Tapasztalatok

Juhász Szilvia Szaka

Valamikor, még a 20-as éveim hajnalán álmodtam egy csodaszép levendulást, elképzeltem, ahogy sétálok benne, érzem illatát, simogatom bársonyos virágait. Ezt minden nap elképzeltem, míg az álmot valóra váltottam. Igaz eltelt azóta csaknem 20 év, de ma már minden reggel csodálhatom és tapinthatom. Vágyadat megélheted, elcsépeltnek tűnik, de tenni is kell érte, kezd ott, hogy elképzeled... minden áldott napon.

Agee

Hetek óta azon gondolkozom, hogy mi tudna továbblendíteni azon, ahol most vagyok. Olyan, mintha betonba öntötték volna a lábaimat. Az univerzum vonz tovább, de a test tiltakozik, az elme meg nem érti. Nagyon fura állapot ez. Ahelyett, hogy azon agyalnék, amire most nincs jó válaszom, megkerestem, nekem mi hiányzik nagyon. Istvánnak igaza van, a segítő közösség, a közösség élménye hiányzik. Ezért eldöntöttem, kapcsolódó kört hozok létre. És nem elsősorban azért, hogy magamon segítsek, hanem azért, hogy másoknak adjak egy lehetőséget, hogy közösségben kapcsolódjanak. Ettől a gondolattól van jó érzésem. Ezért megcsinálom. A többi meg úgyis alakul.

Az Átalakuló

Külföldön keresnél munkát? Pontosan tudod, hogy ott mit szeretnél vagy épp ellenkezőleg, csak azt tudod, hogy mennél? Több mint 20 éve dolgozom külföldön. Ismerem Franciaországot, Luxemburgot és Németországot is. (nem kicsit) - Más az élet errefelé? Igen! - Jobb? Nem tudom. De azt tudom, hogy szívesen tájékoztatlak a témában.

Beáta Sebes

Válásom után csöppentem a tantra világába. Először tantra randi esteken vettem részt, amiken keresztül izgalmas rövid, hosszabb kapcsolódásokat tudtam megélni, majd egyik ilyen kapcsolódásból született egy tantra jóga kurzus ajánlás. Ennek hatására 5 éve a tantra jógát, 3 éve az ayurveda-t és 2 éve a tantrában a női szerepet tanulmányozom elméleti és gyakorlati szinten. A tantra útja tartogat izgalmas megtapasztalásokat, viszont vannak olyanok is amik kissebb/nagyobb traumákat tudnak okozni egy nő számára. Ha tudok segíteni valamiben ezzel kapcsolatban, szívesen mesélek részletesebben. Köszönöm, hogy elolvastad. Ölelés! Bea :)

Molnar Anna

A haragom és megvetésem anyám iránt sokáig bebörtönzött. Olyan példás mintát adott cselédségből, felelősségáthárításból, bántalmazó kapcsolati függőségből, és nem sorolom, hogy saját magát élve temette el a szememben. Hogy miért maradtam mégis rab? Kötött az, hogy bebizonyítom, szabad vagyok mindettől, hogy megmutatom, én másként élem meg a nőiséget, a szerelmet, a szülést, a nevelést, a hivatást, a szellemi fejlődést, a határtalanság felfedezését..nyilván kétségeim voltak abban, hogy erre képes vagyok. Még mindig szégyellek hálás lenni azért, hogy az ő sírjáról dobbantottam. Csak mikor megérint a sejtelem, hogy ezt a szabadságharcot ugyan magamért kezdtem, de vívom minden ősömért és gyermekemért is, akkor érzem, hogy egyikünk sincs a másik fölött, hanem egyenrangúak vagyunk. Tulajdonképpen bajtársak.

Juhász Szilvia Szaka

Szemeket rajzoltam, egészen gyerekkorom óta... szemeket. Szomorút, kéket, mosolygósat, lélekszemet... Túlságosan nem is foglalkoztam vele, persze a környezetem dicsérte milyen szép, elmerengtek rajta, belemerültek egy-egy szem varázslatába. Aztán elmentem történelmet tanulni, hogy miért? Mert a könyvtáros néni azt mondta, az egy nekem való szak. Tizenévesen nem igazán tudtam mi az, ami valójában érdekel, minden érdekelt. Leginkább olyan dolgok, amiben el tudok merülni, zene, alkotás, természet. És hogy jön ehhez a történelem? Magam sem értettem, viszont arra gondoltam, biztosan nem véletlen. Elkezdtem, valahogy nem ment. 7 évig jártam az egyetemet, eljutottam a végéig, egyetlen vizsga hiányzott a szakvizsgámhoz, amit a tanszékvezető nem engedett meghirdetni, így nem is tudtam megcsinálni. Bevezették abban az évben az új oktatási rendszer, mi alapján előlről kellett volna kezdenem egyetlen vizsga miatt, új tantárgyakat vezettek be. Szóval pont beleestem a nagy váltásba. Ez kb plusz két évet jelentett volna, de akkor azt mondtam,nem teszek ebbe több energiát. Rám talált egy nagy szerelem, 8 évet éltem egy másik városban, szülővárosomtól és családomtól távol. Rengeteg tapasztalatot, barátot, ismeretséget szereztem és ápolom a mai napig. A kapcsolat véget ért, azt most hagyjuk is hogyan, de hálás vagyok végül, hogy így történt. Hazaköltöztem, és a java igazán csak most kezdődött. Látszerész iskola, aztán egyetem, Optometria. Jelenleg végzős hallgató vagyok, Optometrista leszek. Hát végül az ember csak kiköt ott, amire hivatott, feltéve ha felismeri. Lényegtelen hány kört fut előtte, ez mind tapasztalattá válik, mennyi időbe telik. Ha megtaláljuk amit keresünk, és ki tudunk benne teljesedni, annál nagyobb ajándék önmagunknak tán nem is létezik. Nem adják ingyen... de mindenképpen megéri!

Zsani

2000-ben a nagypapám halála után pánikbeteg lettem. Gyógyszerfüggő. Egy évvel ezelőtt határoztam el, hogy leteszem az antidepresszánst, és szembenézek a félelmeimmel. Folyamatosan dolgozom magamon, terápiába járok. Nagyon nehéz, a legnagyobb kihívás itt, hogy önmagamban találjam meg a biztonságot és ne rajtam kívül keressem, vagy mástól várjam hogy biztonságot adjon.

Varga Anna

Egyedül maradtam 8 évnyi kemény bántalmazó kapcsolódás után. Hogyan lehetnék egyszerre Anya is és Apa is?! Hogyan adhatnám meg azt nekik, amit már eddig is képtelen voltam?! Csak a remény él bennem, hogy majd egyszer azt mondják nekem, - tudjuk miért döntöttél így Anya, és ez volt a helyes döntés! - Amikor a fiamnak elmondtam, hogy el kell hagyjuk az Apjukat mert veszélyben vagyunk, a fiam azt mondta, - Tudom, Anya! - ekkor 5 éves volt. Megkérdeztem tőle, hogy neheztelni fog-e ez miatt rám?! (sosem rettegtem ennyire a gyermekem válaszaitól mint ebben az időszakban..) és akkor azt válaszolta; - Nem. Apa rosszul viselkedett. Szóval a gyereknevelés nem egyszerű dolog. Mindenek felett áll a példa mutatás. Ha azt látják, hogy mindent el kell tűrni és bármit megtehetnek velünk, akkor ők is hasonlóan fognak cselekedni. Borzalmasan tudatosnak kellett maradnom, akkor amikor a válás és az az előtti időszak megmérgezett és idegileg tönkre tett. Nem volt egyszerű felülkerekedni azon, hogy ez már nem csak rólam, és nem csak az érzésekről szólnak. Meg kellett állítanom valamit, ami már az én őseimtől indultak. Amilyen mintáim voltak, ahogyan megéltem a gyerekkoromat. A gyermekek nevelésének legfőbb alapjai, a védelem, a példamutatás, a következetesség és a tiszta szeretet. Tiszta fejjel ez jól megy. De ha kibillen az ember, sok hibát elkövet. Hálát adok Istennek, hogy végül a gyermekeimen keresztül tette számomra világossá, mi a helyes cselekedet, mi a helyes út, az ő érdekükben.

Anett Szincsák

Kétszer hozzá menni ugyanahhoz a férfihoz... Igen, előfordul és nem bántam meg. De vannak tanulságok, mint mindig! Először ő akart válni, aztán meg én. Abszolút önismeret nélküli hiánypótló kapcsolatban éltünk a biztonság illúziójában. Mi lett belőle? Társas magány, barátság. A fiatalon vállalt, házastársi, szülői szerződést mindketten teljesítettük, de az élet többről kell szóljon. Mindig én hittem jobban az álmokban, a lehetetlenben, a CSODÁKBAN és a tisztesség azt kívánta, hogy nekem kellett meghozni a mindenki boldogulását remélhetőleg meghozó döntő lépést. A döntést meghozni volt talán a legnehezebb, mert állandó bűntudat gyötört, hogy tönkreteszek valamit, ami nem rossz, de jónak sem nevezhető. A másik a kétség, mely minden bizonytalan pillanatban rám tört. Jól döntök vagy a vesztembe rohanok? Több hónapos lelki vívódás, magányos, kétségbeesett és álmatlan éjszakák után mostmár képes vagyok ezt, itt és most leírni és talán másoknak is megerősítést adni, hogy milyen mélységeken át vezetett az út a jelenlegi önmagamhoz. Élek és a fájdalmak és kihívások az élet részei! Két mondat szokott segíteni, ha elfelejteném, hogy az általam választott önazonos út nem mindig habos torta: 1. Hagyni kell az időnek is időt! 2. Itt és most minden rendben van, biztonságban vagyok! Remélem tudtam segíteni vagy valami kis inspirációt adni, mert "a holnap mindig tiszta, nem szennyezi hiba". Anne a zöld oromból... ☺️

Battyányi Csaba

Apának lenni jó. Jó apának lenni – ez a „minimum”. De mindig jó apának lenni? Tapasztalatom szerint ez lehetetlen. Amit ma helyesnek tartok, az tegnap talán még eszembe sem jutott. Tettem, amit tenni tudtam. Sajnos azt látom, hogy én – és sok férfitársam is – később érünk meg az apaságra, mint ahogy az egykorú feleségünk biológiai órája jelez. Az első fiamnál azt hittem, hogy „majd megmutatom”, a másodiknál pedig, hogy „ügyesebb leszek”. Nem így lett. A harmadik gyermekünket én szerettem volna, de a feleségem nem. Most már tudom, hogy nem az számít, én milyen apa szeretnék lenni, hanem hogy milyen példát mutatok – vagyis hogyan élek. Most jobb apa lennék, mert remélem, hogy türelmesebb, megértőbb, elfogadóbb és önállóbb vagyok. Vagyis talán jobb ember is.