Ha valakinek van valami testi baja, nem lenézni kell, kérdezni. A tisztességes kommunikálás, főleg ha őszinteséggel párosul , előbbre visz. A helyzetem ellenére boldog vagyok, csak a társam hiányzik, akivel együtt élünk meg kis csodákat, ha szomorú, te vagy aki vidítja, ahogy mondjuk, jóban, rosszban egy-ütt. Nagyon sok minden érdekel, és a zene, művészet, s minden ami építi a lelket testet érdekel. Ebben a helyzetben is megtanultam azt a fajta önvédelmet, ami kell hogy egyedül is megvédjen e fura felfordított világunkban. Senki nyakára nem telepedek, vagy meg ismer és lát bennem valamit vagy nem én vagyok akit keres. Együtt romantikázni, élvezni egymást a természetben, felfedezni sok szép csodát, nagyon boldogító érzés. Segítőkész vagyok, de nem lehet kihasználni. úgy mondhatnám, hogy ha valamit az élet elvesz, ad helyette értékesebbet, jobbat. Mélyen érdekel az emberi lélektan. Az őstörténelmünket tanulmányozom, mert nagyon fontosnak tartom a gyökereinket. Érdekel a társadalomtudomány, a szociális hozzáállás, igazságkereső vagyok. Ebben az életünkben nem szabad a csalódások miatt feladni. Egy időre visszavonul az ember de előre nézzen, és adjon esélyt, hisz párban élni, egymásért nagyon nagy dolog. Természetesen felelősséggel. Önmagamat ellátom, bár van amiben segítségre szorulók, de van szám és kérek. Soha ne adjátok fel! Erre buzdítok másokat is. Nehéz megtalálni, de valahol vár, és hátha alapon itt megtalálhatja az ember azt akivel jó nagyokat nevetni, egyszerűen egymásért élni. Nem a pénztárcájába kell kutatni, és csak testi örömöt keresni... Ez más minőség szerintem. A saját és más boldogsága a kezünkben van. Jó szív, bátorság, és kitartás kell hozzá.
Eszter FarkasKislányom koraszülöttként jött világra, hallássérült. Jelenleg 11 éves. Születése óta együtt dolgozom koraszülötteket gondozó szülőkkel és szakemberekkel a Koraszülöttekért Országos Egyesület önkénteseként. Nagyon hosszú és nehéz utat jártunk be ez alatt az idő alatt. Szívesen megosztom a tapasztalataimat azokkal, akiket ezt érdekel, vagy akik az út elején járnak.
2
Kardos ZoltánSziasztok! Hiszek a rendszeres testmozgásban, de nem vagyok sportoló. Szerencsém volt, hogy gyerekként apám erőltette, és beíratott karatéra, ami kemény volt, de megszerettem. Utána már magamtól mentem kungfura, és kipróbáltam iskolai keretek közt a szertornát is. Főiskolai évek alatt átment a fókusz a bulikra és piázásra, heti 3 sportból heti 3 bebaxxás lett :) Amikor dolgozni kezdtem, számítógép előtt ültem egész nap, és hiányzott a testmozgás. Én hülye eszetlenül elkezdtem kondi terembe járni, és megemeltem magam, lett egy gerincsérvem, amit egy furcsa, mai napig rejtélyes izületi gyulladásos betegség követett. Akkoriban nem tudtam sportolni, örültem hogy járni tudok. Ebből kijöttem (az egy másik tapasztalás, hogy hogyan, lehet megírom) és onnantól újra az életem részévé vált a mozgás. Vallom, hogy nem szabad nyűgként, vagy valamilyen kényszerként tekinteni a testmozgásra, hanem olyan rendszeres rutinná kell tenni, mint a fogmosást. Reggel soha nem agyalunk azon, hogy vajon kell-e, van-e kedvünk fogat mosni, hanem automatikusan csináljuk. 47 éves vagyok, és kb 10 éve 80-82 kg a súlyom. Egy applikáció segítségével otthon saját testsúlyos gyakorlatokat végzek heti 3 alkalommal, és ha egy kimarad, már rosszul érzem magam. Mellette úszni járok, néha futok, és bicajozok. Pár éve volt egy Ironman tervem, de sajnos azt feladtam (remélem nem örökre), igaz a covid sem segített, mert nem tudtam uszodába járni. Ezzel kapcsolatban egyébként szívesen olvasnám mások tapasztalatait. A téli szezonban heti 2x a falmászást (Boulder) is sikerült rendszeressé tenni És ami újdonság, hogy túl vagyok az első 3 jóga edzésemen. A jógára mindig úgy tekintettem, hogy a nőknek való, és egyáltalán nem férfias, ezért volt bennem egy gát, de mára már azt is áttörtem. Örülnék, ha kialakulna egy jó sportos közösség itt, akik nyitottak az együtt mozgásra. Most, hogy leköltöztem a Balatonhoz, a kajakozást is elkezdem, és tovább folytatom a vitorlázást, ami nagy szerelmem és szenvedélyem. A hajón mindig akad pár hely olyanoknak akik szívesen kipróbálnák. Bocsi, kicsit hosszú lett :)
Paksi AnnaSokáig azt hittem, hogy vállalkozó leszek. Angolt tanítottam, sokat utaztam. A tengerparton dolgoztam, teljesen szabad voltam. De belül sosem szorongtam ennyire és azóta se, mint abban az időszakban. Azt tanultam, hogy csak akkor lehet olyan életem, amit szeretek, ha magam osztom be az életem, és gyökértelenül járom a világot. Aztán mégis hazajöttem. Visszamentem tanulni, és elkezdtem egy irodában dolgozni. Soha ilyen jól nem éreztem még magam. Nem vágyok a tanítás rivaldafényére, és az állandó utazás dinamizmusára sem. Szeretem, hogy csendes az életem. Hogy reggel mosolyogva ülök a metrón. Hogy Budapesten élhetek, ami a világ legjobb helye. De el kellett menjek, hogy rájöhessek arra, hogy amit kerestem mindvégig az enyém volt.
Orsolya DemeterNagyon korán, 19 évesen mentem férjhez. Ezzel sok minden megváltozott, például, hogy 20 évesen anya lettem. De ebben az időben kezdődött, hogy megmagyarázhatatlan dolgok kezdtek történni velem. Szüleim ateisták és realisták voltak, templomba csak kirándulás közben jártunk, mert Apa nagy történelem mágus volt és szerette ezeket az épületeket csodálni velünk. De sem Isten, sem ima, sem hit nem jött szóba gyerekkoromban soha. Mégis, bennem valami kinyílt. Először csak alakokat láttam az ágyam végében néha. Majd füstszerű alakokat az ajtóban állva. Egyre többször. Aztán több füstszerű alak, majd rengeteg... Kezdetben azt hittem, álmodom. Mikor rájöttem, hogy nem, akkor sokáig nagyon féltem tőlük... De mivel soha nem jöttek közelebb és semmi ártó szándékot nem éreztem, megszoktam, hogy látom őket. Majd már eseményeket is láttam... Az ágyunk végére ráboruló nőalakot, aki megijedt mikor felemelte a fejét és látta, hogy látom... Kicsi apró kedves alakokat, akik csillagot hoztak a fejünkhöz és feltették a falra... Fekete búvár ruhához hasonló szoros öltözéket viselő magas férfit, aki tudta, hogy látom, és rám mosolygott... Legintenzívebb élményem az volt, mikor az ágyban fekve éjjel azt láttam, hogy több (5? 10?) csuklyás alak áll a fal mellett és tudtam, hogy azon gondolkodnak, mit csináljanak velem... Mármint nem fizikálisan, nem bántóan, inkább, hogy mitévőek legyenek velem... Rettenetesen megijedtem, és utólag vicces, de a fejemre rántottam a takarómat rémületemben. Édesapám akkor volt rákos beteg, én borzasztóan aggódtam érte és akkor azon az estén; lehet, a csuklyások segítségével, nem tudom, de egy nagyon erős energia nyalábot küldtem neki, ami a lábamtól indult, végigömlött a testemen a fejemig, onnan pedig egy hatalmas erővel "kilőtt"... Nem tudtam mi történt, mi volt ez... De Apa meggyógyult... Eltűnt a testéből a daganatos nyirokcsomó és minden lelete negatív lett... Ezután még 20 évig velünk volt... Mindig azt mondta, hogy én gyógyítottam meg. Utána bármikor próbáltam ezt megismételni, nem sikerült. Végezetül, úgy 40 éves korom körül kezdtem nem jókat látni, félelmetes fekete magas köpenyes alakot a szekrényünknél... Majd egy kifejezetten ellenséges valamit, ami a a fejembe akart ugrani... Sikítva ültem fel, halálra rémültem... És azóta nem látok semmi ilyesmit. Tudattalanul bezártam azt, ami addig nyitva volt. Ezt nem nagyon meséltem el eddig sehol, magyarázatot sem kaptam rá, ha valakinek említettem, bolondnak néztek, vagy legyintettek, hogy álmodtam... Úgyhogy inkább megtartottam magamnak. De azóta is hiszek abban, hogy nem vagyok egyedül, soha, és olyan segítők vesznek körül, akikre mindig számíthatok, akik a legmélyebb gödörbe is tudnak reménysugarat küldeni.. Hiszek a gondviselésben, a szeretetben, a jóban.. Segíteni másokon, ez végig kíséri az életem, legyen az éhes kisgyerek, kóbor kutyus, vagy beteg cica... A munkám is ezzel kapcsolatos, az egészségügyben dolgozom, radiológián. Hiszek a megérzésben, hiszem, hogy véletlenek nincsenek, az energiákban, az emberi elme gyógyító és teremtő erejében. Hiszek magamban... Hiszem, hogy okkal vagyok itt a Földön és okkal találkozom bizonyos emberekkel vagy szituációkkal. Minden nehézség tanulás is egyben, alkalom a fejlődésre. Sokan mondják, hogy naív és kihasználható ember vagyok, de én nem tudok más lenni. Nem tudok hazudni, becsapni másokat, vagy olyat tenni, ami másnak kárt vagy szomorúságot okoz. Kíváncsi lennék, hogy van -e köztünk olyan, aki tapasztalt hasonlót... Vagy esetleg magyarázatot tudna adni ezekre a dolgokra... Nagyon szívesen beszélgetnék erről...
- Paksi Anna
Amikor az ember lánya először találkozik egy olyan férfival aki igazán lelkesíti, az maradandó élmény. Nem igazán tudom megfogalmazni, hogy mi fogott meg benne, de soha ilyen rajongást nem éreztem senki iránt ezelőtt. Ő azonban nem akarta a kapcsolatot velem. Érte először tettem félre a büszkeségem, mert láttam/tudtam, hogy mik lehettünk volna együtt. Megpróbáltam annyira szeretni, hogy hátha ő is meglátja, amit én láttam benne. Végül ő nem így döntött, és életem egyik legnehezebb élménye volt ezt elfogadni. De ha menni akar, akkor hagyni kell menni.
Krisztina dr. TeubelKözel másfél éve lett vége a házasságomnak. (Kapcsolatjavítás tapasztalatkártyámon olvashatsz róla.) Önértékelésem romjain szenvedve nagyon hamar, szinte napok alatt ráebredtem, hogy ezt nem így szeretném csinálni, nincs szükségem több szenvedésre. Hisz abból jutott elég. Kellő időt hagytam arra, hogy újra egyensúlyba kerüljek. Akkor nyitottam meg magam ismét, amikor az idejét éreztem. Sok kapcsolódásom volt férfiakkal, sok felemelő élménnyel gazdagodtam, úgy lelkileg, mint testileg, és úgy engedtem ennek teret, hogy tudtam, mindez csak átmeneti. Mostanában kezdek változni. Már másféle kíváncsiság hajt. Vágyom az egyenrangúságra, arra, hogy valakire támaszkodhassak, és ne csak én nyújtsak támaszt, hogy lehessek gyenge, ne csak erős, határozott, ne irányítsak, inkább vezessek, bölcs tapasztalások által. Már szívem-lelkem is nyitott. Készen állok arra, hogy valaki, de nem akárki, Férfi legyen velem és mellettem.
Birkás GabriellaVálás, 2 gyermekkel egyedül a covid idején. Új vállalkozás, új élet. Mindent a 0-ról kezdeni. Most már egyenesben, jól, társnak készen :)
0